Matyuli 5 hónapos

Csodás nap. Jókedv. Millenáris. Összetett mondatban gügyögés. Órára rákattanás. Gipszbe öntés. Hét kiló hetvenhét.

Na jó, bővebben:

Egy hónappal ezelőtt kapta kicsi Matyulám ezt a blogot. Most nem volt ekkora ajándék, sőt, ismét sikerült megfeledkeznem arról, hogy 12.57-kor meghúzzam a fülét, és azt mondjam: "Boldog hónapszülinapot drága Bobókám!". Viszont egy nagyon szép nappal ünnepeltük őt, és zártuk a hetet.

(Off: Bobó? Bubu, Bobó, Bobesz, Bobolé, Boborján, Bobi, Babi, Babu, Babesz!)

Vidáman ébredtünk, és mertünk nagyot gondolni: ha már Matyuli mostanság a "reggeli" után jó esetben csak 1-2 óra tájékán igényli az "ebédet", hagyjuk el Zuglót és környékét, menjünk messzire kirándulni! Felkerekedtünk, átkeltünk a Nagy Folyón, és elmentünk a Millenárisra. Onnan picit be a fogyasztói társadalom Széna téri szentélyébe, de épp csak annyi időre, hogy kapjon egy kis ajándékot Matyka, meg majdnem lelépjen egy kedves, önjelölt nagyszülő párossal (pár perc alatt a "de aranyos"-tól eljutottunk odáig, hogy Matyi a vadidegen bácsi kezében vigyorgott, aki közben azt kérdezgette tőlünk, nincs-e kedvünk moziba menni. Mármint Robinak és nekem.).

A szokásos nagyis vasárnapi ebédre tartva aztán már kezdett látszani, hogy nem csak mi ajándékozzuk meg Matyulit, hanem mi is kapunk valamit! Egy teljesen új nyelvet! Egyszerűen nem értem, honnan vette elő ezeket a korábban soha nem hallott, nagyon édes, összetett gügyi-mondatokat! Agligalaha, güliglaha...

A legtöbbet ezekből a szép szavakból aztán a könyvespolc tetején lévő egyik óra kapta, Matyuli szeme úgy csillogott, mint anno Apukámé az Ecserin! Ha eddig bárkinek bármi kételye lett volna, most már biztos, hogy nem fogunk elcserélt gyerekként bekerülni a Fókuszba! Nem elég, hogy igazi szarka, még nagypapa óraimádatát is továbbviszi!

Este pedig a kertben bebizonyította, hogy igazi férfi ez az 5 hónapos srác: szétrötyögte magát Apa kezében Zsombival focizva. (Még hány nap is az EB?)

A napra az tette fel a koronát, hogy végre sikerült nem elfelejtenem a gipszlenyomatos képkeretet, amit már hónapok óta egy "neves napon" tervezek elkészíteni. Háromszor próbálkoztunk praclilenyomattal, de aztán csak beláttuk, hogy ő a főnök (semmi kincsért nem nyitotta volna ki a kezét, attól a fél pillanattól eltekintve, amikor minden kisimítás után belemarkolt a ragacsba). Aztán elkaptam a lábát, és belenyomtam, így már talán sejti, hogy ha ő is a főnök, azért jobb velem is számolni!