Az első... (2008. május 12-i hét)

Nagyon úgy nézett ki, hogy ez egy igen csak rövid bejegyzés lesz, aztán csütörtök magasságában annyira felgyorsultak az események, hogy csak na. Egyébként ezen a héten kevésbé a csecsemőfejlődési to-do listát tikkelgettük, hanem inkább a népszerű baba-mama programokat illetve igazi férfias dolgokat kóstolgattuk. Néha szinte a szó szoros értelmében...

• Pünkösd hétfő, éljen a 3 napos hétvége és a 4 napos munkahét. Ennek köszönhetően Matyulival egy jót sétáltunk hétfőn (értsd: itthon volt Apa, a rettenthetetlen, aki nem fél, és nekivág Matyival egy sétának). Hazafelé jövet nagy ötletelésbe fogtunk, Apuka kitalálta, hogy inna egy sört, ezen én is felbátorodtam, és gondoltam egy nagyot: én meg iszom egy kólát, amit utoljára kb. 1,5 éve ittam, és talán ennyi idő múlva jön majd rám megint. Irány a házunk előtti cukrászda, leülünk, dolce vita. És akkor kihozzák a sört, és Matyuli elkezd remegni Apa kezében. De nem kicsit. Kapkod a sörösüveg után, üt, rúg, morog. Végül sörösüveget nyalogat, szigorú szülőknek köszönhetően csak kívülről, végül is ott koszosabb. Szóval megvolt az első sör. (Érdekes, hogy kb. ennyi idős volt egy ismerős kislány, amikor meglátogattuk, és a szemünk láttára esett transzba egy pohár vörösbor láttára. Úgy látszik, ez valami korosztályos ártalom.)

• Amikor Matyuli elunja a játékait, és már minden programhelyszínt végigjárt (hintaszék, "játszóház", kiságy...), akkor azt szoktuk játszani, hogy Matyuli a hátán fekszik, Anyuka pedig szétpuszilgatja a nyakát. Ezzel elég sokáig el lehet lenni, ha fogy a türelem, akkor a rádióból szóló zenére Anya táncol (amennyire térdepelve lehet), illetve ha nagyon szorult helyzetben vagyunk, még énekel is. (Pedig olvastam, hogy ezzel sokat árthatok a gyereknek, lévén semmmmmi hangom nincs, de ő élvezi, biztos röhög magában.) Na de most új dolgot sikerült kifejlesztenünk: a Matyuli féle baba-mama tornát. Matyi fekszik a hátán, én térdelek (vagy néha nyújtva a lábam), és 2 illetve 3 ütemű fekvőtámaszokat nyomok ütemtől függően "su-su" illetve "su-su-su" felkiáltásokkal. Az utolsó "ütem" Matyuli arcától 5 centire, aminek az eredménye az ő részéről nagy-nagy rötyögés, az enyémről pedig remek izomláz.
  
  
• Tiborral, testi-lelki-szellemi karbantartónkkal Matyuli már többször is találkozott, és szerintem nem túlzás azt állítani, hogy meglehetősen odavan érte, érdeklődve figyeli, hallgatja. (Szerintem ő is ugyan attól a nyugalomtól van lenyűgözve, mint amiért mi úgy várjuk mindig, mint a Messiást.) Pénteki találkozásunkkor is majd fél órát tudott azzal tölteni Matyuli, hogy figyelte, amint Tibor masszírozza Apát. (Ennyi időre semmi mással nem tudjuk a hintaszékébe szegezni.) Aztán csak kiolvastuk a tekintetéből, hogy ő bizony kipróbálná ezt a dolgot, így megvolt az első babamasszázs. És persze ez sem a mindenki számára hozzáférhető fajtából.

• Vasárnap pedig megtörtént, amit még nagyon távolinak gondoltam: beültünk Matyulival egy étterembe. Na jó, nem egy étterembe, hanem a szülő életünk előtti törzshelyünkre, ahol nagy-nagy örömmel fogadtak minket a felszolgáló lányok (valljuk be, főként a család férfi tagjait). Ja, és a nagy őszinteség rohamban azt is bevallhatom, hogy bár olasz az étterem, nem a Nagy zabálást bírta ki Matyuli, hanem csak egy gyors desszertre ugrottunk be, de akkor is, megvolt az első éttermi látogatásunk.

Szóval ennyi minden történt, és akkor még nem is említettem az első önálló apás fürdést (értsd Anya nélkül, nyakig vizesen, totál kimerülve), az első rövidnadrágos napot (ld. fenti fotó), az első önálló fotelban ücsörögve olvasgatást (ld. szintén fent), első teraszon pihizést.

Haladunk, nagy-nagy lépésekkel, hátra soha nem nézve.