Üdvözlet

Üdvözöllek kedves látogató Matyi világában! Ez lenne az a hely, ahol megpróbálom megörökíteni kicsifiunk egyre érdekesebb világának eseményeit. Önmagunk szórakoztatása, az emlékek későbbi felidézése a cél, de nem bánjuk, ha másnak is okozunk egy-két vidám percet...

2008. július 29., kedd

Bréking: Matyi vezényszóra tapsol

Pörögnek az események kérem szépen, bréking bréking hátán, teljes káosz a szerkesztőségben! Pár órával az után, hogy felállt a kedves, újabb produkciót sikerült bemutatni, na de most egy olyat, amitől Anyában olyan "jaj, felnőtt a fiam!" érzés támadt, amit korábban a summa cum laude diploma bemutatásától reméltem.

Szóval az esti séta utáni "kocsmázás" során Gellért learatta Szupernagyi babérjait: Matyulit vezényszóra megtapsoltatta, ráadásul többször is! Be kell látnom, hogy volt értelme hatszázötvenezerszer eljátszani a "tapsi-tapsi mamának, tapsi-tapsi papának..." játékot.

Brühühühü, hol van már az én pici babám?!?!

Bréking: Matyi áll


Bekövetkezett, ami már rég bekövetkezett volna, ha hagyjuk (értsd, lejjebb rakjuk a kiságyat). Szupernagyi már megint megtette, amit mi szülők csak halogattunk, így megteremtette azon körülményeket, amelyeket Matyuli 1/2 percen belül kihasználva felállt a kiságyban. És közben az alábbi verset mormolta: "... futballista leszek, s katona, karikalábú juhász." Töröl-töröl...

2008. július 27., vasárnap

Itthon nyaralunk - avagy a levezető kör


No, szóval ott hagytuk abba, hogy szerdán meguntuk Balcsin a fakutyázást, és hazacuccoltunk. (Óóó, cuccolás, a nyaralásos beszámolóban nem is írtam, hogy a tervezett másfél hétre sikerült megtöltenem egy felső középkategóriás autó bazinagy csomagtartóját, és egy szintén nem kicsi tetőcsomagtartót...) Első ránézésre illetve hallásra ez egy szomorú hírnek tűnhet, de mint később kiderült, egy csomó változatos programra adott lehetőséget.

A hazamenekülésről azért illik elmondani, hogy Matyi borzasztó jól viselkedett, nagyon vidáman viselte az autózást, nem úgy, mint az elmúlt hetekben szinte minden alkalommal. Ez kicsit ijesztő, hiszen egyből arra gondol az ember, hogy ha jó az idő, meleg van, sírunk, ha pedig hidegrekordok dőlnek, vidámak vagyunk. Ez így bizony nem lesz jó, ugyanis engem az augusztus 20. utáni (magyarul hűvös) Balaton mély depresszióba taszít, amitől már többször sírva menekültem. Erről Matyuval még egyeztetnünk kell.

Itthon Matyi folytatta, amit Balcsin megkezdett: ülés tökéletesítése, kóstolgatás/kóstoltatás, esti virgonckodás (ami Robi szerint valami titokzatos gumibogyószörp beszivárgásnak tudható be. Bár ha Matyi gumibogyó szörpöt iszik, akkor én vagyok maga a gumibogyó. Érdekes.) Az esti virgonckodásokat persze reggeli és egész napos virgonckodások követik és előzik meg, ördögi virgonckodós körben kevergünk, annyira jó, hogy Apa itthon van!

Csütörtökön gondoltuk lépünk egyet a velőspacal felé, és a gyümölcsök mellé bevezetjük az alap zöldségeket is. A figyelmes olvasónak persze egyből feltűnik a "véletlen" egybeesés: hazajöttek és egyből bátrak! Hát igen, Szupernagyi már megint nélkülözhetetlen löketet adott ehhez a lépéshez (is). Megvette és megfőzte a fincsi(nek hitt) krumplit, amit délben fel is tálaltunk. A barackhabzsolás hetei teljesen elfeledtették velem Matyi őszinte "mi a sz.. ez?" arckifejezését, amit a krumpli első falatkája egyből kiváltott. A később belekevert barack sem segített, pedig már láttam lelki szemeim előtt, ahogy 15 év múlva a McDonald's-ban megrendeli a barackos hasábburgonyát.

A csütörtöki sikereken fellelkesülve pénteken elindultunk (visszamentünk) az IKEA-ba a legalapabb etetőszéket megvenni. Ezt egyébként Matyi már korábban kipróbálta, és nagyon tetszett neki, alig akart kiszállni a polcra felcsavarozott bemutató darabból. Mivel ezzel gyorsan megvoltunk, elmentünk bevásárolni is, ahol Matyi már kicsit kezdett kipukkanni, oltári nagyokat ordított a kocsijából. Ekkor jött az isteni szikra: próbáljuk ki a bevásárlókocsi "babaülését". Na, hogy ezzel mekkora sikereket arattunk! Ismét egy új világ nyílt meg Matyi előtt, lehetett polcról pakolni, erre-arra nézelődni, lábat lóbálni, koszos "tolókart" (vagy mi az) nyalogatni. Utána persze kéz és szájfertőtlenítés, amit legközelebb szerintem egy kocsikázást megelőző "tolókar" fertőtlenítéssel fogunk helyettesíteni.

Ezek után nagyinál etetőszékben ülve elkezdődött a sütőtökfalás. Azóta is eszi, mint kacsa a nokedlit, vagy még frappánsabb hasonlattal élve, mint anya a sütőtököt.

Szombaton Kulcsra mentünk Matyi egyik kedvenc haverját (keresztapámat) meglátogatni, de azért az indulás előtt Matyu újabb bizonyítékát adta annak, hogy igazán nagy franc. Az ülőtudomány újabb előnyét fejlesztette ki, mégpedig az Apa ölébe vetődést. Ennek egyik értelmezése, hogy imádja az apját, és össze-vissza akarja puszilgatni, a másik, hogy jó kis állványnak nézi, amin fel lehet csimpaszkodni, és állni lehet. Na, tessék találgatni!

De a lényeg, lementünk Kulcsra, ahol nagyon jól érezte (ő is) magát, szuperjó fiú volt, nagyot aludt, még nagyobbat kajált (a 200 grammos sütőtök simán lecsúszik, uzsonnára pedig nem elég az egy adag gyümi, hanem duplázunk).


Tekintve Matyuli nagy étvágyát (is), vasárnap régi családi barátokat látogattunk meg Bicskén, a Báder Fogadóban. Az étteremben nagyon jót ettünk, aztán meglátogattuk az őzikét, csacsit, vaddisznót és egyéb állatokat.

Mondom, hogy nagyon szép hetünk volt, egyetlen apró probléma, hogy nem nyertük meg a lottó főnyereményt, így Apát hétfőtől meg kell osztanunk munkáltatójával.

2008. július 25., péntek

Nyaralni voltunk


Esküszöm, soha nem hittem volna, hogy ilyen szép hely ez a Tahiti! Ja, és első osztályon tényleg ki lehet bírni azt a röpke 22 órás repülőutat is!

Ööööö, ébresztő! Szóval megjöttünk Balcsiról, ahol jól megérdemelt téli szabadságunkat töltöttük. A nem túl szép idő miatt múlt hét szerdán mentünk, és a kifejezetten ronda idő miatt most szerdán jöttünk. Ez így elég borúsan hangzik, pedig nagyon jól éreztük magunkat, tényleg csak a szerda hajnali viharban babakocsikázás tett be egy kicsit. De ne rohanjunk annyira előre, lássuk csak mi minden történt!

Mivel össze-vissza változékony időt vizionáltak az időjósok, már előre beterveztünk egy-két kimozdulós programot. Szerdán még Siófokon punnyadtunk, sétáltunk, játszottunk, de csütörtökön már útra keltünk, és meglátogattuk a veszprémi nagyszülőket. Mivel ők nem túl gyakran látják Matyulit, megvolt a kötelező "mekkorát nőtt ez a gyerek" és hasonló jellegű ámulatba esés, szétgügyizés, agyonszeretgetés, amit Matyi még mindig meglepően jól bír.

Ez az intenzív törődés jó alapozásnak bizonyult a pénteki programunkhoz, amikor is meglátogattuk Felsőörsön Beát és családját. Itt betekintést nyerhettünk egy két fiúval működő család mindennapjaiba. Hááááát, biztosan nem véletlenül találták ezt úgy ki, hogy kicsinek kapjuk a gyereket, aztán szépen fokozatosan felnövünk a növekvő kihívásokhoz. Amit ez a két srác pörgött, hihetetlen volt! Persze a pörgés 95 százalékát Péter (11) teljesítette, aki 4-5 percenként újabbnál újabb produkciókkal szórakoztatott minket. A kedvencem az előre elkészített almaszörp (Robi szerint Péter által flambírozott almának nevezett finomság) volt, aminek egy kis csészényi adagja fedezte félnapi energiaszükségletemet, pedig egy szoptatós anyát (legalábbis engem) igen nehéz ennyi időre jóllakatni. Ha valakinek felkeltette volna az érdeklődését, emlékeim szerint a recept valahogy így hangzott: Negyed kiló nyári alma negyedekbe vágva, 25 dkg cukor (mert épp ennyi volt), vízzel felöntve, majd málnaszörppel megbolondítva. Akkor jó, ha az almának már csak cukor íze van, az almás-málnás levet pedig fehér ember már csak 1:30-as hígításban tudja meginni. Na, de komolyra fordítva a szót, én borzasztó aranyos dolognak tartottam ezt a szörpöt, csak úgy, mint (titkos kedvencem) Andris (5,5) Super Mario rajongását. Ja, és végre megnézhettük, hogyan kell játszani a Harry Potter 2-es demo játékát. Nem ragozom tovább, vidáman, jóllakottan és sok újdonságot tanulva távoztunk. És már azon gondolkodunk, Péter jövőre vajon milyen finomsággal vár minket!

A hétvégén a fentieket pihengettük, gyakoroltuk az ülést és pihenésképpen akkorákat sétáltunk, hogy csak na. Autóhoz szokott seggünk és lábunk csak "nézett", hogy lazán elslattyogtunk a vasútállomásig (lottózni ugye muszáj!), jókat flangáltunk a sétálóutcában, és csak hogy ne érjen minket felkészületlenül a lottó főnyeremény, a vitorláskikötőben kinéztük a megfelelő vizi járgányt is. A túrák fáradalmait a yacht klubban pihentük ki (jó sznobul hangzik, nem?), ahol nagyon finom a limonádé, és ahol Robi összeakadt egy apukával, aki bevezette a fogzási fájdalmakat csillapítani hivatott borostyán nyaklánc rejtelmeibe. (Ilyet szereznünk kell, mert bár fogacska sehol, az éjszakák már nem az igaziak.)

Hétfőn pedig megérkezett a felmentő sereg, nyomában pedig a rossz(abb)idő. Zsuzsa és Gellért, illetve Anikó és Karesz megérkezésével 6 főre bővült a Matyuli körül pörgők köre, ami talán nekünk (főleg az állandóan szolgálatban lévő Robinak) még nagyobb öröm volt, mint Matyunak. Mindig volt valaki, aki őt fogja, hurcolja, szórakoztassa! Zsuzsa bevállalta az etetést (Matyi egyre gyakrabban és egyre nagyobb mennyiségű gyümölcsöt fal), Anikóval pedig felelevenítették a halacska beszédet.

Kedd délután Robi hazaugrott egy gyors Lenny Kravitz koncertre, így csak öten maradtunk Matyira, amit ő késő esti hancúrral jutalmazott (büntetett?). Esti fürdés után elvonultunk kettesben vacsorázni és aludni, ami ment is volna, ha nem matattam volna még a szobában az éjjeli lámpával. Erre felpattant Matyi szeme, egyből látszott, hogy ebből nem lesz alvás. Ki is mentünk a többiekhez, és ekkor kezdődött az igazi szívatás. Minden "Mi van Matyuli, nem alszol?" kérdésre szabályos kiröhögés volt a válasz, szétröhögte magát a gyerek. Ennek köszönhetően jó későn kerültünk (újra) ágyba. Annál jobban esett Robi reggel hatos ablakon kopogós ébresztése (nem bírta nélkülünk a drága!), pedig ekkor még nem is tudtuk, mi következik. Matyi olyan szinten bepörgött apja érkezésére, hogy onnantól bizony nem volt alvás, csak sikongatás, rötyögés, apa hátának "ébredj fel" üzenetű püfölése. De jó, hogy az előző napokon mindenki arról áradozott, hogy milyen jót aludt a nagy csendben és a jó levegőn, erre most hajnalban itt sikongat egy kismacska! Mi legyen? Anya gyorsan felkapta mártírgúnyáját (közvetlenül a hosszú ujju póló fölé, de még a pulcsi, a kapucnis kardigán, a farmerdzseki és Apa széldzsekije alá), és elindult Matyuval sétálni. "Teatttyaúristenhovajutottamén?" Hajnali 7-kor "sétálok" az amúgy nagyon vidám gyerekkel a a szélviharral megspékelt kitartóan hulló esőben, messziről csodálva a tajtékzó Balcsit. Segítség!!! Pár perc múlva jött is Apa személyében, akivel gyorsan meghoztuk a döntést: irány a Residence és a büféreggeli! Matyi érezte, hogy most jobb, ha kicsit viselkedik, így jól elnézegette magát a tükörben, és egész sokáig hagyott minket regenerálódni. (Apropó Residence, azt a megfigyelést tettem, hogy legalábbis ott a 3 gyermek a divat. Legalább 3 ilyen család ült körülöttünk, sőt, volt ahol az anyukának már ott figyelt a 4. a hasában. Hááát, mi erről azt hiszem már lecsúsztunk.)

A csodálatos időjárás megmagyarázhatatlan módon azt az ötletet ébresztette kedves vendégeinkben, hogy akkor itt és most be kéne fejezni ezt a nyaralást, és irány Budapest, a "decsodás"! Hogy ne érezzék kellemetlenül magukat e miatt az eretnek gondolat miatt (ne meg hogy be ne fagyjon az, amire Matyunak pelenkát teszünk), mi is csatlakoztunk, így szerda este már vigyorogva jártuk körbe a lakást, és köszöntöttük Sziszi kígyót, Klimt bácsi kisfiúját anyukájával, a kiságyat és persze a kedvencet, a fürdőszobát.

Ez volt a mi kis balatoni nyaralásunk. Érdekes módon mindenki sajnálkozik, hogy "jaj szegények, milyen időt fogtatok ki!", mi meg csak értetlenkedve nézünk, mert annnnnyira jó volt! Lehet, hogy nem a hely, az időjárás, az ellátás meg tudomisénmi a lényeg, hanem a jó társaság?

2008. július 19., szombat

Bréking: Matyi ül


Ez most kicsit fura bréking nyúz, ugyanis nehezen beazonosítható az esemény bekövetkeztének pontos ideje. Ez a nagy produkció inkább egy hosszú, izzadságos munka eredménye, de most nagyon boldogok és büszkék vagyunk!


Szóval Matyi nagy biztonsággal ül, ami teljesen új dimenziókat nyitott meg játék, evészet és babakocsizás téren. Boldog Matyi, boldogok a szülők!

2008. július 14., hétfő

Az első... (2008. július 7-i hét)


Ha ragaszkodunk a címhez, ez az első olyan hét, hogy nem emlékszem elsőkre. De így legalább már meg is van az első első.

Na jó, ahogy töröm a fejem, csak beugrik egy-két dolog, amikről majd beszámolok, de az az igazság, hogy ez a hét nem az elsőkről szólt.

A hét lényege ugyanis, hogy Bobi kezd rossz szokásokat felvenni. Persze disznóság erről beszélni, mert az a két rossz szokás, amivel mostanság előjött, eltörpül az 1001 tündibündi szokás mellett. Na de azért rakjuk magasra a mércét, mert különben soha nem lesz maximalista a gyerek, és a végén még normális élete lesz, szóval jöjjön csak az az ejnye-bejnye a rossz allűr miatt.
  1. Matyuli mostanság visszalépett a szüleinek nyugodt éjszakát biztosító gyermekek toplistáján, és bár nem merném nagydobra verni a játszótéren, bizony többször felsír éjszaka. Rendszeresen. Brühü. De apa (szememben) egy hős (személy, anya pedig legdrágább nekem a világon*), és rendületlenül felkel hozzá, és visszaringatja.


  2. A fenti tréfa remek kiegészítéseként egyre gyakrabban választja a reggel 7-es kelést, hogy aztán 8-1/2 9 körül hulla fáradtan elaludjon. Ennek az értelmetlenségéről még győzködöm, ugyanis itt már Apa nem tud beugrani, az én bőrömre megy a vásár.
Persze még így is imádnivaló, sőt! Egyre gyakrabban veszem észre, hogy azon elmélkedem, hogyan lehet ép ésszel kezelni azt az emberfeletti szeretetet, amit az ember (én) a gyereke (Matyuli) iránt érez. Remélem, ez még normális.

Na jó, de akkor jöjjenek az elsők!


  • Kulináris kalandtúránk elérkezett a banánhoz, majd az almás banánhoz. Na ahhoz képest, hogy mekkora híre van ezeknek a "finomságoknak", nálunk nem arattak túl nagy sikert. Matyinál még mindig a barack a menő, amit nagy megnyugvásunkra már az anyatejhez hasonlóan képes bozótharcos nyögések és morgások közepette elfogyasztani. Vagy ha nyugodtabb, akkor csak azzal szórakoztat, hogy evés közben egyik oldalra nyújtogatja a kicsi nyelvét, ami nagyon édes, jó lenne egyszer valahogy lefényképezni.


  • Elfogyasztottuk első közös ebédünket is, értsd egy időben próbáltam Matyit megetetni, illetve én is valamit magamba lapátolni. Vicces volt. Az elején csak az volt az öröm, hogy Matyi verte a ritmust az üvegasztalon, aztán egy (részemről) ügyetlen mozdulat következtében az asztalon landolt egy nagyobb adag gyümölcspüré, amit Matyi egy fél másodpercen belül szétkalapált a tenyerével. A hónom alá is került. (Sokat beszéltük Robival, hogy jaj, mikor lesz majd, hogy Matyi is rombol az asztalnál, mint amikor anno Kis Barnus a Via Luna-ban az terítőre helyezte a paradicsomkarikát, szétlapítgatta a tenyerével, majd vállba veregette édesapját. Asszem' napok kérdése, és ott tartunk mi is.)


  • Bea pénteki látogatása alkalmával pedig szerintem Matyi életében először játszott el óriási nyugalomban, nagyon nagyfiúsan közel két óráig. Csak annyi kellett, hogy ott üljünk a közelében, ő pedig hol hason, hol háton, nagyon elvolt. Nagy-nagy puszi és dicséret jár érte!

A hétvégén pedig Matyi életében először az Alföld felé vettük az irányt, kiskőrösi rokonlátogatóba. Nagyon izgalmas nap volt, sok új arc, kapkodta is a fejét állandóan, aludni pedig ennyi inger mellett természetesen csak 10 percet volt hajlandó. Bár én ebből az eseményből sajnos kimaradtam, Apa elmesélése szerint megvolt az első lófuttatás, Matyi állítólag lenyűgözve csodálta Efit és fiát, Villámot, illetve Dolly-t és Szellő nevű leányát. Még szerencse, hogy az ilyen pillanatok megörökítésének fontosságát belátva vettünk egy kamerát, elvittük magunkkal, és hagytuk nyugodtan a tokjában pihenni.


Mivel nagyon jól éreztük magunkat, és nehezen váltunk el Gabika malackáitól** (akik közül az egyiket Juliannak hívnak), jó későn értünk haza. Ezt Matyuli egy kis kocsiban pityergéssel, majd fürdés és szopi után el nem alvással jutalmazott. Nincs mese, treníroz minket a srác rendületlenül.

* Tudósok: Apa kocsit hajt

** Full mese az egész, hihetetlen, hogy egy 3 és fél éves kisrác micsoda vicces dolgokat tud kitalálni!

2008. július 10., csütörtök

Éljen Kutus (avagy egy nagyon régi tartozás)


Égek. De nagyon. Ő akadályt, országhatárt, vámost, félelmet és Matyit nem ismerve szállítja a cuccot*, én meg már hetek óta nem vagyok képes megírni azt a bejegyzést, amiben világgá szeretném kürtölni, hogy ANNNNNNNYIRA KÖSZI KEDVES KUTUS ÚR**, TE VAGY A LEGJOBB!!!



* Azoknak az idióta amerikaiaknak (bocs, ha az vagy!) nem esett le, hogy Magyarország Európa része, így ezek a majmok forró krumpliként leejtik a csomagot a Lajtánál. (Most kicsit elbizonytalanodtam, de aztán rájöttem, hogy tényleg majmok, mert szállítás szempontjából a földrajz a lényeg, az atlaszban pedig tényleg Európánál kell keresni minket.) Na, szóval ha egy még náluk is idiótább anya azt hiszi, hogy az ő gyerekének bizony a tengeren túlról kell gúnya, akkor fióktelepet kell létesítenie Bécsben, és találnia kell egy személyes futárt...

** Na ez pedig egy régi családi történet az "engem ne nézzen senki hülyének" kategóriából. Már több mint 10 évvel ezelőtt is rajongtunk a céges mobilért, így mi, Matyuli anyai ági felmenői mind néhai nagypapa telefonján traccsoltunk, ha nem figyelt oda szegény. Nagyi kitartóan kergette a hetek óta nyomtalanul eltűnt szobafestőt (Kutus urat), nagykezű nagynéni és én pedig felváltva csacsogtunk haverokkal az élet fontos dolgairól. Még mindig elgondolkodtat, hogy a telefonok működtetéséhez a mai napig nem túl sok hozzáértést mutató, amúgy szuper nagyi hogyan találta meg az "utolsó szám újrahívása" lehetőséget, de nagyon megörült, hogy végre nyakon csípte az elveszettnek hitt iparost. "Dehogynemmagaazkutusúrlenetagadjamár" nyomta le nagyi az ellenállást, nagykezű nagynéni kedves Sz.P. nevű barátja pedig azóta is Kutus úr néven fut a családunkban. Azóta már nem csak szobafestést, hanem fuvarozást is vállal...

2008. július 6., vasárnap

Az első... (2008. június 30-i hét)


Sok minden történt a héten, Matyu betöltötte a felet, és így már szerintem senki nem lepődik meg, ha azt mondom, hogy igazi nagyfiúval van dolgunk. És egyre gyakrabban van az az érzésem, hogy ezt ő is így gondolja, és próbálja önmagát is nagyfiúként (férfiként?) kezelni, illetve velünk is elfogadtatni.
  • Állandóan állni akar, és ahányszor sikerül, huncutul néz ránk, hogy látjuk-e, mennyire ügyes.
  • Igazi férfi fejvakarászást nyom, amiről mindig a keresztapám jut eszembe, és jókat nevetünk rajta.
  • Amint lehetősége nyílik rá, tényleg úgy pöffeszkedik a kádban, lavórban, mint egy szőrös hátú szimpatikus 150 kilós úriember a Szecskában.
  • Már többször lebukott, hogy a hüvelykujját a pelenka derékrészébe akasztja, és úgy vagánykodik.
  • Ja, és remélem nem fog soha sehol felvonulni, illetve az se fogja zavarni, ha valaki felvonul, de imádja mutogatni magát, a fényképezőgépnek pedig egyenesen nem tud ellenállni. Így már különböző cseleket kell bevetni, ha úgy akarom fényképezni, hogy ne nézzen a kamerába.
A hét nagyon durván indult, nem tudom, hogy a fogzásnak tudható-e be a dolog, vagy egy lélekfejlődési fricskával állunk szemben, de hétfőn Matyuli elkezdett smárolgatni. Szájon, arcon, állon, csak úgy röpködtek az ödipuszik. A végén már tényleg menekültem, mert attól tartottam, hogy lilára szívja az államat, aztán este magyarázkodhatok apának...


A keddi szülinapi eseményekről már írtam, megvolt ugyebár az első barack, de azt elfelejtettem említeni, hogy világgá is mentünk. Na jó, csak hogy nehogy félreértés, esetleg sértődés legyen belőle, hozzáteszem, hogy minden relatív, és ha ezt elfogadjuk, akkor Budaliget Matyi világából nézve igenis a világ vége. De elmentünk, és megcsodáltuk nem nagykezű nagynéniék (Verocs) frissen beszerzett házát, és feltartottuk kicsit az apai ági rokonokat. Oda és vissza is egy-egy órát duzzasztottuk a budapesti dugókat különösebb rinyálás nélkül, még egy tankolást is bevállaltunk, szóval igazán sikeresen teljesítettük a küldetést.


Szerdai nap (pontosabban éjszaka) fanyar humoráról megemlékeztem már, egynek nem volt rossz, de az a baj, hogy azóta egyre furcsábban alakulnak az éjszakáink. Gondolom ez már a fogzás lehet (és ezt minden hozzáértő megerősítette), de Matyka elővette korábbi jó szokását, és fel-felsír éjszakánként. Brühü. Sajnálom szegénykét, persze, hogy sajnálom, de az még nem minden, mert nem csak az anya énem fáj, hanem a feleség is! Ugyanis Robi igazi szuperapaként (és az ágy közelebbi oldalán fekvőként) egyből pattan is Bobikát megnyugtatni, én meg az ágyból drukkolok. Vagy alszom. És közben persze még mindig ő az egyetlen mamutvadász a családban, én a kis gyedemből már csak varánusz tojásokat hozok a kis barlangunkba...

Na és pénteken eljött az a 3 óra, hogy fél év után először Matyi nélkül kimozdulhattam, és cserébe nem kellett 3 tele szatyor élelmiszerrel, vagy 2 zsák pelenkával hazaállítanom. Magyarul: Anya elment csajokkal csicseregni. Matyiról. De azért nagyon jó volt.

2008. július 2., szerda

Sikoly

Nem láttam, de mintha valami horrorfilm lenne, nem? A lényeg, hogy a mi szerdai éjjelünk horrornak indult, aztán lett belőle jó kis komédia. Vagy a kettő ötvözete.

Már jó ideje kerülget az allergia, ami ellen Matyuli táplálási módja miatt még mindig nem tudok sokat tenni. Lehet, hogy emiatt egy picit bűnösnek érzi magát a kedves, és ezért néz mindig olyan nagy szemekkel, ha fújom az orrom. Na, de nem erről akarok írni, hanem a szerda éjszakáról!

Szóval már este is nagyon gyötört a szénanátha, mintha a spájzból átköltözött volna a hangyaboly az orromba. Ez a lefekvés közeledtével kezdett már nem csak fizikailag, hanem lelkileg is gyötörni. Hogy fogunk mi hárman egy szobában aludni, ha nekem fél percenként trombitálnom kell? Hogyan-hogyan, hát diszkrét paplan alatt trombitálással.

Ment is ez kb. egy órán keresztül, aztán gondoltam előveszem agykontrollos tudományomat, és megszerelem azzal az orromat. Nem hittem volna, hogy lehet hangyákkal az orromban lazítani, de lehetett, olyan fél óra alfázással sikerült újraindítanom az orron keresztüli légzést. Elégedetten csusszantam a takaró alá, hogy így 2 óra tájt megkezdjem a jól megérdemelt alvást, amikor Matyuli elkezdett nyekeregni. Neeeeeee!

Apa hősiesen próbálkozott a nyugtatással, de csak nem ment. Így jött a jól bevált módszer, amelynek távoli, általában idősebbek által alkalmazott rokonát, az éjszakai frizsider fosztogatást divat mélyen elítélni. Robi elkeseredettségemet látva megígérte, hogy ha elalszik a gyerek, felébreszthetem, és visszarepíti az ágyba, hogy én is aludhassak kicsit.

Na ez a pillanat látszott elérkezni hajnali 3 óra körül, gyerek az ágyában, jó éjt puszik kiosztva, kispárna fej alá gyűrve, amikor egyszer csak egy sikoly hasít az éjszakába. "Tejóistenmitörtén???" nézünk egymásra Robival. Aztán, mikor meghalljuk a folytatást, alig bírjuk visszafogni a röhögést: Matyuli az éjszakai sötétben megtalálta a csörgős-zörgős mesekönyvét, és ebbéli örömét fejezte ki egy határozott sikkantással...

Szóval csütörtökre virradó hajnalban gügyögés kísérte csörgőszóra kellett elaludnunk, de ment, mint a karikacsapás.

2008. július 1., kedd

Matyi fél éves


Kedd. Miért kedd? És ha már kedd, miért nem valami piros betűs? A május 1-i 4 hónapossal, aztán meg a vasárnapi 5 hónapossal annyira hozzászoktunk a közös ünneplésekhez, hogy ez így most kifejezetten fájt.

Gondolkodtam is sokat, mivel tegyük mégis különlegessé a napot, és úgy döntöttem, nem kínzom tovább szegényt az almával, hanem jöjjön az ünnepi őszibarack. Nyammmmm, volt is nagy sikere, cuppogot Matyka ezerrel, ment ki is, be is a finom barackpüré. Mivel édes kettesben fogyasztottuk el ezt az ünnepi étket, barack lett az egész környék. Illetve ami nem lett barackos, az később barackturmixot kapott. Nem is gondoltam volna, hogy lehet még a bukás szépségeit fokozni...

Egy-két adat az ünnepeltről

Neve: Bobi (Anya szerint), Sziszi (Apa szerint), Matyuli (egyezményes, csak hogy tudjuk, kiről beszélünk), illetve legújabban kicsi Flatley (mert a lényeg, hogy minél többször leérjen az a tappancs!)
Súly: 8070 g (ami 2 dkg fogyás előző héthez képest!)
Magasság: azt hogy kell mérni? Utoljára Robi akarta (rém)álmában megmérni a szép emlékű szopisztrájk idején. Na jó, olyan 70-72 cm lehet, az biztos, hogy szép hosszú csóka.
Kedvenc étel: a mindent vivő anyatejen kívűl az őszibarack és a söralátét
Nem éppen kedvenc étel: alma (szerintem azért, mert olyan fura lenyelni)
Kedvenc szó: Grrrrrrrr (gargalizálva), illetve a még mindig szerelmi vallomással felérő, egyre ritkábban osztogatott, de annál többet érő elsuttogott agaaaaaa
Kedvenc sláger: Megy a gőzös
Kedvenc kép: Die drei Lebensalter Gustav Klimttől az örök kedvenc, illetve feljövőben az IKEA "Fantasi Barnslig" triója, abból is a "Sziszi kígyó labdázik a vizilóval"
Kedvenc testhelyzet: hason fekvés (hahaha, de humoros Anya), állás, illetve Flatleyzés (amit esetleg még parázson járásnak nevezhetnénk, de Apa táncos múltja miatt hívjuk csak Flatleynek)
Kedvenc vicc: Apa fejének bokszolása dzsü-dzsü felkiáltások mellett (még mindig, lehet, hogy örök klasszikus lesz...)
Kedvenc szőrős barát: szerintem a nyaktekerésre zenélő, egyre szutykosabb liba
Kedvenc nagyfiú barát: hááát, ha jól látom, Zsombit mindig nagy élvezet figyelni
Kedvenc kiscsaj: na ez nehéz, mert az összes tetszik neki. De ha a korosztályunkban maradunk, akkor szerintem Olgi, mert ő bírja az udvarlást, nem úgy mint Fruzsi, aki sírva menekül
Kedvenc anyaszívatás: hátról azonnal hasra pördülés, majd rinyálás, hogy hason rossz
Kedvenc apaszívatás: vegyélkiazonnalababakocsibólmertinkábbakezedbenakaroksétálniiiiiiiiii, illetve legújabban a Stevie Wonderezés (kicsit tényleg idegesítő fejrázás)

A mi kedvencünk pedig egyre inkább ő, ha ez így értelmezhető.