Üdvözlet

Üdvözöllek kedves látogató Matyi világában! Ez lenne az a hely, ahol megpróbálom megörökíteni kicsifiunk egyre érdekesebb világának eseményeit. Önmagunk szórakoztatása, az emlékek későbbi felidézése a cél, de nem bánjuk, ha másnak is okozunk egy-két vidám percet...

2008. október 31., péntek

Egyértelműen szívat

Apa megint házon kívül, így édes kettesben telt a tegnap este. Nagy terveim voltak, gondoltam megírok egy-két (száz) elmaradt levelet, befejezek három-négy félbehagyott blogbejegyzést, meg felmentetem magam ez meg az alól. Bár kicsit veszélyeztetni látszott terveimet a délelőtt és délután is abszolvált másfél-két órás alvás (ami természetesen kizárólag annak köszönhető, hogy Nagyival hármasban bevágódtunk az autóba, és leruccantunk Kiskőrösre rokonlátogatóba), de fürdés után olyan ígéretesen dörgölte a szemét, és tépkedte a fülét, hogy bátran bevonultam kedves kisfiammal este nyolckor a szobájába. Szopizás közben el is gondolkodtam azon, hogy tényleg mennyire imádom, és milyen tökéletes, és hogy azokat az apró hibáit is csak imádni tudom, mert ő egy igazi egyéniség...

Ebből az idilli álomból akkor ébredtem, amikor megkíséreltem berakni az ágyába a karomban békésen szundikáló gyermeket. A horrorfilm kockái:

  • Sikerül berakni, nem beejteni. Hasra fordul, a mostanság trendi kisbéka pózt felveszi. Ígéretes. Két másodperc múlva felül, nyekereg, kiveszem.
  • Nyam-nyam, elalvás, berakás. Az első jelenet ismétlése.

  • Próbálkozás kézben elringatásra, sírás, így a terv gyors feladása, ismét nyam-nyam. Majd szintén a változatosság kedvéért berak, hasra fordul, felül, nyekereg.

  • Kiveszem, eltökélten ringatom. Ellenáll, rinyál. Beugrik a "Tente, baba tente" csel, amit azonnal be is vetek, nem is sejtve, mekkora öngólnak teremtek ezzel helyzetet. "Tente baba, tente...". Matyu erre felemeli fejét, ellöki magát a mellkasomtól, és nem hisz a fülének, hőbörög: "hö-hö-hö". A szemének sem, néz, néz, néz, majd kiröhög. Rajtam kívül csak Apa tudja, hogy ez az, amit nem lehet röhögőgörcs nélkül kibírni.

  • Altatás feladva, következő jelenet helyszíne a nappali. Matyu a kanapén ugrál, engem néz, és röhög. Rajtam. (Jogosan.)

  • Első S.O.S. sms küldése Apának.
  • Matyu röhög, ugrál, pörög. Sokáig.

  • Kivárás nem jön be, nem fárad. Röhög, ugrál, pörög.

  • Új terv, új helyszín: akkor lefekszünk együtt a hálóban, én majd ügyezés helyett olvasok. Olvasnék. Matyu most már a fejem mellett (néha rajta) pörög, veri a képet a falon.

  • Rendületlenül próbálom fekvő helyzetbe kényszeríteni, testileg, lelkileg és szellemileg is fáradok (egyértelmű jel: Matyu már rég nem fekszik, hanem a falat kalapálja, és én még mindig "tente babát" dünnyögök...). S.O.S. telefonhívás Apának. Hiába.

  • Kiszúrja az órát az éjjeliszekrényen, így fal- és képkalapálás helyett inkább rajtam átvetődve próbálja tigrisbukfenccel elérni az órát. Én rendületlenül rángatom vissza.

  • Bosszúból lebukik. Nem kicsit.

  • Kigondolom, hogy mit veszek fel, és azt honnan kell elővennem, majd az én tigrisbukfencem következik, a kiugrom-átöltözöm-beugrom projektet Matyu aktivitására való tekintettel 3 másodpercen belül abszolválom.

  • Az ágyban fekve ismét próbálom fekvő helyzetbe szorítani, ő pedig továbbra is rajtam átvetődve az óráért nyomul. És ismét lebukik. (Nem vicc. A nyam-nyammos altatási próbálkozások során szerintem háromszor megvacsorázott.)

  • Most már igénytelen vagyok, nem öltözködöm. És megőrülök.

  • Beugrik a szakirodalom, meg kell nyugtatni a gyereket! Hopp, ott az ágy mellett a Tesco újság, már nézegetjük is ringatózva ezt a csodát. Matyu nem nagyon nyugszik, de én megtudom, hogy van olyan, hogy Tesco gazdaságos dobozos sör...

  • Teljesen kivagyok, küldöm a második S.O.S. sms-t. Pótcselekvés.

  • Leteszek az olvasós tervről, lekapcsolom a lámpát, innentől már csak infrakamerával készített képek vannak a filmből.

  • Feláll, dobol, lehúzom, leteperem, betakarom.
  • Feláll, dobol, lehúzom, leteperem, betakarom.

  • Hulla fáradt vagyok (azért hazafelé mégiscsak brutál viharban volt szerencsém vezetni), attól félek, hogy elalszom, és Matyu valahova elpattog mellőlem.

  • Valahogy elalszik a vállamon, szuszog, és már megint imádom. Egész éjszaka az ágy fejrészénél keresztben alszik, én így, vagy úgy, ahogy épp tudok.

FINE - THE END.

2008. október 27., hétfő

Kipukkadt

Muszáj feltenni ezt a képet, annyira édes!


Mivel ilyen beteg, náthás állapotban nem akartam szegény Matyukámat ismét elalvás tanulással kínozni, lefeküdtem vele a mi ágyunkban aludni. Szegénykém annyira ki volt pukkanva, hogy három órát aludt, konkrétan 1/2 12-től 1/2 3-ig. Ez elég durva. Én két óra olvasás után feladtam a lustit, de Matyu legnagyobb megdöbbenésemre még ráhúzott egyedül egy órát. Persze folyamatosan lestem, le ne essen, és egyszer csak így találtam...

2008. október 26., vasárnap

Az első... (2008. október 20-i hét)


Alaposan körbejárjuk ezt a hetet, nem elég a beszámoló a kirándulásról, külön annak fénypontjáról, kell egy "első" is, mert Matyi nagyon belehúzott, és repkednek az "elsők".

Az ugyebár nem nagy hír, hogy megvolt az első külföldi út. Jó, nem mentünk messzire, kb. 500 méterre voltunk Magyarországtól, de akkor is kellett hozzá útlevél, na meg minden ötödik ember nem tudott magyarul, szóval ez már tényleg külföld. Arra is jó volt, hogy Anya elgondolkodhasson azon, hogy beadja-e Matyut babamegőrzőbe olyan napon, amikor nem a magyar babysitter, hanem csak a németül beszélő néni van szolgálatban. Meg fogják-e érteni egymást Matyival? Ööö...

Apropó babysitting, ismét nem került sor az elsőre. Úgy látszik, nem elég, hogy tele van a hely szuper játékokkal, kedves nénivel, játszópajtásokkal, Anya csak nem tudta rávenni magát, hogy leadja gyermekét akár csak pár percre is egy idegennek. Ígéretes...

A nagy első attrakció a mélyvízben (0,95 méter!!!) úszás volt, ami soha nem várt sikert hozott, és be kell vallanom, arra késztet, hogy revideáljam a babaúszást elutasító álláspontomat. Bár a búvárreflex úgy tűnik, elmúlt már Matyunál, szóval akkor lehet, hogy mégis mehetünk valami úszásra, már csak a kényelmi problémáimat kell leküzdenem. De most így közel 10 hónap után kezd leesni, hogy nem az én kényelmem lesz itt a lényeg az elkövetkező években, évtizedekben.

A vizes programoknak köszönhetően kipipálhatjuk az első megfázást is, Matyunak a harmadik naptól folyt az orra, meg jött a szokásos hőemelkedés/lázacska, amiről most legalább tudtuk, mitől van. Gyors nagyobb gyerekes magyar anyuka konzultációt követően (aki bevallotta, hogy még porszívót is hozott magával ;-)) előkerült az orrcsepp, na meg az összes rendelkezésre álló kéz és láb Matyu kezeinek, fejének lefogására. Itthon már előkészítettük a porszívót is, de ez még picit várat magára, kicsit nehezen veszem rá magam.

Az fantasztikus fürdőn kívül a szálloda másik csodája az óriási műanyag járgány flotta volt, ami már megérkezésünkkor lenyűgözte Matyut. Mivel ő még mini, ráülni és hajtani nem tudta, de annál jobban ment a tologatás (lábon, térden), támasztás és dudálás illetve a felborított járgány kerekének pörgetése. Ahogy a hét vége felé kezdett megtelni a szálloda, egyre nagyobb kihívást jelentett a járgányszerzés, illetve járgánymegtartás, de rendkívül büszkén jelentem, hogy Matyu helytállt, és nem is akárhogyan!

Végül pedig van egy csomó evéses elsőnk. Még indulás előtt kezdett el Matyi banánt harapdálni, ezt az érdeklődést később több-kevesebb nyugalmat biztosított nekünk a reggeli illetve vacsora elfogyasztásakor, amikor is Matyi kapott egy banánt, és azt csócsálgatta. Vagy eldobálta a banándarabokat jó messzire. Vagy a fejére kente. Vagy szétnyomkodta a markában úgy, hogy az ujjai közt jött ki a banánpüré. Ez arra volt jó, hogy egyből le lehetett nyalni, így kipróbálhattunk egy-két különlegesebb íz párosítást. Beluga kaviár banánnal, kobei marha carpaccio banánnal ;-)). Hazaérve meg kellett állapítani, hogy Matyi már mindent megenne, amit minket enni lát, így szürcsölte tegnap este fél tízkor vígan az Apa által magozott szőlőt (nem a témához tartozik, de persze hétkor már hulla fáradt volt...), illetve így repült rá ma reggel Apa reggelijére, ahonnan a paprikát sikerült megkaparintania. Kicsi Sáska, ahogy Nagyi hívja. (Ez vicces, az kevésbé, hogy minket hármunkat, de főként Matyut és Anyát pedig sáskacsaládnak... Pedig csak hetente hatszor, néha hétszer eszünk nála, és vacsorára nem is mindig maradunk...)

Babawellness-ezni voltunk


És anyawellness, na meg apawellness. Ezzel alkottam is három szép magyar szót, de a lényeg, hogy mindhármunknak annyira jó volt!!!

Úgy kezdődött az egész, hogy már teljesen kivoltam, hogy milyen rég nem voltunk sehol. Nincs jobb a világon annál, hogy van nekünk egy Matyunk, de azért erősen elkezdett hiányozni régi életünk utazgatós része. Ki is találtuk, hogy elrepülünk valami városnézésre, de jó lenne például Madrid, vagy Lisszabon, de aztán amikor elkezdtem átgondolni, hogy mi mindent kéne magunkkal vinni arra a pár napra, már láttam, hogy a Ferihegyi útról az Air Cargo táblánál kanyarodunk le, és egy teherrepülőgép gyomrában utazunk a két konténernyi "alapcuccunkkal". Ez nem tetszett. Ahogy az sem, hogy mennyi mindent kellett volna leegyeztetni a szállodával (babaágy, babaszék, babakaja, babaez, babaaz). Brühühü, nem utazunk.

Aztán hopp, beugrott a HVG-ből olykor-olykor kieső, ausztriai pihenéseket hirdető füzetke. Szóval irány Burgenland, Sonnentherme. És ha már oda megyünk, legyen a babahotelként hirdetett Sonnenpark! Mert ott állítólag van minden, még babakocsit is adnak, meg babaőrt, meg babakádat (bár mi ilyennek már réééég nem élünk), meg babakaját (azzal viszont nagyon!), meg babaúszást (amit meg Apa olyan rég ki akart próbálni Matyuval).

Hetek óta ment a visszaszámlálás, hogy jaj, mikor megyünk már, rég vártunk ennyire utazást, pedig valljuk be, voltunk már izgibb helyen. Előző életünkben, előző mércénkkel mérve. Mert a mostanival mérve ez valami szuper volt!

Ahogy megérkeztünk, egyből látszott, hogy ez nem egy "átlagos" hotel, ott a hall nem kúszó-mászó-motorozó gyerekekkel és szőnyegen fetrengő felnőttekkel van tele. Itt viszont igen (a képen Apa és Matyu a hallban), Matyu egyből tépett is a járgányokhoz, így mi nyugodtan intézhettük a dolgunkat, átvehettük a 74-es fürdőköpenyt :-)), és az egyéb elengedhetetlen kütyüket.


Gyors lepakolás a szobában, átöltözés, fürdőbe is bevihető babakocsi beszerzése, majd irány a fürdő, mert már annyira kíváncsiak voltunk, mit lép a kádban fürdést imádó Matyi a "kicsit" több vízre. 2 perc kellett az akklimatizálódáshoz, utána beindult a kőkemény pacsa! Nehéz leírni, mennyire elemében volt a srác, annyira örömködött, hogy mi csak nyeltük a vizet. Meg a nagy bátorságában ő is, mert akkora volt a lendület, hogy néha bele-beleharapott a medencébe. Aztán köhécselés, rötyögés, és már megyünk is tovább. Kedvenc műsör a "magyar vándor" vízes változata volt: szépen körbelépkedünk a medence szélénél, ha lehetséges úgy, hogy se Anya, se Apa nem fog...

Ezek után jól csúszott a vacsora, baba fronton is oltári nagy volt a választék, voltak a szokásos üveges ételek, minden féle por (gondolom tápszerek, de ebben nagyon nem ismerjük ki magunkat, szóval csak néztünk, hogy jééé, mennyi van), meg naponta változó frissen készült babaételek. Matyi ahogy írtam, néha banánnal, néha kenyérhéjjal szórakoztatta magát, illetve minket (amikor mondjuk a fejünkhöz vágta, vagy 1 percen belül 68-szor ledobta). Nekünk kellemesebb volt, amikor mondjuk a szomszéd asztal alatt röhögve fetrengő három kisgyerek kötötte le. Vagy a kedvenc katicás mesekönyv, amit tapasztalt versenyzőként már mindenhova magunkkal vittünk.


A reggeli is egy élmény volt, ha Matyu még ennél is jobban viselkedik, akkor valószínűleg degeszre zabáljuk magunkat. Így legtöbbször csak ő evett brutál mennyiségeket, reggeli szopizás után 1 órával simán lecsúszott két tányér ilyen-olyan gyümölcsös-kekszes kulimász...

Az út árában benne volt két babaúszás is, amihez én szkeptikusan álltam, Apa pedig nagyon várta. Az elsőn egyszerűen fenomenális produkciót nyújtott a srác, figyelt, csinált mindent ügyesen, rötyögött, és lenyűgözött mindenkit, persze főként minket. A második sajnos pont ütközött az alvásidővel, így kicsit nyűgösebben érkeztünk, és csak jól sikerült a dolog. Szóval most ott tartunk, hogy lehet, hogy csak beadom a derekamat, és nézünk itthon is valami babaúszást, csak ne akarjanak búvárkodni vele, mert az nekem (még mindig) nem jön be!

Na de volt olyan alvásidő is, amit alvással töltöttünk, mármint a család két rézbőrű tagja, míg Apa kimenőt kapott, és szétszaunázta az agyát. Így mindenki jól járt. Nem úgy éjszakánként, mivel az utolsó két éjjel az ágyunkba engedtük ezt a kis sajtkukacot, aki a sötétség beálltával 120 centisre nőtt, keresztbe fordult, és minket az ágy két peremére szorított. De jól aludt, mi meg boldogan, hogy ismét közöttünk van, mint a régi szép időkben! Nagyon jó volt!

Amire még nagyon jó volt ez a kiruccanás, az az, hogy Apa is látta hasonszőrű srácok között mozogni Matyut. Na meg persze én is láttam újdonságokat, hiszen itt nem volt meg a játszóházas "szigorú" menetrend. Láthattuk, hogy


  • Matyit teljesen hidegen hagyja, hogy ott vagyunk, vagy sem, ha játszik. Nagy kiabálások, integetések árán sikerült néha elérnünk, hogy felénk nézzen, és mosolyogjon egy rövidet. Aztán vissza az elfoglaltsághoz.

  • kicsi fiunk nem akad ki, ha egy nagyobb srác, vagy egy rinyáló kislány lenyúlja a járgányát,

  • és attól sem akad ki, ha egy nagyfiú szépen leszedi az ő kis praclijait a gépéről, és továbbhajt, Matyit szépen faképnél hagyva, ahelyett, hogy átadná a verdát, vagy legalább hagyná, hogy Matyi tolja.


A játszóházban viszont nem szocializálódtunk, annyira lekötötte Matyit a sok (szépen németül éneklő) játék, hogy szinte észre se vette a kollégákat.


Na, nem ragozom tovább, osztatlan sikert aratott a családban a hely, meg is szavaztuk, hogy még visszamegyünk. És akkor kipróbálunk mindent, ami most nem fért bele, vagy amihez Matyu még kicsi volt. És szerzünk egy Maestro kártyát, hogy ne nézzenek hülyének bármelyik boltban, amikor a nálunk lévő három másik, a világ minden pontján ismert és elfogadott kártyával próbálkozunk. Na, de persze ez már nem Matyi világa, ott meg minden rendben van!

2008. október 25., szombat

Matyi elemében van

Az esemény természetesen bővebb beszámolót érdemel, de a kiváncsiak kedvéért egy gyors "best of" beszámoló az őszi kirándulásról, illetve annak is egyik fénypontjáról, a babaúszásról. Matyi szavaival. A többi pedig majd jön később...

Felvettem a fecskét,


aztán a fürdőköpenyt is, de kezdtem kicsit ideges lenni, mert attól tartottam, lekésem az edzést.


De aztán minden jól alakult, Anya és Apa villámjárgánnyal repített a medencéhez,


így ott voltunk az eligazításon.


Apával úsztam háton,


meg gyakoroltuk egy kicsit a pillangót is.


Az edző néni megsúgta nekem, hogy én (alias Herr Mátyás) vagyok a legügyesebb,


de persze azért a többiek előtt úgy csináltunk, mintha egy lennék közülük.


Aztán megmondtam apának, hogy tényleg köszi a segítséget, de legközelebb már egyedül is menni fog! És ne fogjon már, nem vagyok kisbaba!

2008. október 19., vasárnap

In memoriam siófoki platánsor

A veszteség talán még fájdalmasabb, mint a korábban megénekelt. És még nehezebb elfogadni, hiszen valami pótolhatatlanról van szó.

Az történ tehát, hogy semmit sem sejtve egyik vasárnap legurultunk Balatonra. Az első pillanatban nem tudtam, mi az ami olyan furcsa (azon kívül, hogy egy árva lélek sem volt az utcákon), aztán egyszer csak észrevettük: a Damjanich és a Kiss János altábornagy utcában is kivágták a gyönyörű platánokat. Sírtunk-ríttunk, felidéztük a nyári sétákat, a platánsor alatti babadobálást...

Aztán jött Jóska, aki megpendítette, hogy sanszos, hogy az Erkel Ferenc utcában is kivágják a fákat. Na ekkor omlottam össze, ugyanis évek óta ez az árnyas fasor volt az én kedvenc antidepresszánsom. Ahogy bekanyarodtunk az utcába, elmúlt mindig minden bánat, kisimultak a ráncok. Ez most kicsit nyálasan hangzik, de tényleg így volt. Most már csak remélni tudjuk, hogy nem igaz a hír, és Matyukának nem csak képekről fogjuk mutogatni a kedvenc utcánkat...

2008. október 12., vasárnap

Nem jártunk az állatkertben

Vasárnap annyira szép volt az idő, hogy ismét szabadtéri programot kerestünk. Mivel sikerült valahogy elcseszni otthon az időt, ebéd előtt már csak a közeli Városligetet mertünk bevállalni.

Váratlan fordulatként (hahaha) Matyu a célállomástól 5 percre elaludt az autóban, így nem volt túl mosolygós az ébredés-érkezés. Ezt fokozta, hogy szintén teljesen váratlanul és érthetetlenül több száz (ezer?) embernek támadt hozzánk hasonlóan az az ötlete, hogy benéz az Állatkertbe. Így állatnézegetésből sornézegetés, majd vadkacsaetetés lett. Részünkről. Matyi részéről pedig duzzogás, ami érthető, hisz kacsákat minden nap lát séta közben a patakban. Így végre készülhetett egy-két duzzogós, illetve "nem érdekelnek a városligeti kacsák" kép:


Aztán előkerült egy kifli...


...és oldódni kezdett a hangulat:


Délutánra igazi kisgyerekes családnak való, vasárnapi ebéd utáni programként a Pálinka és kolbász fesztivált néztük ki magunknak. Egyik legnagyobb előnye az volt, hogy ha az ember (Robi) megpróbál igazán komótosan közlekedni a városban, akkor egy elfogadható hosszúságú alvás is belefér az odaútba a hétvégén kizárólag autóban aludni hajlandó gyermeknek. Belefért.

Persze nem csak ennyi volt a program előnye, hiszen az idő továbbra is nagyon szép volt, csodáltuk a panorámát, szoptatós anyuka és sofőr apuka végigszaglászhatta a pálinka felhozatalt, és fényképezhettünk ezerrel. Lőttünk egyet-kettőt egy névrokonnal is, sok helyen felbukkant ez a Mátyás, talán régen erre lakhatott...

2008. október 11., szombat

Segítő kezek

Aki sokat nyavalyog, egyszer csak meghallgattatik. Én néha kicsit bekattanok a házimunkától, elpityergem magam, hogy de jól jönne egy kis segítség, így nagyon megörültem, amikor felfedeztem egy kis szorgos srácot a konyhában.


Amikor meg másnap megláttam, hogy kicsi és nagy rabszolgám közösen tereget, hááát, elgondolkodtam, mennyire szerencsés is vagyok ezekkel!

2008. október 1., szerda

Matyi kilenc hónapos



Úr Isten, mintha tegnap írtam volna, hogy Matyi 8 hónapos. És mintha tegnap előtt született volna. Puff-puff, dirr-durr, röpködnek a közhelyek, de basszus, tényleg röpül az idő!

Na, hát miről is nevezetes ez a 9. hónap? Elsőre a nagy mászós esemény jutna az eszembe, de aztán rá kell jönnöm, hogy van egy dolog, amiről eddig nem írtam, pedig talán semmit nem vártam ennyire. Körülbelül egy hete volt, hogy egy este azt vettem észre, hogy jééé, Matyi ma nem bukott. Ami egy átlag babánál ugye nem lenne nagy esemény, de hát ha egy dolog nem (volt) teljesen százas Matyuban, az ez a bukizás volt. De most már tényleg kezd a múlté lenni.

No, de akkor csapjunk is bele gyorsan a havi adatlap kitöltésbe!

Neve: Matyu, Protkó, Magyar Vándor (Anya szerint), Dudi, Didu, Dudicica (Apa szerint), Bobcsi (Nagyi szerint)
Súlya: 9810 gramm. Végre lassul a növekedés, most már csak 30 dkg-t hízott egy hónap alatt. Nem hiába, a sok fejem állás, rugózás, meg az a kis mászás csak meghozta az eredményét.
Magasság: Basszus, most jut eszembe, hogy elfelejtettük megmérni! Na mindegy, ezért már nem ébresztjük föl, elég volt szegénynek, hogy meztelenül rá lett rakva a tök hideg mérlegre.
Fogak száma: 6! És már látszik mind! Az alsó nyuszikák mindig, a felsők is egyre gyakrabban, persze leginkább akkor, amikor szétrötyögi magát azon, hogy az állát és a nyakát harapdálom, vagy Apa csikizi.
Kedvenc étel: Még mindig minden, ami nem rizs. Ma például a céklás krumplit falta akkora elánnal, hogy egyszerűen nem volt lelkem abbahagyni az előírt 3 dl-nél. Na, igazándiból megpróbáltam, csak akkora hőbörgés lett a vége, hogy odaadtam neki. De imádja a sütőtököt is, lehet, hogy ennek köszönhetően, de magára öltötte a jellegzetes Kuti színt, ugyan olyan kis sárga kínai, mint Nagyi, Pasó vagy éppen én! Kíváncsi vagyok, mikor sikkant majd fel a doktor néni a tenyere láttán, ahogy ez nálunk szokás.
Nem éppen kedvenc étel: Egyszer próbáltuk a céklás rizst, nagyon vagányul nézett ki, de Matyu nem volt hajlandó megenni. Mint tudjuk, az élelmiszerárak világszintű emelkedéséhez is hozzájárul, hogy a többi kicsi kínai is kezd leszokni a rizsről, és átpártolni például a krumplihoz. Matyu ebben is élen jár.
Kedvenc szó: Nem tudni pontosan, mert vagy magában dünnyög szép halkan, miközben tesz-vesz (etyetye, hetyetye...), vagy úgy kajabál, hogy jobb, ha befogjuk a fülünket!
Kedvenc sláger: Most talán épp nincs ilyen, viszont dj-skedik, Apa nagy örömére rátalált a házimozira, és most már nem csak a hangszórót hasznosítja mászókaként, hanem magát a kütyüt is ügyesen kezeli. Ma például bekapcsolta a rádiót, és utána megnyomott egy olyan gombot, amitől a frekvencia helyett a csatorna nevét írja ki. Nekem ezt azóta sem sikerült reprodukálnom.
Kedvenc könyv: 10 kicsi katicabogár. Reggel hangos csatakiáltással üdvözli. Rongyos, illetve bukitól ragacsos.
Kedvenc TV: Hoppá! Eddig ugye tilos volt a TV, apa képes volt a kezét is odatenni Matyu szeme elé, ha épp a nagy ritkán bekapcsolt doboz felé nézett a gyermek. De a múlt héten 8 sportcsatornával egyetemben sikerült szert tennünk Bebe TV-re is, ami osztatlan sikert aratott a fiúk körében. Esténként 10-15 percre bekapcsolódnak az "Elalszunk!" című műsorban, és megnézik, ahogy a paradicsomok, padlizsánok, a bohóc, a malacka, a mozdony és még sokan mások vidáman megfürödnek, fogat mosnak, és örömmel beugranak az ágyikójukba.
Kedvenc tánc: Magyaros rogyasztós, bár már látom, hogy a következő kedvenc a rap lesz, hopp-hopp-hopp ugrál az ágyban.
Kedvenc kép: Váratlan fordulatként visszatért Klimt, és azóta senki más nem érdeki. Reggelente (és ez már nem az a régi 9-10 órai reggel...) ott áll az ágyunk végében, hébe-hóba az arcunkba lép, és lelkesen csapkodja a falat, és (egyre nagyobb sikerrel) próbálja felérni az ágy fölötti képet. Kíváncsi vagyok, mikor fogja a fejünkre kaparászni.
Kedvenc műtárgy: Mióta órákat ácsorog Nagyi komódjánál, sok új kedvenc van. Ezek közül egy kis réztálat emelnék ki, nagyon kellemes a fülnek, amikor azt csócsálja. Persze közben azért fel- feltekint a régi kedvenc tikitakira.
Kedvenc testhelyzet: Na, ezen a téren azért komplexebbé vált a helyzet. Persze, az állás még mindig király, de ott van a remek hason fekvés, meg a fejen állás! A vicc, hogy az utolsó kettőt leginkább szopizás közben szereti űzni, ami számomra egyre kevésbé kellemes élménnyé teszi az eseményt. De már Apa számára is izzadságos munka, ha Matyuka közöttünk fekve étkezik, ugyanis ő próbálja leszorítani kicsi mókust... Ja, és a testhelyzetnél már csak a testhelyzet változtatás jobb! Szépen végigkapaszkodni járókától asztalig, asztaltól kanapéig... Éljen a kis magyar vándor!
Kedvenc vicc: Kukucs és csikimaki továbbra is remek móka. Hatalmas rötyögést lehet kiváltani állcsócsálással, nyakharapdálással. Na de ami a legeslegjobb, az a börömmm-börömm-börömmm. Minek hívják ezt? Szóval Matyu berregteti a száját, és az ujjaival birizgálja közben. Haladó verzió, hogy Apa/Anya berreg, Matyu birizgál. Ezt már olyan magas fokon űzzük, hogy ma délután tőlünk zengett (és rajtunk röhögött) egy fél bevásárlóközpont.
Kedvenc apaszívatás: Házimozi birizgálás, hangfal szerelés.
Kedvenc anyaszívatás: Mostani, rendszeresülni látszó alvási szokások, cakk und pakk!