Mivel (HP-nak hála) jó kéthétnyi messzeségből kell rekonstruálnom az eseményeket, a részletek kicsit a homályba vesznek. A lényegre viszont tisztán emlékszem: nagyon jókedvű, vidám hetünk volt, ami főként arról lesz nevezetes, hogy ekkor vezettük be az esténkénti, most már bevetté vált, remek programot:
- a „kocsmázást”. Mielőtt (ismét) kiszáll hozzánk a gyermekvédelem, gyorsan tisztázzuk, mit is takar ez a bájos fedőnév! Igazi programsorozatról van ám szó: Apa hazajön, rekordidő alatt játszóba dobja magát, és megyünk sétálni. A kaputól megteszünk egy olyan jó 50 métert, és irány a kocsma! Na jó, igazándiból a Leó cuki (csak hogy Bea is tudja mire gondolok: Zsuzsi cuki), ahol Apa bedob egy kis üveg sört, Anya egy nagy sütit (azt hiszem lassan ezt a problémát is ki kéne írni magamból…), Matyuli pedig vígan elkalimpál a babakocsijában. (Ritka szép napokon, „hab a tortán” jelleggel olyan beszélgetésekbe sikerül belehallgatnunk, amiről külön blogot lehetne írni, de ezt talán hagyjuk.) 20-30 perc dolce vita után indul az igazi séta, aminek egy részét remek társaságban tesszük meg. Úgy látszik, egy kisgyerek felér egy kutyával, mert szerintem már büszkén állíthatjuk, hogy befogadott minket egy borzasztó kedves, barátságos, jó kedélyű kutyás társaság. Carmen, Bence, Zora és a gazdik. Matyuli is örül nekik, és mi is várjuk mindig a találkozást.
- Mivel elég punnyadós meleg hét volt, belekezdtünk a pucérkodásba is: zokni nélkül, hol rövid ujjú rugdalózóban, hol csak egy szál bodyban próbáltuk elviselni a hőséget. Anya meg gondolkozhatott ezerrel, hogyan oldja meg a légkondi elől bujkálás, de azért mégsem elolvadás problematikáját. Büszkén jelenthetem, szerintem sikerült.
- Ó, és a nagy esemény: már nagyon régóta először úgy járt nálunk doktor néni, hogy nem volt szuri. Ez rendkívül jót tett Matyuli testének, és Anya lelkének, bár Anya lelke még jobb állapotban lenne, ha az amúgy tényleg borzasztóan kedves doktor néni nem beszélne pont háromszor olyan gyorsan, mint ahogy azt egy szoptatós anya esze fel bírja fogni. Szóval ahogy elment, ismét ott ültem a nagy kétségbeesésben: mi az a rendkívül fontos, amit megint sikerült eleresztenem a fülem mellett. (Egyébként úgy érzem, lassan érik egy Matyi és az orvostársadalom poszt is…)
- Szombaton óriási ajándékot kaptunk Matyulitól, azt hiszem egy ideje ez volt életem legszebb éjszakája (pedig valahogy úgy rémlik, mintha valami egészen másra szokták volna mondani ezt). A mostanság bevettnek mondható ½ 4 körüli, amúgy semmi gigszert nem okozó hajnali dőzsölés helyett Matyi 5-kor kelt (és költözött át hozzánk a kiságyból). Hihetetlen érzés volt, világos volt, csicseregtek a madarak, hűs hajnali szellő, gyönyör! Robinak is meghatározó élmény lehetett ez az egyhuzamban lealudt 5-6 óra, mert azt mesélte, hogy amikor Matyuli felsírt, ő hirtelen nem tudta, hogy ki sír. Szóval egy apa maximum 6 óráig tudja fejben tartani, hogy van egy gyereke. Érdekes. Viszont jó tudni.
- Hétvégén megvolt az első hármasban Balcsizás is. Eddig mindig jött velünk Nagyi is, de most a kiscsalád kirándult. Egészen a hazaútig mesésen telt a nap: végigaludt oda út, én végre ismét elöl, Robi mellett, lent végre nem szabadban nyammogás, hanem már bent a kellemesen hűvös házban, nagy-nagy hempergés, rötyögés, érdeklődve vizsgálgatás, Balaton parton ücsörgés, idill. Aztán…
- hazafelé a nemulass: Matyuli életének legnagyobb sírása, ever. Brutál. Először csak egy fél óra veszekedés a rózsaszín struccal, aztán kezdődő pityergés. Jó, álljunk félre, pár kilométeren belül itt egy pihenőhely. Pihenőhelytől 500 méterre nagy csend, kiállás, de továbbgurulás. Továbbsírás. Nem baj, 8 kilométerre van egy benzinkút. Jééé, 500 méterrel előtte csend, kiállás, de továbbgurulás. Aztán akkora ordítás, hogy a harmadik pihenőhelynél csak megálltunk, és csodáltuk egy kicsit a tájat. (Ld. piros szemű nyuszit a fotón) Megnyugtattuk. Haha, na persze. Ezek után jött csak a java, fulladással, szénnébőgéssel, szegény Matyulinak könnye, verejtéke, mindene folyt. Annyira kész volt, hogy azzal is csak 5-10 másodpercre tudtam megnyugtatni, hogy felvettem Robi óráját, és még azt is hagytam volna, hogy bekapja. De nem akarta, ebből is látszott, nagy a baj. Majd megszakadt a szívem. Nem tudom, mi volt a baj, de a gyerek kiizzadt és kisírt magából kb. 2 liter folyadékot, és ezért titkon a nem merem leírni mennyibe kerülő, sunyi módon „dry comfort” felirattal ékeskedő hiper-szuper babaülést okolom. Akkor kellett volna hagyni ezeket a macskaevőket, amikor először nem szállították le a babakocsit…
- Vasárnap pedig jött az első 5 hónapos szülinap, de erről majd külön emlékezünk meg.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése