Üdvözlet

Üdvözöllek kedves látogató Matyi világában! Ez lenne az a hely, ahol megpróbálom megörökíteni kicsifiunk egyre érdekesebb világának eseményeit. Önmagunk szórakoztatása, az emlékek későbbi felidézése a cél, de nem bánjuk, ha másnak is okozunk egy-két vidám percet...

2008. november 28., péntek

Szófolyás

Közel egy hetet gondolkodtam, míg sikerült kitalálnom ezt a szalonképes kifejezést a szombati napunkra. Eddig ugyanis folyamatosan egy csupán egy betűvel eltérő, de mégis érzékeny lelkűekben talán megrökönyödést keltő szó jutott eszembe Matyi szombati produkciójáról.

Történt ugyanis, hogy szombaton ebéd utánra csodálatos programot szervezett Apa: elmentünk lecseréltetni a kocsijáról a gumit. No hát ez a felnőtt szemmel igazán profi benyomást keltő műhely Matyit olyan szinten beindította, hogy azt se tudtuk, hogyan csitítsuk (hogy ne zavarja a többi - nagyon érdekes RTL műsort néző - várakozót). Fél órán keresztül be nem állt a szája, hátyátyá-hátyátyá, brmmmm-brmmmm, egggy-egggye, tyetyetye, és mutogatott ezerrel, meg sóhajtozott, hogy háhhh, ő most mennyire elfoglalt ezzel a nagy kommentálással.

A nagy duma otthon is folytatódott, és este meg is jegyeztem Robinak, hogy most először volt igazán az az érzésem, hogy hárman vagyunk. Ez így kicsit furán hangzik, de eddig inkább az volt, hogy mi ketten, meg ez a kis bozótharcos. Persze eddig is róla szólt minden, de most már nem csak ugráltat, meg dolgoztat, meg szórakoztat, hanem száz százalékig velünk van.

Duma a héten is folytatódott persze, aki látja (hallja) Matyit, mind megállapítja, hogy bajban lesznek a csajok, ha utol akarják érni dumailag. Na én erre tényleg kíváncsi vagyok. Na meg arra is, hogy olyan lesz-e, mint én, aki kisgyerek korában kidumálta magát (Nagyi még mindig nagyokat sóhajt az emléktől), aztán azóta már inkább csak akkor, ha tényleg van valami mondanivaló. (Bár ez a blogból talán nem jön le ;-)

Matyi szavai tehát a következők: ányá, ápp, lámpa, vonát. (Vastagon, amit kiejt.) Mármint ezek azok, amiket értünk. És még van a mindenre bevethető eggggy, gondolom ez megfeleltethető a kulturált felnőttek izé kifejezésének.

4 megjegyzés:

Hugo írta...

Azt hiszem,kitalaltam a masik szot:)))
nagyon ugyes Matyi,buszkek lehettek ra,mi is alig varjuk mar,hogy elkezdjen beszelni,bar a maga szintjen,mar eleg sokfelekeppen kommunikal:)

Anyamacskacica írta...

Köszi szépen! Mi most egyébként épp a járást várjuk. Mármint inkább kedves Apuka, mert én attól tartok, onnantól még nehezebb lesz.
Egyébként Matyu "beszélésével" a legfrissebb gond az, hogy leginkább ordít...

Hugo írta...

marmint ugy erted,hogy hangosan beszel???:)))
igen, en is attol tartok,egyre nehezebb,pedig az elejen azt mondtak,hogy csak az elso harom honapot "kell" kibirni:)))))
gondolkoztam ezen a ringatasos altatason,hogy Te nem vetted eszre,hogy egyre tovabb kell oket ringatni?az elejen,eleg volt ot percig,most haromszor tiznel tartunk,es hosszabb az altatasi procedura,mint maga az alvas.tok jo:)
a kombinalt ringatasi ritmusokrol es a poziciokrol,mar nem is beszelve...

Anyamacskacica írta...

Na jó, akkor ez itt most az őszinteség helye: én konkrétan ott tartok, hogy legtöbbször nem tudom már elaltatni. Néha megy délelőtt, de délután kizárt. Tök jó.
És azt is imádom, hogy Apa simán leülhet vele (a hintaszék ismét felkerült a pincéből), Nagyi meg ringathatja az ölében, csak én vagyok az, akinek állnia kell altatás alatt :-((