Üdvözlet

Üdvözöllek kedves látogató Matyi világában! Ez lenne az a hely, ahol megpróbálom megörökíteni kicsifiunk egyre érdekesebb világának eseményeit. Önmagunk szórakoztatása, az emlékek későbbi felidézése a cél, de nem bánjuk, ha másnak is okozunk egy-két vidám percet...

2009. május 31., vasárnap

Alkotói válság, meg egyebek

Nem pörög mostanság a blog. Mármint az pörög, mert megdöbbenek, milyen "sokan" benéznek, hogy hátha, de a kezem az nem pörög. Az agyam még kevésbé. Alkotói válságomat élem, na!

Meg aztán ahogy Robinak ma elpanaszoltam, túl sokat akarok. Kikupálni magam fotózásból, megszépíteni a blogot, írni a blogot, elmélyülni Photoshopban, leporolni ilyen-olyan szakmai tudásomat, elolvasni és megfőzni azt a sok-sok jó receptet a kedvenc főzős blogokból. Meg akár vasalhatnék is. De a sok-sok szék közül be-becsusszanok a pad alá. Egyikre se jut idő.

Ja, meg mintha lenne egy nem kifejezetten egy helyben ülős, szájban tejet nem altatós, amúgy szuper jófej gyerekem is, aki nem rest igénybe venni a szabadidőmet!

Na jó, azért amikor alszik, néha jut idő egy kis Matyi kép nézegetésre meg színezgetésre, alakításra. És azt legalább gyorsan berakhatom ide. Szóval egy tavalyi kedvenc, sokszor:

2009. május 28., csütörtök

Bálványimádás

Zsombi a kedvenc, kétség nem fér hozzá. Nagyi már féltékeny rá, nem is kicsit. Nem adom fel, és egyszer tényleg felveszem azt, ahogy "hejhejohejo"-zik, és Matyu gurul a röhögéstől. Meg azt is, amikor ölelgetik egymást, és én olvadok. Addig egy kis "csak megnézem, hogy nem tűntél-e el a sisakod alól":

2009. május 24., vasárnap

Nagyival és nagynénivel történő fürdés eredménye

Tegnap nem nagyon értettem, milyen vízben ugrálásról mesélt Nagyi, de megvan a megfejtés:


Talán érdemes lett volna aláfestésnek betenni a "Pancsoló kislányt", és akkor nem az én hőbörgésem hallatszik, de erre most nincs erőm. Mondjuk azt, hogy a döbbenettől!

2009. május 23., szombat

Bréking: Matyi Nagyival alszik

Már több koncertet és esti programot mondtam le, mert nem tudtam elképzelni, hogy azzal sokkoljam Matyut, hogy nélkülem kell elaludnia. Aztán egy pár hónapja eldöntöttük, hogy egy júniusi koncertre most már aztán tényleg én is elmegyek, és Nagyi megnyeri az esti altatást. Ez volt a terv.

Aztán egyszer csak jött egy levél egy nagyon távoli, de nagyon kedves rokontól, hogy barátaik Magyarországra látogatnak, és de jó lenne, ha megmutatnánk nekik Budapestet, és ha lehet, akkor by night. Huhh, gondoltam én, akkor tehát vagy megy Nagyi a maga "sötétben kicsit nem (sem) látok" szemével, vagy én összeszedem magamat, és megtesszük Matyuval azt az első nagy lépést.

Nagyi megörült, hogy de jó, persze, alszanak majd ők együtt, meg bandáznak, meg miegymás, de én persze már reggel úgy ébredtem, hogy "jaj Istenem kicsi Matyukám, mi lesz veled"! Meg velem!

Délelőtti folyamatos rosszullét eredményeként délre összeszedtem a bátorságom, és megkértem Nagyit, hogy módosítsunk a programon, és az az első nagy lépés legyen már egy kicsit kisebb: játszanak délután Nagyinál, de aludni jöjjenek haza Matyi otthonába. Nagynéni is egyből felajánlotta a segítségét, az én szívemről meg valami gigantikus méretű kő esett le! Így búcsúztunk el Matyutól.

Részünkről a délután és az este nagyon jól sikerült, és be kell vallanom őszintén, gondoljon rólam bárki bármit, nem gondoltam Matyura minden pillanatban. Nem elemezgetném, de így volt.

Az este hamar elment, 11 után kicsivel úgy néztünk ki bambán az autóból, mint anno buli, vagy még jobb esetben egy jó kis éjszakába nyúló könyvvizsgálat után. Ezen mondjuk jól elönironizálgattunk Apával.

Aztán hazaérve meghallgattunk a világ legboldogabb Nagyijának beszámolóját: Matyi szupercuki volt, szétpacsálta magát a kádban, össze-vissza ugrált (???), aztán kint is ugrált, aztán evett (hová tűnt kérem az esti rutin?), aztán olyat csinált, ami miatt sürgős peluscserére volt szüksége (rutin???), aztán elaludt, de felébredt, mert Nagyi levert valamit (hopp, és újra itt a rutin!), aztán azt mondta, állítólag tisztán, hogy "Anya, gyeje!" (cuki-cuki, meg egy pici brühühü), aztán elaludt. És Nagyi ragyog az élménytől. Én meg kivenném az ágyból, és megölelgetném. Mármint Matyut.

Szóval ezt léptük ma.

2009. május 15., péntek

Beszélgetünk

Persze csak a magunk módján...


Este, fürdés után, alvás előtt, kanapén. Időjárás jelentés közben. Matyi felül, a TV-re mutat.

Matyi: "Gá-gá!*"
Anya: "Nem gá-gá, hanem Vissy Ká-ká!"
Csönd.
Matyi: "Ká-ká!"

*Sok minden gá-gá, de az ős gá-gá Bebe, a liba. Így a "gá-gá" felkiáltás jelen kontextusban "Azonnal kapcsolj a Bebe TV-re, mert különben nem állok jót magamért!" jelentéssel bír. Máskor meg azzal, hogy "Nézd Anya, galambok!" Hmmmm... Tényleg meg kéne már írnom Matyi szótárát!


2009. május 11., hétfő

Elolvadok

Totál kész vagyok a meghatottságtól, meg a büszkeségtől! Tényleg, szerintem nem is tudom szavakba önteni.

Szóval ma dél körül a levezető babakocsis körünket futottuk, és mivel szigorúan forgalmas utak (esetleg sínek, talán-talán parkoló autók) mellett szabad csak sétálnunk, megint az ovi mellett vezetett hazautunk. Ilyenkor félve lesek és hallgatózom, hátha meglátom Zsombit, vagy Barnát, és persze figyelek, hogy ők ne vegyenek észre, nehogy szívfájdalom legyen a bezártságból. (Én valahogy még mindig emlékszem, mennyire rossz volt, amikor Acsi elsétált az ovi mellett Pasekkal, és én nem mehettem velük. Brühühü.)

Na, most nem voltam elég óvatos, Zsombi egyből kiszúrt minket, és szaladt oda vidáman, hogy "Szia Matyusz!". Én kicsit megijedtem, hogy akkor most mi lesz, de hát ami jött, arra aztán nem számítottam! Zsombi elfordult, és elkiáltotta magát: "Gyertek, gyertek, itt az egyik barátom, a Matyi!!".

Jajistenemjajistenem, az én pici fiamat valaki a barátjának nevezi! Bocsánat, nem is bárki, hanem egy 4 és fél éves nagyfiú! Kész vagyok, elolvadok!

És most már tényleg le kell videóznom, ahogy Zsombi bohóckodni szokott Matyinak, Matyi pedig nézi (és követi), mint a Messiást!

2009. május 1., péntek

Matyi 16 hónapos


Nem, ez nem igaz! 2009. május 31. van, ráadásul késő este, szóval Matyi holnap már 17 hónapos. Úgy, hogy az a semmirekellő anyja még mindig nem volt képes megírni a "Matyi 16 hónapos" blogbejegyzést.

Na és akkor most anya elszégyelli magát, és pótolni próbál. Persze egy pillanatra sem hiszi, hogy vissza tudna emlékezni, mi volt 1 hónappal ezelőtt. Brummogáson és játszóterezésen kívül.

És akkor segítségül hívja Apát, hátha egy súlyadatot le tudunk pötyögni. De Apától "háááááát, fogalmam sincs, pedig napokig ismételgettem" választ kap, és kétségbe esik. Aztán Apa próbálkozik, hogy "talán valami 12,734". Ami kedves, de túl pontosnak tűnik ahhoz, hogy igaz legyen, hiszen a babamérleg csak dekagramm pontossággal sokkol. Pedig milyen jó lett volna grammokon parázni bő egy évvel ezelőtt!

De akkor mi álljon itt azon kívül, hogy gyönyörű, zseniális, jó fej, eszik, alszik, jár, kel, nem beszél (mármint a mi nyelvünkön), egyszerre (szegéééény) minimum 8 fogat növeszt, imádja Fánkát, bálványozza Zsombit, kezd kicsit anyásodni, és kedvenc foglalatosságai a garázsban autó simogatás, autóba beszállás és minden gomb eltekerése, illetve nehézfémek belélegzése a Rákosi út szélén állva és a forgalmat bámulva?

Hát, talán annyi, hogy annyira ő a legjobb, és ilyen anyánál annyival jobbat érdemel, hogy legközelebb esküszömesküszömesküszöm nem csúszok meg ennyire a hónapos szülinapi poszttal!