Az első... (2008. június 2-i hét)

Még ez a hét is a nehezen rekonstruálhatók közé tartozik, bár csütörtökön visszakaptuk az immár működő gépet, de azért csak mélyen ült a sokk, nehezen múlik. Szerintem ezért is bekeveredett az e heti elsők közé pár olyan dolog is, amit már egy ideje csinál Matyi, csak talán mostanra fejlesztett tökélyre. Na meg aztán van olyan elsőnk is, amiből nem szeretnék túl sokat a jövőben...

• A hét egy igazi elsővel kezdődött, az első igazi önszívatással. Na mondjuk engem sem kímélt, de igazán önmagával tolt ki. Eddigi jó szokásával ellentétben ugyanis gondolt egyet reggel, és a tisztába tevés és a reggeli alatt annyira bepörgött, hogy semmivel nem tudtam rávenni, hogy visszaaludjon. Persze neki akartam jót, mert az alvástól leszünk szépek, okosak, de azért én sem bántam volna még 2-3 órácskát. De nem, ő sikítgatott, hancúrozott, így fel kellett kelni. Lett belőle apát borotválkozás közben mosógépre rakott pihenőszékből nézegetés, közös családi készülődés, apát kocsihoz kísérés, integetés, és (huhh) reggeli 8-kor séta! Amivel nem is lett volna baj, ha 1.) reggel nem járna még alacsonyan a nap, és nem sütne a szemébe (az még mindig szigorúan tilos), és 2.) nem jött volna rá Matyi 8.15-kor, hogy ő igazándiból marha álmos. Innentől csak a nyűglődés ment, felborult a jó kis napirendünk, és teljesen kész volt a gyerek. Remélem örökre szóló leckét kapott (magától)!



• Aztán megint volt egy olyan esténk, amikor evés után, úgy 1/2 10 körül kipattant a szeme, és Duracell nyuszit akart játszani. Nekünk akkor már valahogy nem volt játszhatnékunk, így bár hagytuk, de csak (majdnem) sötétben a kiságyában. Robi kitartóan bejárogatott hozzá "visszapörgetni", újra betakarni. Aztán letett róla. De olyan 1/2 11 tájékán csak bement, én meg nagy "höhö-höhöhö" rötyögést hallok a hálóból. Ne már, még mindig nem alszik? De, csak álmában rötyög!!!



• A lábszorongatást, lábujjak fogása közbeni hempergést már jó ideje gyakorolja, persze egyre ügyesebben. És láthatóan nagyon büszke is erre a tudományára. De amire nem csak ő, hanem kedves nagyanyja is büszke lehet: remekül rángatja a zoknit, és ha nem lenne olyan sonka lába, amire minden zokni szinte ránő, akkor már meglenne az első zoknilehúzás is. (Szupernagyi ezt bevallása szerint valami bosszú keretében tanítgatja unokájának. Mintha valami közeli rokonunknak lett volna anno egy ilyen rossz szokása...)



• Az újságolvasást is az elmúlt két hétben fejlesztettük nagyon magas szintre. A héten már kiolvasott több New Garden magazint és utazási prospektust (ezek nagyi kampányanyagai, teljesen átlátszó módon próbálja a kertészet és a messzi tájak iránt vágyódás, néha elutazás felé terelni unokáját), itthon pedig a különböző szupermarketek újságaiban fürkészi az akciós Milkát, Merido Moccat és minden egyéb terméket, aminek monitorozásával apa megbízza. (Ezzel a reklámújság olvasással legalább értelmet nyer az én megmagyarázhatatlan reklámújság vadászó mániám: állandóan rácuppanok, legyen az bármi, végigfalom, semmit nem jegyzek meg belőle, és a szokott helyen megveszem a szokott termékeket...)



• Na és akkor jöjjön az igazi "tredzsödi"! Bár most, hogy már látni az alagút végét, el tudom képzelni, hogy lelki sebek nélkül túléljük. Szóval apa elutazott, péntek reggeltől hétfő estig nincs velünk, ami ugye minimum 3, de lehet, hogy 4 nélküle fürdés (az eddigi háromból kettő zokogásba torkollott), 3 nélküle alvás, nélküle kelés, és folytathatnám a végtelenségig. Persze ez nekem (és neki) biztosan rosszabb, mint Matyinak, de azért biztos, ami biztos alapon az ő elvonási tüneteit is próbálom enyhíteni apa jól bevált mókáinak jól, vagy kevésbé jól sikerült utánzásával. És várjuk nagyon haza!

Így visszatekintve ez a hét a lelki fejlődésé volt: Matyuli (remélhetőleg) megtanulta, mi történik, ha az ember koránkelésre vetemedik, én pedig remélhetőleg megtapasztalom, hogy 4 nap nem a világ vége, és majd annál jobb lesz ismét hármasban!