És akkor Matyi megtanult aludni!

Körülbelül 10 hónapja recsegek Matyi napközben nemalvás témában. Eleinte ugye könnyű volt a gyerek, meg itt volt állandóan Nagyi, aki így-úgy álomba varázsolta unokáját. Aztán jött az együtt alszunk naponta kétszer 2-3 órát, amiről nem gondoltam volna, hogy egyszer megunom, de pár hónapon belül szétaludtam az agyam, a háztartás viszont éjszakára maradt. Közben a világ is annyira érdekessé vált, hogy babakocsizás közben már egyre ritkábban volt hajlandó szunyálni.

Úgy két-három hónapja juthattam el oda, hogy na ebből elég, ennek a gyereknek is meg kell valahogy tanulnia napközben is ágyban aludni. Akkor estem neki a "Minden gyerek megtanul aludni" című könyvnek, mely könyvnek oltári sírásokat, még nagyobb lelkiismeret furdalást, és szép kis webforgalmat köszönhetek. (A könyv címe a "matyi világa" után a második leggyakrabban használt guglin keresztül Matyi világába vezető út.) A lényeg, hogy napközbeni alvásunk (Matyi alvása, én nem alvásom) a módszerrel nem oldódott meg.

Így aztán kerestem tovább a megoldást, bevallom, már az is bennem volt, hogy pénzjutalmat ajánlok annak, aki először leszoktatja Matyut arról, hogy már kiságy látványától visítson, majd valahogy ott alvásra kényszeríti. Lehetőleg fájdalommentesen.

Na, lehet, hogy a módszerért a kismamablog.hu szerzőjének kéne adni a pénzjutalmat, de a gyakorlati megvalósítás rám maradt, így enyém a siker és a jutalom!

Múlt hétfőn kezdődött a szigorú kiképzés. Bár terveim szerint én lettem volna a kiképző, Matyu pedig az elképzeléseimet engedelmesen végrehajtó angyalka, az első két napon még kicsit harcoltunk a szerepleosztáson. Ez konkrétan naaagy sírást, majd nagy nehezen 20-30 perc alvást, aztán (a fáradtságtól) még nagyobb sírást jelentett. Sőt, belefért a programba Matyu életének talán első, de egészen biztosan legnagyobb hisztije, ami bevallom, egy életre szóló élmény volt. De nem hátráltam, és a hét közepén jött a fordulat: egyre kisebb sírás, egyre hosszabb alvás.

Az apró sikereknek köszönhetően a hét vége felé már azon sem akadtam ki (nagyon), hogy terveimmel ellentétben Nagyinál elaludt a babakocsiban (ezért külön köszönet a szerencsétlen E...e Banknak, ahol 80 perc alatt már el is lehet intézni egy devizás utalást). Szombaton pedig már büszkén hallgattam Apát, aki kipróbálta, és a következőképp kommentálta a módszert: "Ezzel bármikor el lehet altatni Cucukát!".

Szóval én most olyan boldog vagyok, hogy csak na! Ma például játszóház előtt aludt délelőtt, így kipihenten érkeztünk. Délután viszont sikerült elnéznem az alvás ideális időpontját, így nem sikerült aludnia. Persze az vicces volt, hogy miközben (sikertelenül) próbálkoztam, azon gondolkodtam, hogy meg kéne írni a blogon, hogy Matyut bármikor, bárhol el tudom altatni ;-).

A módszerpontosan itt olvasható, de lényegében arról szól, hogy segíteni kell a kismókusnak ellazulni, és mélyen alfában, de még úgy fél centire thétától be kell rakni az ágyba. Ha sír, kivenni, megnyugtatni, alfa, ágy. Először mondjuk 25-ször, de már 2-3 nap után első lerakásra ott a siker. Ja, és nagyon fontos a rituálé, ami nálunk kb. így néz ki: Redőny félig le, függöny behúz. A függönyön elbúcsúzás az állatkáktól, elsőként az oroszlántól, aki az állatok királya, ezért közbenjárását kérjük a többiek elaltatásában. De azért köszönünk külön majkónak, sziszi kígyónak, puputevének és zsiráfnak. Aztán a képeken élő állatok következnek, szépen sorban szép álmokat kívánunk a zsiráfnak és a két csip-csip-csipnek, aztán a krokinak, az ő csip-csip-csipjének és a két halacskának, majd végül a sziszi-mek-mek-mek-viziló triónak. Következő falon szintén nyugodalmas pihenést kívánunk Folti kutyának (mind a négynek). Aztán barátkozási céllal elköszönünk a kiságyban lakó, és ezért eddig hülyének nézett bocitól és kis plüss valamitől, és ha anya jó erőben van, akkor még a mennyezeti lámpától is. Aztán szépen felrakjuk a végtelenített Tente baba, tente - Lánc, lánc, eszterlánc - Bújj, bújj zöldág lemezt, és ringatunk. Első 5-10 percben Matyu Stallone-t megszégyenítő kitartással és technikával cliffhangerezik rajtam, ami mellett azért nem egyszerű megtartani, de kénytelen vagyok, mert leejteni érthető okokból nem akarom, leülni meg nem szabad, mert meglóg. Aztán elkezd lenyugodni, innentől már csak elröhögni nem szabad: jó esetben gombot, flittert, márkahímzést bizergál az ember ruháján, rosszabb esetben vetkőztet. De innen már csak pár perc fejdobálás van hátra, és már csak kéznyújtásnyira a siker. És már nem remeg a gyomor, amikor berakom az ágyba, mert puff, kisbékába vágja magát, egy kis hátsimi, és alszik is. Yes!