Az első... (2008. május 5-i hét)

Ez a hét inkább a korábbi hetek vívmányainak bebetonozásáról, mint újabb mutatványok bevillantásáról szólt. Persze azért ez az "eseménytelen" hét is tartogatott sok-sok meglepetést, örömöt:

• Ami talán a legfontosabb Matyuli fejlődése szempontjából, a fogás már nagyon megy! Örömteli, de fájdalmas lépés, hogy hihetetlen erővel fogja (tépi) a hajam, a fülem, a pólóm, a szám, az orrom... Fájdalommentes, és így még inkább örömteli, hogy fogja a játékait, és így már nem csak a fölé/mellé lógatott kütyükkel, hanem a kisebb plüss barátokkal is tud mit kezdeni.



• Mi az, hogy tud mit kezdeni! Ezen a héten láttam először azt az igazi "hello, hát te meg hol jártál, mindegy, lényeg, hogy itt vagy" örömöt Matyuli arcán, amikor előkerült egy-egy pár napra száműzött játék. Olyan aranyos, vigyorog ezerrel, megragadja, felhúzza a lábait, és oldalra gördül a kis szőrös havert szorongatva.



• Mivel a szellemi fejlődés legalább olyan fontos, mint a testi kunsztok villogtatása, íme az első "engem aztán ne nézzetek hülyének" eset. Mint a korábbi bejegyzésekből látszik, a babakocsiban sírás és a napközben nem alvás problémácskákon kívül semmi de semmi gond nincs a gyermekkel, de én gyarló anya arra gondoltam, hogy de jó lenne, ha ezekkel sem lenne baj. Hopp, elő is kaptam agykontrollos tudományomat (a tanfolyamon kifejezetten tanítják, hogy annál egyszerűbb nincs, mint kisgyereket agykontrollal kezelgetni), és a hét elején este az ágyban agykontrollos módszerekkel elkezdtem Matyulimat győzködni a napközben alvás és babakocsizás szépségéről. Hétfő, kedden és szerdán. Az eredmény nem váratott magára: hétfő, kedden és szerdán amint abbahagytam győzködését alfában, megnyekkent és jött hozzánk bétában. Azóta nem győzködöm, azt hiszem ennél egyértelműbben nem fejezheti ki, hogy hagyjam már békén ezekkel. (Babakocsi ügyben egyébként visszaszámolok, azzal bíztatnak ugyanis az ismerős anyukák, hogy majd ha felülhet a kocsiban, elnézelődik, és nem fog ordítozni. Nagyon várom!)



• Szintén nem először, de most már egyre ügyesebben megy az ujjszopizás. Hüvelyk- és mutatóujj, illetve egy/két egész ököl felváltva. Ha valaki erre felszisszenne: bármilyen cumis bepróbálozásra a "nem értelmezhető" felirat jelenik meg az arcán, ha nem éhes, egyszerűen kiesik, ha éhes, akkor 3-4 szopizás után 1-2 méterre repül az a semmirekellő gumidarab. Ja, és egy Ranschburg idézet, csak hogy én is megnyugodjak: "Körülbelül három és tizennégy hónapos kor között szinte minden gyermek átesik egy ujjszopási perióduson, ami a fejlődés egészséges, normális tünete." Megnyugodtam.



• Ez inkább Anyuka fejlődésében nagy lépés, kevésbé Matyuliéban, de a héten először édes kettesben kimozdultunk autóval. Ez sok okból nagy szó, ugyanis a hordozóba bekötés, hordozó kocsiba pattintás, babakocsi összecsukás és kinyitás mind-mind olyan tudomány, amiben eddig csak Apuka jeleskedett. De kedd este megkaptam a kiképzést, már elalvás előtt is csak erre az izgi másnapi programra tudtam gondolni, így amikor Kata lemondta a találkát, és már annyira rá voltam pörögve a kocsival kiruccanásra, hogy felkerekedtünk Matyulival. Tökéletesen sikerült a program, oda-vissza csend az autóban (pedig készültem Kata módszerével: "A gyerekkel autózás titka, hogy hangosabban énekelj, mint ahogy ő sír!"), Árkádban pedig bealvás. Na ennek annyira megörültem, hogy be is vonultunk az egyetlen csendes és egyben értelmes elfoglaltságot is biztosító helyre (Libri), és ott vártuk meg, hogy Matyuli kialudja magát.



• A keddi mérésnél (korábbi perverz szokásunkat elhagyva már csak keddenként méricskélünk) Matyuli először lépte át a 7 kilót, és ránézésre azóta is rendületlenül nő és csak nő és csak nő...



• Első hallásra apróság, de azért a hasazós múltunkat ismerve nagy dolog: Matyuli már hason is sikongat.



• Szintén hasazós produkció, csak a másik oldalról: már annyira ügyesen emelgeti a lábait, hogy egy szebb zoknival nagy örömöt lehet okozni neki. Ez a produkció egyébként nagyon hasznos peluscserénél, ő emel, én fényezek a kencével.



• Végül egy dolog, amit nem először csinál, sőt, de most volt először, hogy majdnem berágtam rá érte: úgy morog evés közben, hogy nem lehet mellette megmaradni. És mivel csak anyatejet eszik, nagyon nem tudok elmozdulni mellőle. Nagyija szerint olyan ilyenkor, mint egy bozótharcos (nem csak nyög, morog, hanem üt és rúg is...), én valahogy azokat a nagyon fura amerikai egymást dobálva verekedős emberekkel vélek felfedezni némi hasonlóságot. A lényeg, hogy erről le kell szokni, nem tudok mellette aludni, így van, hogy reggel már 9-kor fel kell kelnünk ;-))