Üdvözlet

Üdvözöllek kedves látogató Matyi világában! Ez lenne az a hely, ahol megpróbálom megörökíteni kicsifiunk egyre érdekesebb világának eseményeit. Önmagunk szórakoztatása, az emlékek későbbi felidézése a cél, de nem bánjuk, ha másnak is okozunk egy-két vidám percet...

2010. január 23., szombat

Fókán(y) autó

Akinek újdonság, hogy Matyi odavan az autókért, az ha lehet most azonnal áramtalanítsa a gépet, és ne tévedjen többet erre. Akinek nem, annak elárulom, hogy családi portfóliónk minőségi összetételét tekintve meglepő, mennyiségi összetételét tekintve viszont cseppet sem érthetetlen okból Matyi szíve egy ideje erősen a Fordok felé húz.

Így Anya januári munkásnővé vedlése Matyinál egyelőre nem azért verte ki a biztosítékot, mert esetleg Anya korán megy, néha késő jön, általában fáradt, és különben is, hanem azért mert Anya képes volt új, nem Ford autóval menni érte a bölcsibe!

Az én kis drágám próbált kimenteni engem ebből a kellemetlen helyzetből, és hiába mondtuk, hogy mi is ez az autó, ő megengedően, elnézően, vagy talán csak bizakodóan annyit engedett csak, hogy akkor legyen "Ford Passza". Aztán lett egyszerűen nagy autó, persze nem úgy nagy autó, mint ahogy Nagyié kis autó, hiszen az Ford autó, így egyértelműen többet ér, mint bármekkora nem Ford autó.

Két napja már a Sport Autó magazint* lapozgatva próbálkozott Fokaszungával, és hasonlókkal, de mára eljutottunk egy szuper névhez: Fókány autó. Imádom, és ezennel az autó névadó pályázatát lezárom. A nyertes Matyi és a Fókány autó!

*Lányos anyák, könyörgöm, honnan fogjátok Ti azt megtudni, milyen érzés, amikor reggel 1/2 7-kor a gyereketek azt mondja: "Anya, mesélj!", és a kezetekbe nyom egy Sport Autó magazint???

Január 1. 12:57

2008. január 1-én 12:57-kor ránézett Dr. T. szülész-nőgyógyász az órára, és azt mondta: "Akkor tehát 12:57!" Ha nem vagyok kicsit mással elfoglalva, már ott kipattanhatott volna fejemből az ötlet, de közel egy évbe tellett, így akkori képen nincs. Viszont azóta rendületlenül fényképezkedünk január 1-én, 12:57-kor. Mi hárman. És már kettőn túl vagyunk. És ilyenkor aztán tényleg nem az a fontos, milyen a kép, hanem hogy mikor készült. Ismétlem: január 1-én, 12:57-kor.


Búcsú, avagy kacatok

Soha nem fogom elfelejteni azokat a gyermekkori estéket, amikor feküdtem az ágyamban, és azon keseregtem, hogy az a szegény fél karú, fejetlen Barbie, kibelezett színes golyóstoll, vagy más, ezekhez hasonlóan hasznos, de valamiért általam mégis csak fontosnak ítéltetett kacat ott hever magányosan a sötétben a kuka mélyén. Annak ellenére nagyon emlékszem, hogy azért elég ritkán sikerült Anyunak megtörnie ellenállásunkat, és valami "fontosat" a lenti kukáig eljuttatnia.

Az idő múlásával ugye azt várnánk, hogy az ember fejlődik, szépen felnő, és rájön, hogy semmi értelme használhatatlan kacatokat gyűjteni. És rá is jön. Csak aztán egyszer csak születik egy gyereke, és ennek váratlan velejárójaként az ember megint elkezd ragaszkodni a "kacatokhoz". Na jó, lehet, hogy az ember nem, de én igen.


Így díszítette például több mint egy évig egy, a képen látható csoda dizájndarab a hálószobánkat. Mert nem az a lényeg, hogy csipp-csupp pénzért kapni ugyan ilyet, vagy ha kell, teljesen másmilyent az IKEA-ban, hanem az, hogy az én (akkor még tényleg) kicsi fiam hosszú heteken keresztül azzal szórakoztatta magát és minket, hogy ezt a lámpaernyőt kapargatta. Konkrétan rongyosra. És milyen cukika és picike volt, amikor ezt csinálta, és ha én ezt az Apa által egyébként (vélhetően jogosan) tűzveszélyesnek minősített lámpaernyőt kidobom, akkor az én picifiam cukiságának és piciségének egy bizonyítékát dobom ki. Brühühüüüü. "De ki kell dobni, ronda!" Brühühühüüüü. "Most már tényleg ki kell dobni, mindjárt kigyullad!" Brühühühüneeeee! Mégneeeeeeeee! Lefényképezeeeeeem! "Jó, fényképezd le, de aztán kidobjuk!" És aztán az ötödik lefényképeztedmá' után lefényképeztem, és kidobtuk. Most, hogy így leírtam, már számomra is egyértelmű, hogy hiba volt.

Viszont ott lapul még a szekrény mélyén 3 Hipp-es zöldséges-húsos babakaja, amit Matyi igazándiból elég ritkán, és csak egy rövid ideig evett. Viszont ott van a reggeli "Anyaaaaaaaagyümőcsőőőőőőőőőt" (gyümölcspépek, amiket Matyi imád, és ha teheti, akár hármat is benyom egy nap) alatt,és így ha Matyi vicces kedvében van, az "őszibarackosat kérsz vagy almás-banánosat?" eldöntendő kérdésre simán rámutat az ominózus 3 pempő egyikére. Mivel ezek szerintem rém gusztustalanok, és még annál is büdösebbek, régen, amikor ezekre mutatott, szépen szótagolva kiolvastam: sár-ga-ré-pa-puly-ka-hús-sal, és véleményemet a cuccról egy bööööööööö öklendezéssel fejeztem ki. Na ez Matyinak azóta is annyira tetszik, hogy képes alkalmanként tizenöt-hússzor is elszótagoltatni velem, hogy pa-ra-di-cso-mos-tész-ta-bor-jú-hús-sal, a nagy böööööööö poénnal a végén, amit ugye ő is mond. Na kérem, anya az, akinek van szíve kidobni ezeket a finomságokat? Én anya vagyok, nem feltétlenül normális, de hogy még nem bírtam rávenni magam ezen finomságok "hasznosítására", az biztos.

Ráció-Kacatanya: 1:1.

2010. január 4., hétfő

Kicsit fixált a srác

Már ha magyar ember mond ilyet. Jó, azt hiszem a magyar nem, de a német igen, és olyan szépen :-)

Igazándiból csak azt akarom mondani, hogy hihetetlen, hogy bárhonnan is indulunk, valahogy mindig képesek vagyunk autóknál, de minimum valami négy- (vagy több) kerekű járműnél kikötni.

Karácsonyra Ijusztával leegyeztettük, hogy jó lenne, ha hozna valami állatos dolgot (is), hogy tényleg ne csak autót, buszt, kamiont, teherautót, traktort, kukásautót, esetleg vonatot tologassunk. Így hozott Ijuszta egy nagyon helyre kis farmot, bocival, malacokkal, miegymással. 25-én délre már tudtuk, hogy az istálló igazándiból garázs, sőt, Villám már felparkolt a padlásra, bocikák mellett pedig Doki legelészett. Jól kitrükköztük a kis autómániás fickót!

Na de ennél is többet mond, ami ma történt! (Változatosság kedvéért) beugrottunk Nagyihoz bölcsi után, ahol Matyi csillagszórózást rendelt. Nagyi a tűzoltó bácsik tanácsát megfogadva már nem tette a fára, hanem a "csillagot" kezében fogva próbálta elkápráztatni kedvenc unokáját. Ekkor nekem beugrott, hogy mennyire szerettem, ha sötétben köröket írtunk le a csillagszóróval. Meg is kértem Nagyit, hogy körözzön, ő pedig a feladatot persze túl egyszerűnek találta, így a szimpla körökről egész gyorsan nyolcasokra váltott.

Anya: Nézd csak Matyusz, milyen szép!
Matyu: Autópályaaaa!!!

Szereti az autókat, na!

2010. január 1., péntek

Anya tortát sütött

Két évvel ezelőtt egy (nem) kicsit büdi, de ügyes kezű aneszteziológus egy óriási tűt döfött a hátamba, melynek köszönhetően (és a pesszimista várakozások ellenére) 12 óra vajúdás után, és egy kengyelfutó gyalogkakukkot meghazudtoló energiával rendelkező fiúgyermek megszületése és felnevelése előtt nyertem úgy három-négy relatív nyugodt órát. Ezen esemény évfordulójának megünnepléseként ma tortát sütöttem.

IMG_1517_filtered copyv20

És ha már sütöttem, úgy döntöttem, hogy a kis kengyelfutónak adom a tortát. Először is, mert nagyon szeretem, aztán meg ma két éves! És ha már ő kapja, akkor próbáltam olyat csinálni, ami jó eséllyel elnyeri tetszését. Így lett a torta “csocsikás”, nem is akármilyen, hanem Toblerone csocsikás. Mert nagyon bízunk a forrásban, és a nagynéniben is, aki már kóstolhatta, és aki szerint nyammm-nyammm.

No és hogy tovább növeljem az esélyt az elragadtatásra, ráültettem a tortára egy-két jószágot is. Konkrétan Micsi macsót, Majacát, Tiddiszt és Zsebi babát. Füjeeesz, Nuszi, Gaboly és Kanga Mama sajnos csak gondolatban lesz velünk.
Hamarosan kóstoljuk, aztán amint elfogyott, újévi fogadkozunk!