Üdvözlet

Üdvözöllek kedves látogató Matyi világában! Ez lenne az a hely, ahol megpróbálom megörökíteni kicsifiunk egyre érdekesebb világának eseményeit. Önmagunk szórakoztatása, az emlékek későbbi felidézése a cél, de nem bánjuk, ha másnak is okozunk egy-két vidám percet...

2010. december 6., hétfő

Jöjj el kedves!

2010. december 3., péntek

Boldog születésnapot Apa!

2010. november 16., kedd

Szombat reggel

Szombat kora reggel a család még 1-2 évig talán erősebbnek nevezhető férfi tagja úgy gondolta, nem vergődik tovább álmatlanul az ágyban (ezt soha nem fogom megérteni...), és elment vásárolni. Ezt természetesen a család másik férfi tagja egyből megérezte, benyargalt a szobába, bevetette magát az ágyba, kicsit bújt, meg anyaaaaaa, anyaaaaa-zott, aztán kiparancsolt az ágyból. Így reggel negyed nyolckor a család egyetlen, az alvással egészséges kapcsolatot ápoló tagja a következő beszélgetésbe keveredhetett:

Matyi: Anya, gyere, építsük meg a vasutat!
Anya: Matyi, várjuk meg inkább Apát, ő tud jó vasutat építeni!
Matyi: Nem, gyere, te vasutas lány vagy!

Utána szerencsére kiderült, hogy nekem csak csodálnom kell, ahogy ő épít. Így felhívhattam Apát, hogy adjak némi instrukciót a bevásárláshoz. Gondoltam adok Matyinak is esélyt a beleszólásra.

Anya: Matyi, Apa mit hozzon a boltból?
Matyi: Hááááááááááááát*, autóóóóóóóót ééééééééés gépet**!
Anya: ... (Csend. Mosoly.)
Matyi: Anya, ne nevess!!

Igaza van, komolyan kell venni, ha valaki ennyire rajong valamiért.

* Mostanában minden válasz így kezdődik. A kedvenc pedig: "Háááát, nemigen."
** Gépek alatt munkagépeket értünk, mi beavatottak. Valami csatornázási projekt, vagy mi miatt nagyjából a ház előtt dolgozik folyamatosan 5-10 gép, jó kis New Holland-ok, Liebherr-ek, Bobcat-ek. Matyi mindet nevén nevezi, és amikor ezen ledöbbenek, és megkérdezem, honnan tudja, közli, hogy "Hát oda van írva". Én meg ilyenkor persze elszégyellem magam, mert tényleg oda van írva. És a legaranyosabbat múltkor mondta, amikor a patak túloldaláról figyelhettük a fennforgást: "Anya, odanézz, milyen szép gépek!" Sárosak, rozsdásak, de Matyi szerint kevés szebb dolog van ennél a világon.

2010. október 19., kedd

Alvó bálvány

Matyi megrengethetetlen bálványa Tutu, csodálja, felnéz rá, tart tőle és mondjuk ki, isteníti. Bármire rá lehet venni egy "Anya/Apa, hívd fel Tutut, hogy Matyi nem akar ... (pl. fogat mosni), és nem tudunk hozzá többet kimenni a farmra!" mondattal. Ha pedig óvatlanul túl korán szólunk Matyunak, hogy jön Tutu és "Paszó", akkor szépen felsorakoztatja az ajtóban az összes (kb. 10) traktort, és órákon keresztül elüldögél(ne) a küszöbön.

Legutóbbi ilyen látogatás alkalmával is szanaszét pörögte magát, és természetesen megmutatta Matteonak a traktoros Anna, Peti és Gergőt is. Mi az étkezőben borozgattunk, és egyszer csak feltűnt a nagy csend. A csendhez a következő kép társult:



Az egyik elaludt. Sajnos már megint nem az, amelyiknek kellett volna...

2010. október 17., vasárnap

Hangulatfordító

Azt gondolná az ember (konkrétan Anya), hogy egy álmatlan, fél egytől kecskegyerekecske rugdosásával (ő engem, nem fordítva!) színesített éjszaka után menthetetlen a másnap.

Aztán reggel hétkor (ez még mindig a menthetetlen kategória) kávéért könyörgöm, mert tudom, hogy azt csak ő főzhet, de csak akkor, amikor ő akar (és ha nem akar, akkor: Anya, sírjál!). És elpörög mellettem egy totál kipihent, vidám energiacsomag, és ezt ordítja:

"Itt nagyon nagy gázzal elsuhant egy Matykó!"

No, és ezzel megmentve a megmenthetetlen.

2010. október 10., vasárnap

Vacsora egyeztetés

Friss, minden szükséges részletet tisztázó beszélgetés:


Anya: Matyi, kérsz vajas kenyeret?
Matyi: Igen!
Anya: Más is legyen rajta, vagy csak vaj?
Matyi: Kenyér is!

Érzem, ahogy árad irányomba az anya iránti ősbizalom!

2010. szeptember 23., csütörtök

Családmodell

Tegyük fel, hogy anya szeret parázni. Ha ez igaz, akkor most jó dolga van, mert talán van min. Vagy ha nincs, az se baj, mert ha azt hiszi, hogy van, akkor előbb-utóbb lesz.

Huhh, mi ez? Igazából csak Matyi egy-két relatív friss mondását akartam dokumentálni. Csak annyira frappánsak, meg parába vágóak, hogy eléjük kívánkozott ez a kis betekintés Anya kacifántos, határozottan határozatlan gondolatmenetébe.

Na, szóval, van ugye egy dolgozó Anya, sok munka, szintén dolgozó, de otthon mindenben segítő Apa, aki azért a jó magyar átlagnál sokkal többet törődik kicsi gyermekével. Bölcsibe visz, fürdet, altat, egyebek. Ami mindenen parázó Anyát nem csak hálára, hanem néha természetesen parára is készteti. Mert ugye hogy lesz ebből egészséges családkép, vagy mi?

A válasz megszületett, két verzióban is. Úgy látszik, bármit is lát otthon egy gyermek, "mégnemishároméves" korára már tudja, hogy az asszony helye a konyhában, és néha leviheti a sört az urának a műhelybe. Éljenek a sztereotípiák, meg az egészséges nemi szerepek!

Matyi: Apa és én szerelők vagyunk. Én szerelem a buszot, Apa szereli a kombájnt!
Anya: És én mit szerelek?
Matyi: Te nem szerelsz, te gondozónéni vagy!

És pár nappal később egy másik, ha nem lettem volna biztos abban, hogy hol (lenne) a helyem. Egyik nagy kedvenccel, Perdi kutyussal és kicsi Perdivel eljátszva:

Matyi: Ez a kisfia.
Anya: Perdi az anyuka?
Matyi: Igen.
Anya: És hol az apuka?
Matyi: Elment dolgozni.

Ha feminista lennék, minimum aggódnék, de mivel néha kicsit sokat dolgozó anyuka vagyok, megnyugodhatok, hogy kis macsó Matyum számára mindenek ellenére a világ kerek.

2010. szeptember 5., vasárnap

Szombat esti szösszenetek

Tegnap este nem részletezendő okokból kifolyólag ínyenc Apa kedvencét, tejbegrízt készítettem. Elé tettem a tányért és a kakaót, és már fordultam is volna Matyi adagjáért, amikor Matyi berombolt a szobába: "Én is kérek kakós főzeléket!"

Az este hátralévő részében is humoránál volt a gyermek. Alváshoz akartam kedvet csinálni, így elkezdtem fényezni a napokban beszerzett dínós pizsit. Matyinak tetszett a téma:
"Én kicsi dínó vagyok, te nagy dínó."
"És Apa?"
"Apa szőrös dínó."

Jobbnál jobbakat mond mostanság ez a srác, annyira jó fej, hogy ha épp nem nevelni kell, csak röhögünk és röhögünk. Kár, hogy ritkán jutok el odáig, hogy le is írjam.

2010. augusztus 8., vasárnap

Amiért érdemes a blogot újraéleszteni

Sok mindenért. Már rég kellett volna, és nem csak azért, hogy Júbán Viktó lekerüljön a címlapról. (Egyébként már rég nem aktuális, úgy tűnik, futó fellángolás volt Matyu részéről.)

Na, szóval ami írásra késztet, és amitől összefutott a könny a szememben:

Ülünk a kanapén, Matyi a "helyén" (ami ugye régen az én helyem volt, de elfoglalta az egyetlen lény, akitől még ezt is szó nélkül eltűröm), én mellette. Átöleli a nyakam, magához húz a maga kis férfias határozottságával és bika erejével, de aztán jön a szívfacsarás, könnyfakasztás. Arcára mutat, és kinyilatkoztat: Mindjárt jön ide az anyaszag!

Könnyfátyol, és közben eszembe jut, hogy ugrik be az egész gyerekkor, amikor megérzem Anyu 100 éve használt parfümének illatát, és megrettenek, megdöbbenek, hogy nekem is van szagom, ami majd 30 év múlva Matyicicában ébreszt remélhetőleg kellemes emlékeket. Hmmm.

Ha már írok, akkor gyorsan egy rövidet Apáról is:

Balcsin ülünk a teraszon, valamit eszünk (legyen reggeli, Matyi szerint úgyis minden nyami az).
Anya: Matyi, ki a te apád? (Azért tisztázom, a kérdést nem kétség szülte...)
Matyi: Az, ami ott ül.

2010. április 25., vasárnap

Matyi választási eredményeket elemez

Posztokat osztogat a szerettei között, majd Jundán Viktó személyében miniszterelnököt jelöl. Kamerák mögött egyébként felfedte, hogy igazándiból Kombá(j)n Viktó-ra gondolt.


A felvétel előtt a pártok logóit osztogatta a filmen is említett szerettek között, jó, hogy ezt nem sikerült felvenni, lenne nagy sértődés. Főleg annak a részéről, akinek köszönhetően a kisfiú legnagyobb meglepetésünkre nevén nevezte a jövőbeni miniszterelnököt. Ja, és a független képviselő nagyon szimpatikus volt neki, főleg, hogy (Matyi szerint) Volvo jelet választott magának.

2010. április 18., vasárnap

Bölcsis üzenőfüzetből: "Ilyen voltam 27 hónaposan"

Ha már arra nem vagyok képes, hogy szépen megfogalmazzam, és magam leírjam, milyen is a már 27 hónapnál is idősebb Matyunk, akkor bemásolom (a Matyi által annyira szeretett, általunk pedig nagyon megbecsült) Bea (szerintem néha nagyon vicces) jellemzését. Aztán ha tart a lendület, akkor talán a 24 hónaposat is bepötyögöm az örökkéválóságnak. A leírtakkal kapcsolatos gondolataim, vagy hasonlók, zárójelben.

Kedves Zs. és R.!
Matyika végre boldogan jön bölcsődébe, nagyon jól érzi magát, felszabadultan játszik. A szobában leginkább az autókkal (óriási meglepetés!) és a kirakós játékokkal (még nagyobb...) foglalja el magát, de főzni is szokott. A könyvek, képes újságok (konkrétan Auto Bild, a2 és társai) is érdekesek számára, és szereti, ha mesélek belőle (hááát, én azért az éjszaka AutoBild-et mesélést nem...). Az énekeket, verseket már néha mondogatja ő is (bizony, úgy 3-4 hete itthon is lebukott). Barátja is van a Lilla személyében, aki ugye kislány. Sokat ölelgeti, puszilgatja, majd megfojtja, úgy kell mondani neki, hogy ne a nyakánál szeretgesse, hanem a hasát ölelje át. (Ismerős, de én szeretem!) Bekapcsolom a magnót, azonnal kézenfogják egymást, és már táncolnak is.
Ha az udvaron vagyunk, sokat motorozik, szaladgál, de soha nem téveszt szem elől, mindig a közelünkbe tér vissza.
Sokat fejlődött a vetkőzés és öltözködés terén (jó hallani, mert látni nem nagyon látjuk...), ha valami nem sikerül, akkor jön és azt mondja "Bea segít nekem!". Azért még sokat kell gyakorolnunk, de időnk bőven van (Bea titkon buddhista). Egyre tisztábban eszik (khmmm), odahajol a tányér fölé, viszont a kenyér héját eddig megette, és mostanában pedig nem (itthon meg páratlan napokon a kifli külsejét, párosokon meg csak a belsejét eszi...).
Az alvás teljesen rendeződött (ahaaaaaaaa), 1/2 1 felé elalszik (1/2 háromkor az ágyhoz kötöznénk, ha nem csak a földön lenne hajlandó aludni) és 1/2 3 után valamikor ébred (1/2 6-ig alszik, hogy utána este 10 előtt esélytelen legyen az altatás).
Szeretetét kinyilvánítja felénk is, odabújik az ölembe, ha megérkezem, szalad és átöleli a lábamat a köszönés mellett (:-)))))))).
Úgy vélem, Matyi most már igazán beszokott a bölcsődébe. (Anya legnagyobb örömére és megnyugvására!)
2010. április 15.

A hét kijelentése

Az pedig "Jijja" (született Lilla) szájából hangzott el.

A hölgyről egyébként már rég meg kellett volna itt emlékeznünk, ugyanis Matyu naaagy szerelme és legjobb bölcsis barátja. Mint kiderült, ő még ennél többet is képzel erről a kapcsolatról.

Szóval, bölcsiben bekapcsoltak valami muzsikát, amire Bianka (aki ugya nem Jijja) odapattant Matyihoz (a nem túl egészséges nemi arányokkal* bíró csoport kiskakasához), és táncra kérte. Erre Jijja odalépett, és gyors eligazítást tartott: Matyi az enyém!

Én ezen egyébként jót nevettem, de nem vettem komolyan, azt hittem egyedi az eset. Aztán Móni gondozó néni felvilágosított, hogy Matyu és Jijja felváltva kergeti el a kettőjük közé férkőzni kívánókat, és totál monogámak. Hmmm.

A hét kérdése

Mondjuk ha nem szedi nagyon össze magát, akkor akár a hónap kérdése is lehet...

Szóval így hangzott, bele a nagy semmibe: Anya, hova mentünk oda?

Még gondolkodom.

2010. március 7., vasárnap

Matyi olvas

Ez a videó még decemberben készült, csak... A lényeg, hogy annyira aranyos! És azt juttatja eszembe, hogy mit szekáltam anno Pasót, hogy ne mozgassa a száját, amikor olvas. Ő is kicsi volt még akkor, olyan 6-7 éves. Visszanézve genyóságnak tartom, így biztos, hogy a 2 éves Matyit nem fogom ezzel cseszegetni

Apa szerelő

Ezzel a velős (és halkan bevallhatjuk, enyhén eufemisztikus) megállapítással fogadott még egy szép szabadságos decemberi napon Matyu. Történt ugyanis, hogy elmentem valamit ügyezni, és nagy feladattal hagytam otthon a két urat. Matyi kicsit életveszélyesnek tűnő kiságyból szabadulásokat mutatott be akkortájt, így a kiesik/leesik/beakad a gyerek - váratlanul és hívatlanul megjelenik a gyerek kockázatpárt mérlegelve arra jutottunk, hogy ideje leszerelni a rácsot a kiságyról. No, ezt meg is tették, Matyi lelkesen segített és beszámolt ("Apa szerelő"), azóta pedig esténként az alábbi, és ehhez hasonló csendéletek tekinthetők meg este 9 után a gyerekszobában.

Világűr

1-2 hónapja sláger volt nálunk Wall-E, párszor volt alkalmunk megnézni. Mint kiderült, Matyi valami hasznosat is tanult belőle.

Pár hete, bölcsiből sétáltunk kifelé, és Matyi meglátta a Holdat.
Matyi: Anya, ott a Hold!
Anya: Hol van Matyi? Nem látom!
Matyi: Ott van, a világűrben!

Ezt akkor annyira aranyosnak találtam, hogy feltétlenül le akartam ide írni, had mosolyogjunk majd rajta évek múlva is, de persze elmaradt. Tegnap este viszont Matyi eszembe juttatta!

Gyakran játszunk olyat, hogy az arcomba simítja (vagy ha épp olyanja van, veri) a hajamat, és nekem el kell fújnom, ami oltári vicces. Ezt addig játszuk, míg csuklani nem kezd a rötyögéstől. Aztán van egy másik rendkívül vicces dolog, amit úgy kell játszani, hogy Matyi fekszik a kanapén vagy a földön, én fölé hajolok, és hirtelen "lezuhanok", és az arcától öt centire áll meg az én arcom. Na, tegnap ezt a kettőt kombináltuk, lezuttyantam, majd Matyi felszólított a fújásra: "Anya, fújd, a világűrbe!" Igyekeztem, de nem vagyok benne biztos, hogy sikerült.

Dehogy nincs

Matyi beszédfejlődésének egyik legviccesebb hozadéka, hogy szembesülünk saját mondásainkkal, gyakran használt szófordulatainkkal. A héten egyik este egy ilyen gyakran használt kifejezéssel, illetve egy ritka helyzettel szembesülhettünk.

Matyi: Apa, kiszedni a kakiból!
Apa: Van kaki?
Matyi: Van! Dehogy nincs!

Na ha valaki esetleg nem értené a helyzet komikumát, némi adalék: Matyi megszállott kakitagadó, vágni lehet a hmm illatot, és ő még mindig következetesen ninccsel felel a "Van kaki" kérdésére. Ilyenkor a szülő elvacilál egy kicsit, hogy fiának vagy orrának higgyen, de mi általában az orrunk mellé állunk. És legtöbbször igazunk van, amit, ki gondolná, egy "dehogy nincs"-csel szoktunk jelezni Matyu felé.

Autós kijelentések

Matyi elég hosszan (nagyjából 24 óra mínusz alvásidő) tud autókról beszélni. Na jó, néha megszakítja, és akkor kicsit elkalandozunk traktor irányba. Van akit ez megvisel (inkognitójának megőrzéséért csak annyit mondok róla, hogy a gyerekem apjának az anyósa), én speciel viccesnek tartom. Így nagyon örültem, amikor egyik délután, mikor Matyit szépen bepakoltam az autóban, elégedettem megjegyezte: "Jó kis autó Fókán autó!"

Másik, nagyon-nagyon kedves dumája a következő: "Anyaaaa, odanéééééééééézzz, micsoda autóóóóó!". Ezt persze lehet kombinálni (Matyi él is ezzel a lehetőséggel), változtatható a megszólított Nagyira, Apára, a csodálat tárgya pedig lehet traktor is, de azért az esetek döntő többségében autó. (Ezen talán csak az tudna módosítani, hogy ha a nagy faluból egy kisebbe költöznénk.)

2010. február 20., szombat

Határozott kijelentés

Apa nevű tudósítónk jelenti a sötét gyerekszobából:

"Hajnali kettő, gyermek magához szólit. (Valamiért Anyának hív, de értem így is, hogy nekem kell mennem.) Az A2 autós magazin gyors, gyermek által kezdeményezett átfutása, majd csend. Aztán egy rövid, de velős kijelentés: "Szerintem nem!" És alvás."

Bréking: Matyi igent mondott

Ö, meg a helyett. Mert jó, hogy a kukoricakombájnautó már "hónapok" óta akár félálomban és fejen állva is bármikor tökéletesen artikulálva hagyja el a száját, az "igen" az bizony nem ment. Az "igen" az eddig vagy "de" volt, vagy inkább egy határozott, férfias ö. Mától "igen" (is).

Köd

Ködös reggelekhez volt mostanság szerencsénk (mondjuk ez vol velük a legapróbb baj, de erről talán majd máskor). A második reggelen lányos zavaromban az időjárásról kezdtem beszélgetést ezzel a nagyon jóképű fiatalemberrel:

Anya: Nézd csak Matyu, megint köd van!
Matyi: Még egy!

Igen, még egy ködhöz volt szerencsénk. Jó ez a mindent megszámolósdi!

2010. február 7., vasárnap

Ébredés

Vidáman ébredtünk ma, ugyanis a szokásos "Anya dejeee, anyaaaaaaaaaaaa dejeeee, dejedejedejeeeeeeeeeee!" helyett a reggel csöndjét egyszer csak egy ajtónyikorgás, és halk csoszogás törte meg. Félkómában összemosolyogtunk Apával, majd vártuk a folytatást. (Én mondjuk elég gyorsan visszacsúsztam háromnegyed, majd egész kómába...)

Ki tudja, hány perc telt el, amikor a konyhából egyszer csak fiókhuzigálás, matatás hallatszik. Erre aztán a fittebbik szülő (nem én) ki is pattant az ágyból, és kivágtatott a konyhába. Ennek így visszanézve igazán örülhetünk, ugyanis elmesélése alapján a következő kép fogadta:

Mindenes fiók (amibe Matyi még nem lát be) kihúzva, Matyi kezében nagy olló, és a tarkóját, gallérját célozgatja "Cimki, cimki!" felkiáltásokkal.

Apa azt hiszem ott hirtelen teljesen felébredt. Mondjuk az ijedtségen túl kedves Matyitól, hogy ezt a szokásos "Anya, cimki, cimki!" problémát vasárnap reggel egyedül gondolta elrendezni. Utána gondolom betett volna egy TVD-t (igen, TV-n nézzük a DVD-t, így az mi más lehetne, mint TVD), és lenyomott volna egy-két gyümölcsöt. Mi meg aludhattunk volna. Így csak én aludhattam :-)

2010. január 23., szombat

Fókán(y) autó

Akinek újdonság, hogy Matyi odavan az autókért, az ha lehet most azonnal áramtalanítsa a gépet, és ne tévedjen többet erre. Akinek nem, annak elárulom, hogy családi portfóliónk minőségi összetételét tekintve meglepő, mennyiségi összetételét tekintve viszont cseppet sem érthetetlen okból Matyi szíve egy ideje erősen a Fordok felé húz.

Így Anya januári munkásnővé vedlése Matyinál egyelőre nem azért verte ki a biztosítékot, mert esetleg Anya korán megy, néha késő jön, általában fáradt, és különben is, hanem azért mert Anya képes volt új, nem Ford autóval menni érte a bölcsibe!

Az én kis drágám próbált kimenteni engem ebből a kellemetlen helyzetből, és hiába mondtuk, hogy mi is ez az autó, ő megengedően, elnézően, vagy talán csak bizakodóan annyit engedett csak, hogy akkor legyen "Ford Passza". Aztán lett egyszerűen nagy autó, persze nem úgy nagy autó, mint ahogy Nagyié kis autó, hiszen az Ford autó, így egyértelműen többet ér, mint bármekkora nem Ford autó.

Két napja már a Sport Autó magazint* lapozgatva próbálkozott Fokaszungával, és hasonlókkal, de mára eljutottunk egy szuper névhez: Fókány autó. Imádom, és ezennel az autó névadó pályázatát lezárom. A nyertes Matyi és a Fókány autó!

*Lányos anyák, könyörgöm, honnan fogjátok Ti azt megtudni, milyen érzés, amikor reggel 1/2 7-kor a gyereketek azt mondja: "Anya, mesélj!", és a kezetekbe nyom egy Sport Autó magazint???

Január 1. 12:57

2008. január 1-én 12:57-kor ránézett Dr. T. szülész-nőgyógyász az órára, és azt mondta: "Akkor tehát 12:57!" Ha nem vagyok kicsit mással elfoglalva, már ott kipattanhatott volna fejemből az ötlet, de közel egy évbe tellett, így akkori képen nincs. Viszont azóta rendületlenül fényképezkedünk január 1-én, 12:57-kor. Mi hárman. És már kettőn túl vagyunk. És ilyenkor aztán tényleg nem az a fontos, milyen a kép, hanem hogy mikor készült. Ismétlem: január 1-én, 12:57-kor.


Búcsú, avagy kacatok

Soha nem fogom elfelejteni azokat a gyermekkori estéket, amikor feküdtem az ágyamban, és azon keseregtem, hogy az a szegény fél karú, fejetlen Barbie, kibelezett színes golyóstoll, vagy más, ezekhez hasonlóan hasznos, de valamiért általam mégis csak fontosnak ítéltetett kacat ott hever magányosan a sötétben a kuka mélyén. Annak ellenére nagyon emlékszem, hogy azért elég ritkán sikerült Anyunak megtörnie ellenállásunkat, és valami "fontosat" a lenti kukáig eljuttatnia.

Az idő múlásával ugye azt várnánk, hogy az ember fejlődik, szépen felnő, és rájön, hogy semmi értelme használhatatlan kacatokat gyűjteni. És rá is jön. Csak aztán egyszer csak születik egy gyereke, és ennek váratlan velejárójaként az ember megint elkezd ragaszkodni a "kacatokhoz". Na jó, lehet, hogy az ember nem, de én igen.


Így díszítette például több mint egy évig egy, a képen látható csoda dizájndarab a hálószobánkat. Mert nem az a lényeg, hogy csipp-csupp pénzért kapni ugyan ilyet, vagy ha kell, teljesen másmilyent az IKEA-ban, hanem az, hogy az én (akkor még tényleg) kicsi fiam hosszú heteken keresztül azzal szórakoztatta magát és minket, hogy ezt a lámpaernyőt kapargatta. Konkrétan rongyosra. És milyen cukika és picike volt, amikor ezt csinálta, és ha én ezt az Apa által egyébként (vélhetően jogosan) tűzveszélyesnek minősített lámpaernyőt kidobom, akkor az én picifiam cukiságának és piciségének egy bizonyítékát dobom ki. Brühühüüüü. "De ki kell dobni, ronda!" Brühühühüüüü. "Most már tényleg ki kell dobni, mindjárt kigyullad!" Brühühühüneeeee! Mégneeeeeeeee! Lefényképezeeeeeem! "Jó, fényképezd le, de aztán kidobjuk!" És aztán az ötödik lefényképeztedmá' után lefényképeztem, és kidobtuk. Most, hogy így leírtam, már számomra is egyértelmű, hogy hiba volt.

Viszont ott lapul még a szekrény mélyén 3 Hipp-es zöldséges-húsos babakaja, amit Matyi igazándiból elég ritkán, és csak egy rövid ideig evett. Viszont ott van a reggeli "Anyaaaaaaaagyümőcsőőőőőőőőőt" (gyümölcspépek, amiket Matyi imád, és ha teheti, akár hármat is benyom egy nap) alatt,és így ha Matyi vicces kedvében van, az "őszibarackosat kérsz vagy almás-banánosat?" eldöntendő kérdésre simán rámutat az ominózus 3 pempő egyikére. Mivel ezek szerintem rém gusztustalanok, és még annál is büdösebbek, régen, amikor ezekre mutatott, szépen szótagolva kiolvastam: sár-ga-ré-pa-puly-ka-hús-sal, és véleményemet a cuccról egy bööööööööö öklendezéssel fejeztem ki. Na ez Matyinak azóta is annyira tetszik, hogy képes alkalmanként tizenöt-hússzor is elszótagoltatni velem, hogy pa-ra-di-cso-mos-tész-ta-bor-jú-hús-sal, a nagy böööööööö poénnal a végén, amit ugye ő is mond. Na kérem, anya az, akinek van szíve kidobni ezeket a finomságokat? Én anya vagyok, nem feltétlenül normális, de hogy még nem bírtam rávenni magam ezen finomságok "hasznosítására", az biztos.

Ráció-Kacatanya: 1:1.

2010. január 4., hétfő

Kicsit fixált a srác

Már ha magyar ember mond ilyet. Jó, azt hiszem a magyar nem, de a német igen, és olyan szépen :-)

Igazándiból csak azt akarom mondani, hogy hihetetlen, hogy bárhonnan is indulunk, valahogy mindig képesek vagyunk autóknál, de minimum valami négy- (vagy több) kerekű járműnél kikötni.

Karácsonyra Ijusztával leegyeztettük, hogy jó lenne, ha hozna valami állatos dolgot (is), hogy tényleg ne csak autót, buszt, kamiont, teherautót, traktort, kukásautót, esetleg vonatot tologassunk. Így hozott Ijuszta egy nagyon helyre kis farmot, bocival, malacokkal, miegymással. 25-én délre már tudtuk, hogy az istálló igazándiból garázs, sőt, Villám már felparkolt a padlásra, bocikák mellett pedig Doki legelészett. Jól kitrükköztük a kis autómániás fickót!

Na de ennél is többet mond, ami ma történt! (Változatosság kedvéért) beugrottunk Nagyihoz bölcsi után, ahol Matyi csillagszórózást rendelt. Nagyi a tűzoltó bácsik tanácsát megfogadva már nem tette a fára, hanem a "csillagot" kezében fogva próbálta elkápráztatni kedvenc unokáját. Ekkor nekem beugrott, hogy mennyire szerettem, ha sötétben köröket írtunk le a csillagszóróval. Meg is kértem Nagyit, hogy körözzön, ő pedig a feladatot persze túl egyszerűnek találta, így a szimpla körökről egész gyorsan nyolcasokra váltott.

Anya: Nézd csak Matyusz, milyen szép!
Matyu: Autópályaaaa!!!

Szereti az autókat, na!

2010. január 1., péntek

Anya tortát sütött

Két évvel ezelőtt egy (nem) kicsit büdi, de ügyes kezű aneszteziológus egy óriási tűt döfött a hátamba, melynek köszönhetően (és a pesszimista várakozások ellenére) 12 óra vajúdás után, és egy kengyelfutó gyalogkakukkot meghazudtoló energiával rendelkező fiúgyermek megszületése és felnevelése előtt nyertem úgy három-négy relatív nyugodt órát. Ezen esemény évfordulójának megünnepléseként ma tortát sütöttem.

IMG_1517_filtered copyv20

És ha már sütöttem, úgy döntöttem, hogy a kis kengyelfutónak adom a tortát. Először is, mert nagyon szeretem, aztán meg ma két éves! És ha már ő kapja, akkor próbáltam olyat csinálni, ami jó eséllyel elnyeri tetszését. Így lett a torta “csocsikás”, nem is akármilyen, hanem Toblerone csocsikás. Mert nagyon bízunk a forrásban, és a nagynéniben is, aki már kóstolhatta, és aki szerint nyammm-nyammm.

No és hogy tovább növeljem az esélyt az elragadtatásra, ráültettem a tortára egy-két jószágot is. Konkrétan Micsi macsót, Majacát, Tiddiszt és Zsebi babát. Füjeeesz, Nuszi, Gaboly és Kanga Mama sajnos csak gondolatban lesz velünk.
Hamarosan kóstoljuk, aztán amint elfogyott, újévi fogadkozunk!