Matyi 8 hónapos szülinapi bejegyzésénél már röviden utaltam rá, hogy aludni tanítom a gyereket. Akkor azt írtam, hogy ferberizálom, de az azért túlzás, a már amúgy is "szoftosított" módszerből próbálom kifejleszteni a mi kis humánus, de hatékony megoldásunkat. (Például nem hagyom 5 percnél tovább sírni, noha Ferber, ha jól tudom, a 20 percig is simán elmegy. Na én azt nem!)
Az első két nap elég durva volt, Matyu úgy sírt, hogy utána még álmában is hosszasan hüppögött, meg köhögött, mint a veszedelem. Na én ezt a borzalmat először endorfinnal próbáltam átvészelni (mivel más formában nem tartunk itthon, egy kis csoki ugrott elő a hűtőből), másnap pedig a "ha neki rossz, szenvedjek én is" módszert alkalmazva vasaltam a 3-5 perces "tilos bemenni" szünetekben.
Amikor nem csokit zabáltam, vagy vasaltam, kétségbeesésemben Ranschburg Jenőnek írtam levelet, hogy tessékmondani akkor én most ezzel lerombolom-e Matyi a belénk és önmagába vetett bizalmát, amit a soha sírni nem hagyással, sokat ölelgetéssel, igény szerinti szopizással, sokáig együtt alvással felépítettünk. Azóta sem jött válasz, valamit elronthattam, vagy az is lehet, hogy egy ilyen Rabenmutterrel (még mindig nem találom a jó magyar szót) szóba sem áll a doktor úr. Erre abból következtetek, hogy megtaláltam a könyvében a Ferber módszerről szóló részt, és hát nem idézném, nagyon lesújtó.
Nagy bizonytalanságomban aztán jött egy váratlan mentőöv, nagyra becsült, igen okos, és mindig jó tanácsokat adó Évike barátnémmal beszélgetve (aki nem mellesleg nem akármilyen pszichológus) előjött a téma, és ő megnyugtatott, hogy igenis kell a gyereknek egy kis frusztráció, és azt jobb, ha tőlem kapja, mint később mástól. Persze szoptatós kismama agyam (már ha egyáltalán a szoptatós kismama és az agy nem zárja ki egymást) nem fogott minden szakmai érvet, de megnyugtatott.
Ha-ha, csak aztán jött az én Évikénél is okosabb Matyukám, aki rájött, hogy ha ő most lebetegedik, akkor bizony Anya nagyon megsajnálja az ő kis lázas, nyűgös babáját, és együtt alszik vele délelőtt és délután. Így is lett...
De most Matyi ismét makkegészséges, én pedig összegyűjtöttem a bátorságomat, és bármilyen hihetetlenül hangzik, itt ülök a nappaliban, nem éjjel írom a blogot, hanem délelőtt, és Matyu alszik az ágyában!!!
Azt majd meglátjuk, mire megyünk ezzel az egésszel, de annyi biztos, hogy egy eredménye van: Matyi rászokott a hason alvásra. Ami azért nem semmi, ha belegondolunk, hogy élete első 3 hónapjában egy percet sem volt hason, aztán a következő hármat meg azzal töltötte, hogy menekült ebből a pózból...
Óóó, nyüszög, mennem kell. De aludt 53 percet, juhéé!
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése