Üdvözlet

Üdvözöllek kedves látogató Matyi világában! Ez lenne az a hely, ahol megpróbálom megörökíteni kicsifiunk egyre érdekesebb világának eseményeit. Önmagunk szórakoztatása, az emlékek későbbi felidézése a cél, de nem bánjuk, ha másnak is okozunk egy-két vidám percet...

2008. szeptember 30., kedd

Csíííz!


Katával és bandájának felével az ősz egyik utolsó szép napját kihasználva Gödöllőn jártunk, élveztük a napsütést, kiráztam Matyu lelkét a hepe-hupás kastélykertben, és igazán jókat derültünk a Matyit fényképező ázsiai turistákon. Vajon otthon majd mit mondanak, amikor mutogatják a képeket? "Nézd csak, sárga, csak nem vágott a szeme!"


Ui: Szerintem jó az a lila harisnya ;-)!

2008. szeptember 29., hétfő

Játszóházazunk

Mint korábban említettem, Anya egyik őszi parájaként előjött a "jaj mi lesz velünk itt a rossz időben" kérdés, amire egyik megoldásként a hétfőnkénti fejlesztősdi játszóházasdi lépett be Matyi világába. Rendesen benyaltuk a "de gyönyörű baba" dumát, és az se tántorított el, hogy fejlesztésre igazándiból se a nénik szerint, se egyetlen Matyit ismerő ember szerint nincs szükség.

Szóval múlt hét hétfőn már ott is voltunk a játszóházban, Matyi kőkeményen végigdolgozott (tényleg!) 50 percet, bátor volt, mosolygós, határozott. Egyedül akkor nézett rám "Anya mi ez, ments már meg!" tekintettel, amikor fejjel lefelé lógott egy óriási gimnasztikai labdán, és Andi néni a lábánál fogta. Azt hiszem én is néztem volna, hogy mentsen már meg valaki. De hagyta, hogy űrhajós kiképzésnyi pörgetést kapjon a hintában, csipegette (és majszolta) rendületlenül a színes fa kütyüket, és bemerészkedett az alagútba is.


Búcsú bókként még azt tudtam meg Andi nénitől, hogy a Matyuval egyidős babák nem szokták ilyen jól bírni a terhelést, 5 percenként odamásznak anyukához egy kis bátorításért. Na, ez az, amit Matyu egyszer tett csak meg, a foglalkozás vége felé. Vagy nem csíp a gyerek, vagy nagyon ügyes. Én a kettes verzióra szavazva szépen vállon veregettem Bobit.

Ma már rutinos versenyzőként érkeztünk, simán bejutottunk, és kíváncsian vártam a múlt alkalommal beígért csoporttársat, Andrist (jééé, újabb Andris). Na, meg is lepődtem, amikor a változatosság kedvéért Bandi Andrison kívül másik két kis csoporttárs is ott figyelt anyukájával. Szóval csatlakozott "Matyi csoportjához" a nagyon cuki, állandóan mosolygó, vicces hajú Marci, a már korábban említett Bandi, és az egyetlen kislány, Melani (vagy Meláni, esetleg Melanie, nem tudom, hogy kell írni).


Az első játéknál, amikor enyhe túlzással élve az összes gyerek elkezdett vagy sírni, vagy hangosan örülni, az anyukák meg próbálták egymást túlkiabálva csemetéjükhöz eljuttatni az ismerős, megnyugtató hangot, háááát, egy kicsit elgondolkodtam, hogy jó helyen vagyunk-e mi itt. De aztán minden rendeződött, nagyon aranyosan ücsörögtek egymás mellett a kis manók, dolgoztak, ha dolgozni kellett, okosan figyeltek, ha az volt az elvárás. Ja, és szépen sorban végignyaltak minden kütyüt, majd cseréltek ;-)

Szóval minden jó, ha vége jó, kíváncsian várom a következő foglalkozást, már csak azon a parámon kell dolgoznom, hogy a sok nagy gyerek (csupa novemberi és decemberi!!) között az én picikém nehogy valami teljesítménykényszer alá kerüljön. Bár talán Pasek mondott nagy igazságot, amikor előadtam abbéli félelmeimet, hogy a Matyival nem egykorú srácokkal nehéz lesz lépést tartani. "Miért, 2003 novemberiek?"

2008. szeptember 28., vasárnap

Séta a Városligetben


Matyi mostanság rendkívül fárasztó tud lenni, ugyanis ezerrel pörög a lakásban, pakol (cipőket, papucsokat, földet, könyvet, néha játékot) , mászik (hangfalra, szekrényre, szekrénybe, polcra, Anya lábára és Apa lábára), de aludni nem nagyon alszik. Mármint egykönnyen. Így állandóan mozgásban kell lenni, vagy enni kell neki adni. Mivel enni állandóan nem lehet (bár én közel vagyok ehhez), hétvégén is nagy menésben voltunk.

Mivel szép volt az idő, szokásos nagyis ebéd előtt felkerekedtünk a Városligetbe,annak reményében, hogy esetleg Matyi alszik egyet a babakocsiban, mi meg sétálunk, netalántán ücsörgünk egy jót. Na itt lett egy kis félreértés, Matyi úgy gondolta ugyanis, hogy alszik egy kicsit (konkrétan 10 percet) a kocsiban, de nem a babakocsiban, hanem apakocsiban. Utána pedig nyugodtan tologathatjuk 2-3 órán át árkon-bokron keresztül a Ligetben, ő figyel, nehogy eltévedjünk.

A Liget tele volt, először csak a hozzánk hasonló babakocsi tolók tömege tűnt fel (bár amióta Matyi megszületett, mintha tízszer annyi baba jönne szembe...). Aztán belebotlottunk egy szívbetegség megelőzését propagáló rendezvénybe, ahol Matyihoz csábítottunk egy bucifejű valamit, aki Matyit nagyon nem érdekelte, nem úgy a kislányt, akit eredetileg nem terveztünk a fényképbe...


Aztán amikor láttuk, hogy nem lesz ebből se alvás, se napon ücsörgés, úgy döntöttünk, jobb, ha mi is kicsit felpörgetjük magunkat, csak hogy bírjuk Matyuval a tempót a hajnali kelés után.


A finom kávé után turistát játszottunk, fényképezkedtünk kicsit, kivételesen Apa fényképezett, és én bazsalyogtam Matyival a képen. Néha kell ilyen is.


Kifáradva és kiéhezve értünk vissza az autóhoz, irány Nagyi és az ebéd. Bár együtt indultunk, én 40 perccel hamarabb érkeztem és étkeztem, mint a fiúk, ugyanis Matyu cseppet sem váratlanul az utolsó 500 méteren csak bevágta a szunyát. Apa pedig még mindig egy hős személy, így vállalta álmának őrzését a ház előtt parkoló kocsiban.

2008. szeptember 21., vasárnap

Az első... (2008. szeptember 15-i hét)


A hét Matyu részéről főként a várva várt mászás gyakorlásával, részünkről pedig ennek az új tudománynak köszönhető új kihívásokkal való szembesüléssel telt. Matyu tép már ezerrel, egy új világ nyílt meg előtte. Mi is próbálunk ismerkedni ezzel a világgal, hogy az ő szemszögéből nézve ki tudjuk szűrni a mi szempontunkból veszélyesnek tűnő "világrészeket". Szó sincs agyonféltésről, aki nem hiszi, íme egy kis ízelítő, a heti mászás eredményekből:
  • üvegasztal kalapálás üveg mécses tartóval (no para, de azért a kis üvegasztalon most már inkább gumi rágókából és műanyag labdából álló kompozíció díszeleg)
  • a (régi) kompozíció cserepes növény tagjának megtépése, föld megkóstolása
  • Apa papucsának nyalogatása, illetve foggal tépése (ez most az egyik kedvenc, szintén nem a túlaggódás jegyében, de azért 1-2 nap után lemostuk a papucsot, összekoszolta a gyerek ;-))
  • Anya kedvence a 10 cm széles, 120 cm magas, így rendkívül stabil hangszóróba való kapaszkodás, álló helyzetbe felhúzódzkodás, amiből érthetetlen módon még nem származott semmilyen baleset
  • viszont Nagyinál (nagykezű nagynéni felügyelete mellett ;-)) megvolt az első fejen puklit eredményező baleset szekrényre mászás közben
  • Apa amúgy sem könnyű reggeli indulását pedig ajtóhoz mászással "támogatja" Matyu, Apa pedig láthatóan egyre nehezebben búcsúzik Dudicicájától
A mászás ilyen professzionális módon való űzése új fejezetet nyitott Matyu és Fánka kapcsolatában is. Most már nem csak az ölünkből nézi ezt a fekete párducot, illetve nem a kanapén heverészve nézegetik egymást (ebbe a nézegetésbe persze néha az is belefér, hogy Matyu egy újsággal szapulja a kutyát, az meg tépkedi az újságot). A héten komoly kutya után mászásokat produkált Matyi, hogy utána a kutya szájában turkálhasson, illetve Fáni könnyebben tudja nyalogatni a fülét. Na ettől most biztos sokan rosszul lettek...


Szintén a mászáshoz kapcsolódik két eheti programunk is. Múlt héten, amikor még azt hittük, hogy ez a gyerek hamarabb futja le a marathont, mint hogy mászna egy kicsit, hétfőre bejelentkeztünk egy képességfejlesztő játszóházba, egy Dévény Annás gyógytornászhoz (?) pedig péntekre kaptunk időpontot. Ezek után kezdett ugyebár mászni Matyu, de azért a programokat nem mondtuk le. Jól is tettük, ugyanis ilyen bókokat korábban csak a siófoki piacon illetve strandon kaptunk nyugdíjas néniktől, de hát ők mégsem szakértők, meg ennyi idősen minden féle hályog is nehezítheti a látást, és könnyítheti a "gyönyörű" kategóriába sorolást.

Namármost, hétfőn a játszóházban Matyu olyan formát hozott, hogy én is csak néztem. Ha lány volna, azt mondanám, hogy egyértelműen egy kis ribizli. Bújt a konduktor nénihez, mosolygott, ide-oda mászott, dumált, csinálta a gyakorlatokat, egyedül az egyik játéknál volt "gond", ahol a kis fakütyük egyenkénti kicsipegetése helyett a férfias megoldást választotta, kiborította az egész cuccot. Mindezekért kapott is rendesen: te gyönyörűség, jaj de nagyon ügyes, de barátságos... Százból százra lett értékelve, egyetlen megjegyzés a kicsit kései (?) mászás volt, de azért búcsúzóul csak megkaptuk Anya napi májdagasztóját: "ilyen szép kisfiú talán még nem is járt a játszóházban!". Szerintem sem, és az se érdekel, ha esetleg mindenkinek ezt mondják.

Dévény Annás nénihez pedig pénteken mentük, éreztük persze, hogy feleslegesen, de azért biztos, ami biztos alapon csak elmentünk. Érdemes volt. Matyu bűbáj volt, meg se nyekkent, játszott nagy vígan valami csodamasinával. Itt konkrétan az alábbiak mondat hangzott el többször is: "Ez a gyerek tökéletes és gyönyörű!". Ahhh, Anya és Apa olvad, Matyu hálából bukik egy kis mángoldot a néni szőnyegére.
Evészet téren nem tudok semmi jelentős előrelépésről beszámolni, továbbra is azon vagyunk, hogy teljesítsük doktor néni kívánságát, és Matyu beérje 3dl főzelékkel ebédre. Nagyon oda kell figyelni, az esetleges maradékot pedig gyorsan eldugni, nehogy követelje a gyerek. Ja, azt azért érdemes megemlíteni, hogy szerencsére nem vezette be Matyi a műanyagot az étrendjébe! Hö? Hétfőn tízóraizás közben egyszer csak valami nyikorgást hallok. Aztán megint. Matyi szájából? Egyből arra gondoltam, hogy valahogy leharapott egy darabot a már korában elpusztított gyümölcspürék műanyag poharából, így már bent is voltam a szájában. De sehol semmi. Jó, együnk tovább. De megint nyikorog... Újabb turka. Aztán a döbbenet, Matyi elégnek talált 6 fogat a hátborzongató fogcsikorgatáshoz. Azóta is imádja csinálni, főleg a kocsiban, és ezerrel vigyorog, ha döbbenten hátranézek...

És akkor egy kicsit rólunk, a szülőkről:

Nagy eséllyel több embernek is az agyára mentem azzal, hogy Matyu lábméretén, és a sec perc alatt (majdnem) kinőtt 20-as kocsicipőn paráztam egész héten, no meg azon, hogy nem találok rá aranyos, normális árú és megfelelő méretű csukát. Szintén nagylábú Nóri anyukája mindent megtett, hogy segítsen kétségbeesésemben, de olyan kijelentésekkel, hogy "vedd meg ezt a 20-ast, lehet, hogy még tavasszal is jó lesz" teljesen összezavart. Lehet, hogy az alatt a két hét alatt, ami a mostani cipő megvásárlása és felvétele között eltelt, nőhet a gyerek lába egy számot, aztán meg fél évig egyet sem??? Próbálok nagylábú gyermekek szüleivel konzultálni, most Michael Phelps anyukájának elérhetőségét próbálom megszerezni.

Apropó, öltözködés. Követelem, hogy innentől öltöztesse az a gyerekemet, aki ezt a trutyi időjárást kitalálta! Matyu pelenkázása, öltöztetése közben már egy ideje csak ipponokkal jutunk előre, kokával, vazarival már nem is érdemes próbálkozni. (Asszem'...) És akkor most jöhet még plusz két réteg, meg majdnem kinőtt cipő. Ne máá, Matyu vonyít, az épp szolgálatban lévő szülő pedig izzad. Csodás! (Ha már ezt a képet tettem be, akkor egy kis kalap update: Bár kiplakátoltuk a környéket, és minden villanyoszlopon Matyu képe figyel, az elveszett sapka nem került elő. Matyi alapos munkát végzett. Viszont beszereztem az elveszett sapka két tesóját: egy barnát mostanra, és egy olyan zöldet, mint a régi, jövő tavaszra. Velem ez a sapkadobáló gyerek nem tol ki!)


A hét fontos eseménye volt, hogy saját kicsi kezeimmel grissinit készítettem Matyukámnak, aki nagy örömmel csócsálta az immár ismert összetevőkből álló rágcsát. (Doktor néni múltkor beparáztatott, hogy ne adjak kiflicsücsköt a gyereknek, mert abban tej van. Erre Szupernagyi persze felhördült, hogy "Ezekben a kiflikben???". Fő a békesség alapon készült a házi péksütemény.) Aztán a sütési sikereken felbátorodva a család nagyobbik, mamutvadász hímjét is megleptem egy kis pékárúval, szombaton, majd vasárnap is isteni kenyeret sütöttem. Persze ez nem tartozik ide, de azért ne mindig (csak) Matyi legyen fényezve! Aki teheti, próbálja ki! Nekem szerintem még lesz rá alkalmam, Apuka ugyanis kijelentette, hogy ő akkor innentől más kenyeret nem szeretne enni.


Utolsó előttiként pedig egy esemény, ami Matyu által nem találtatott túl fontosnak, hiszen átaludta, de mi azért bejegyeztük a naptárunkba. Közel 9 hónap elteltével először mozdultunk ki kettesben. Nem vásárolni. Na persze nem is az Operába mentük, hanem csak moziba, de legalább nem a legközelebbibe. Ott csak esti előadás volt, mi meg valahogy a matinéra bukunk mostanság.


A hét utolsó napján pedig elég érettnek találtuk Matyut egy alkalmi szerepcserére. A jól bevált Apa fürdet, Matyu pacsál felállást vasárnap délelőtt megfordítottuk, Apa feküdt a kádban, Matyu pedig kintről irányított. (Nem, Apának nincs szüksége segítségre a fürdésnél, csak épp finisébe ért a vasárnapi kenyérsütés, amikor Apa hazaért a futásból, és mielőtt a finom kenyérillatot valami egészen más vette volna át, ez a kényszermegoldás született.)

2008. szeptember 18., csütörtök

Minden gyerek megtanul aludni?

Matyi 8 hónapos szülinapi bejegyzésénél már röviden utaltam rá, hogy aludni tanítom a gyereket. Akkor azt írtam, hogy ferberizálom, de az azért túlzás, a már amúgy is "szoftosított" módszerből próbálom kifejleszteni a mi kis humánus, de hatékony megoldásunkat. (Például nem hagyom 5 percnél tovább sírni, noha Ferber, ha jól tudom, a 20 percig is simán elmegy. Na én azt nem!)

Az első két nap elég durva volt, Matyu úgy sírt, hogy utána még álmában is hosszasan hüppögött, meg köhögött, mint a veszedelem. Na én ezt a borzalmat először endorfinnal próbáltam átvészelni (mivel más formában nem tartunk itthon, egy kis csoki ugrott elő a hűtőből), másnap pedig a "ha neki rossz, szenvedjek én is" módszert alkalmazva vasaltam a 3-5 perces "tilos bemenni" szünetekben.

Amikor nem csokit zabáltam, vagy vasaltam, kétségbeesésemben Ranschburg Jenőnek írtam levelet, hogy tessékmondani akkor én most ezzel lerombolom-e Matyi a belénk és önmagába vetett bizalmát, amit a soha sírni nem hagyással, sokat ölelgetéssel, igény szerinti szopizással, sokáig együtt alvással felépítettünk. Azóta sem jött válasz, valamit elronthattam, vagy az is lehet, hogy egy ilyen Rabenmutterrel (még mindig nem találom a jó magyar szót) szóba sem áll a doktor úr. Erre abból következtetek, hogy megtaláltam a könyvében a Ferber módszerről szóló részt, és hát nem idézném, nagyon lesújtó.

Nagy bizonytalanságomban aztán jött egy váratlan mentőöv, nagyra becsült, igen okos, és mindig jó tanácsokat adó Évike barátnémmal beszélgetve (aki nem mellesleg nem akármilyen pszichológus) előjött a téma, és ő megnyugtatott, hogy igenis kell a gyereknek egy kis frusztráció, és azt jobb, ha tőlem kapja, mint később mástól. Persze szoptatós kismama agyam (már ha egyáltalán a szoptatós kismama és az agy nem zárja ki egymást) nem fogott minden szakmai érvet, de megnyugtatott.

Ha-ha, csak aztán jött az én Évikénél is okosabb Matyukám, aki rájött, hogy ha ő most lebetegedik, akkor bizony Anya nagyon megsajnálja az ő kis lázas, nyűgös babáját, és együtt alszik vele délelőtt és délután. Így is lett...

De most Matyi ismét makkegészséges, én pedig összegyűjtöttem a bátorságomat, és bármilyen hihetetlenül hangzik, itt ülök a nappaliban, nem éjjel írom a blogot, hanem délelőtt, és Matyu alszik az ágyában!!!

Azt majd meglátjuk, mire megyünk ezzel az egésszel, de annyi biztos, hogy egy eredménye van: Matyi rászokott a hason alvásra. Ami azért nem semmi, ha belegondolunk, hogy élete első 3 hónapjában egy percet sem volt hason, aztán a következő hármat meg azzal töltötte, hogy menekült ebből a pózból...

Óóó, nyüszög, mennem kell. De aludt 53 percet, juhéé!

2008. szeptember 17., szerda

Újdonságok a (tetőtéri) ágyban

Tegnap este kezdődött az egész, amikor ismét sikerült estére úgy felpörögnie (Apa szerint megint a gumibogyóanyatej a hibás), hogy nem számíthattunk egyszerű altatásra. Pici fárasztás után ment is be Matyu az ágyába, ahol a szokásos hátsimi-éneklés kombó után bizony nem a jól ismert dünnyögés-befordulás-alvás sor következett, hanem valami teljesen új. Matyu gondolt egyet, és hasznosítani próbálta egyre tökéletesebb mozgástudományát. Hasra vágta magát (itt még nem fogtam gyanút, mostanság meglepő módon rákapott a hason alvásra), majd jött a villámgyors felülés, majd felállás. Innen ki lehet találni a folytatást: a rácsokba kapaszkodva óbégatott.

Ezek után Apa következett, akinek hasonlókban volt része, de a vége még megdöbbentőbbre sikeredett: Matyi csöndben álldogált a (majdnem teljesen) sötét szobájában, és mormogott magában. Aztán valahogy csak elaludt.

Reggel pedig egy kicsi medvebocsot találtam az ágyikójában. A szokásos 5 órai kelésnél (valaki állítsa már át Matyi vekkerét!) most először egy az ágy sarkában kucorgó kismackót találtam az ágyban, akiről azért gyorsan kiderült, hogy ő a mi kicsi fiunk.

Pár (de egyre kevesebb :-(() órával később a mi ágyunkban ébredve Matyival a szokásos reggeli beszélgetésünket folytattuk, nyújtózkodtunk, nézegettük a kezünket (Apa szerint "hmmm, még mindig nem látszik át"), amikor egyszer csak azt mondta Matyi: tetőtér! Na jó, lehet, hogy csak annyit, hogy tetőté, de ebből a hülye is rájön, hogy mire gondolt. Főleg, hogy már hónapok óta kedvenc reggeli program a plafon nézegetése, és most végre itt az eredmény! Persze, hogy azért ferde az egyik fal, mert tetőtér!

2008. szeptember 13., szombat

Bréking: Matyi mászik

Végre!!! Ma reggel 1/2 4-től szórakoztatott minket kisebb-nagyobb megszakításokkal, majd 9 körül úgy találta, megérdemeltünk egy kis jutalmat, és elindult négykézláb. Ehhez a produkcióhoz az alábbiakra volt szükség:

  • totális beparázás (kösz Kata! ;-), hogy diszlexiás anyagyilkos lesz a gyerek, mert bár az asztal mellett már lépeget, kúszni és mászni még mindig nem hajlandó

  • ennek köszönhetően konzultáció 4 Dévény Annás gyógytornásszal, mire végre az egyik belátható időn belül tudott időpontot adni

  • Nagyi már előszedte a pincéből nagykezű nagynéni több, mint 20 éves gördeszkáját, mert azt olvastam valahol, hogy ezzel is lehet valahogy segíteni a kúszást

  • ugyanez a Szupernagyi már napok óta négykézláb közlekedési bemutatókat tart

  • nappali "kapaszkodási lehetőség mentesítése"

  • végül pedig tegnap este részünkről is mászás bemutató (Matyi ül, mi pedig körbe-körbe)

De a lényeg, hogy ennyi elégnek is találtatott, és mászik! Apa, anya vigyorog, Szupernagyi megkönnyezte a hírt!

2008. szeptember 12., péntek

Matyu lázas és nyűgös

Na, ezen is túlvagyunk, megvolt az első lázas-nyűgös állapotunk. Egyszerűbb lenne azt írni, hogy Matyi beteg volt, meg azt, hogy túl vagyunk az első betegségen, de annyira igaza van szomszéd Csabinak, hol van ez attól, amin egyes gyerekeknek és szüleiknek át kell menniük...

A lényeg, hogy kedden Matyuka rendesen belázasodott, amit én először nem is vettem észre, azaz nem akartam észrevenni, mert múltkor is, amikor azt hittem, hogy lázas, tök feleslegesen dugdostam a popsijába a hőmérőt, kiderült, hogy még csak hőemelkedése sincs. Szóval nem nagyon bíztam az én kis anyai hőmérőmben. Nem úgy Nagyi, aki egyből kiszúrta az emberek 95, anyák 100 százaléka által elsőre kiszúrható 38,9 fokos lázat. (Mentségemre, a diagnózist Matyu remek közérzete, és még annál is remekebb étvágya nem igazán segítette.)

Innentől következett a "forró drót" doktor nénivel, amire kisebb részben Matyi állapota miatt, nagyon részben viszont azért volt szükség, mert egyszerűen képtelen vagyok elsőre (másodikra...) felfogni, amit mond.

Végül 4 napig tartott ez a nyavalya, ami azért csak megviselte a mi kis örök mosolygó srácunkat. De most már vége, reméljük jó ideig nem lesz hozzá ismét szerencsénk.

Amit tanultunk:
  • a rózsaszínű Panadol nyunya egész fincsi, Matyunak legalábbis bejött,
  • a lázmérővel csak óvatosan, néha kicsalogat ezt meg azt (volt szerencsém egy mérés alatt kétszer pelenkázó alátétet cserélni),
  • hogyan kell vizeletmintát gyűjteni egy 8 hónapos kicsi mukitól (ragasztós zacsival),
  • az gyermekorvosi rendelőnek van beteg és egészséges várója is, és
  • van olyan, hogy még a kedvenc rusnya lámpa látványa sem tudja megvigasztalni Matyit.

2008. szeptember 8., hétfő

In memoriam kedvenc kalap

Brühühü, anya sír, apa sír, igazándiból csak Matyinak nem fáj ez a borzalmas veszteség. Elveszett Matyi kedvenc kalapja. Mármint a mi kedvencünk Matyi kalapjai közül.


Nem tudom, mikor, és hogyan történt a dolog, de sanszos, hogy egy séta közben Matyi egy jól irányzott dobással bevágta egy bokor alá, vagy egy kerítés mögé, vagy ki tudja, hova. Ugyanis nagy mestere már a fejfedő levételnek, ezt a kis kedvencet már egy mozdulattal képes volt lekapni.


Abbahagyom, mert még írni is fáj róla. Egy-két képpel búcsúzunk...



Ha valaki találkozik vele, mondja meg neki, hogy nagyon hiányzik, és visszavárjuk!

2008. szeptember 7., vasárnap

Balatonátúszás

Váratlan eseményt hozott a szeptemberi kánikula, immár másodszor mentünk le Balcsira az utolsónak hitt hétvége óta. Mivel tényleg nagyon meleg volt, illetve szembesültünk a hírrel, hogy Fruzsi már megint megmártózott a Balatonban, úgy döntöttünk, felkerekedünk, és bár korábban azt hittük, ebből már csak jövőre lesz valami, beküldjük Matyut a tóba.




Mivel az átúszást kísérő motorcsónakra elfelejtettem felvinni a fényképezőgépet, csak a bemelegítés illetve az átúszást követő szárítkozás pillanatait sikerült megörökítenem.


2008. szeptember 1., hétfő

Matyi nyolc hónapos


Szalad az idő, Matyu egy hónappal idősebb lett, az én szabadságom meg egy hónappal rövidebb... Na jó, fel a fejjel, a lényeg Matyi, aki most már tényleg nagyonnagyfiú, nagyonnagyfiús szokásokkal és tudománnyal.

Visszaolvasva az előző "szülinapi" bejegyzést, a következő fejleményekről számolhatok be:


  1. a 1/4 8-as kelés már nem esemény, a szürke hétköznapoknak is megadatik ez az öröm. (Igazán különleges alkalmakkor, mint például szombaton, láztól és torokgyíktól sújtva a reggel 6-os pörgést is szíves-örömest beszavazza nekünk Matyu, érzi, hogy mire vágynak az ősök.)

  2. a lottó főnyeremény még mindig várat magára (persze ez nem fejlemény, szóval mondjuk inkább azt, hogy még csak közeledik, pedig Robival minden hétvégén megbeszéljük, hogy tényleg jó ez a planning fázis, de most már szívesen implementálnánk).
A nagy nap egyébként nagyon nagy genyóságot tartogatott Matyu számára, amit még nem szeretnék elkiabálni, csak röviden annyit (ezt tegnap hallottam DeNiro-tól), hogy ferberizálom a gyereket. Brühühü... De azért voltunk nagyot sétálni is, meg hintáztunk is több helyen, meg a kedvencét kapta ebédre (hahaha, nagy kunszt, mindent imád).

És akkor az adatlap:

Neve:Bobi, Matyu (Anya szerint), Bubi, Sziszi, Tyutyevác (Apa szerint), Tököjszi (Nagyi szerint), Feneketlen Bendő (indiánok szerint, akikkel Nagyi beszélt)
Súlya:9500 gramm. Előző havi 70 dkg-os súlynövekedésre azt írtam, hogy durva, na akkor ez a mostani 73 dkg-os mi? Mondjuk nagyon nem kell meglepődni, remek huzata van a srácnak, kúszni nem nagyon kúszik, a folyamatos álldogálástól pedig nem fogy az ember fia.
Magasság: hálás köszönet Áginak a módszerért, Matyu Norman Mailer: A hóhér dala I. és II. közé szorítva 70 cm magas. Vagy alacsony, én többre számítottam. Persze az amerikai 6-12 hós méretezésű cuccok már elég passzentosak, szóval lehet, hogy nem kéne méret ügyileg paráznom.
Fogak száma: minimum 5, de lehet, hogy 6. Az alsó kettő derült időben már tisztán látható, az ezek után következő két felső kettes (vámpírka!) is egyértelműen kint van, és ma csikizés közben úgy néztük Nagyival, hogy a két felső első is vagy kint van már, vagy legkésőbb holnapra kifigyelnek. Vállat és állat minden esetre pittpullt meghazudtoló módon harap.
Kedvenc étel: hahaha, ahogy az a fentiek után nem meglepő, minden!!! Aki enni látja, szörnyülködik (főleg Zsizsike), 10 alkalomból 7-8-szor véletlenül lecsusszan a másnapra szánt adag is ebédre. Látványosan imádja a brokkolit krumplival, a céklát krumplival, és a cukkini-répa-krumpli mixet. És már mindenevő, megy a pipiturmix és a kifli csücsök is (bár egyértelmű glutén parám van, naponta váltogatom, hogy mit is tartok jónak).
Nem éppen kedvenc étel: ami nem kerül azonnal elé, vagy forró, és még hűteni kell, vagy hideg, és még melegíteni kell. De itt ugye nem az étellel, hanem a kiszolgáló személyzettel van baj, szóval olyan nincs, hogy nem kedvenc!
Kedvenc szó: egyé! (így van kire fognom a súlyomat), báubáubáu, bábábábá, egyeegyeegye, itt-itt, tyetyetye. Minden, a hétvégén hazafelé a kocsiban már nem is értettük egymás szavát Robival, úgy lökte a sódert hátulról.
Kedvenc sláger: János bácsi, annak is különösen a "ding-dang-dong" része, az ugyanis nagyon vicces. Illetve Szabó Lőrincz: Falusi hangverseny, főleg, ha közben nézegetjük hozzá anyuka kb. 30, khmm, akarom mondani 18 éves retró mesekönyvét.
Kedvenc tánc: Elvisen túl vagyunk, hiszen már simán megy az állás, így most valami népies térdrogyasztgatós a menő.
Kedvenc kép: Sziszi kígyó még mindig borzasztó jó, de Klimtről letekeredtünk. Bühü.
Kedvenc műtárgy: A fenti nem túl ígéretes ízlésváltozás (ficam?) legfőbb produktuma a kb. 15-20 éves (mikor nyílt itthon az első IKEA?), kifejezetten csúnya reflektorlámpa nagyi hálójában, amit ha meglát, minden bánat elszáll, és vigyorog ezerrel. Ugyan ezt a hatást lehet elérni a balatoni nyaraló falán lógó fekete kovácsoltvas lámpával. Persze a tikitakik azért még mindig menők.
Kedvenc testhelyzet: állás!!! Mindenbe kapaszkodik és húzza föl magát, a járókában boldogan elácsorog egy órácskát. Na jó, talán felet, hiszen van más dolgunk is.
Kedvenc vicc: Matyu hintázik + Fánka szaladgál (őrjöng) a hinta körül. Matyu autósülésben + Anya kukucsol az ülés és a fejtámla közti résen. Mezei kukucsolás, bárhol, bármikor. Csikimaki.
Kedvenc vigasz: persze ez főleg nekünk kedvenc: a mindent vivő pet palack. A legnagyobb hőbörgésnek is azonnal véget vet, illetve egy nagyon reménytelennek tűnő éttermi étkezést is megment egy megfelelő időben előrántott flakon.
Kedvenc apaszívatás: dolgozós ruhára bukás (örök kedvenc), hétvégén hatkor felkelés
Kedvenc anyaszívatás: ledobom-felveszed-ledobom-felveszed-ledobom..., hatkor felkelés, délutáni alvásnál amint anya bealszik felébredés