Babawellness-ezni voltunk

És anyawellness, na meg apawellness. Ezzel alkottam is három szép magyar szót, de a lényeg, hogy mindhármunknak annyira jó volt!!!

Úgy kezdődött az egész, hogy már teljesen kivoltam, hogy milyen rég nem voltunk sehol. Nincs jobb a világon annál, hogy van nekünk egy Matyunk, de azért erősen elkezdett hiányozni régi életünk utazgatós része. Ki is találtuk, hogy elrepülünk valami városnézésre, de jó lenne például Madrid, vagy Lisszabon, de aztán amikor elkezdtem átgondolni, hogy mi mindent kéne magunkkal vinni arra a pár napra, már láttam, hogy a Ferihegyi útról az Air Cargo táblánál kanyarodunk le, és egy teherrepülőgép gyomrában utazunk a két konténernyi "alapcuccunkkal". Ez nem tetszett. Ahogy az sem, hogy mennyi mindent kellett volna leegyeztetni a szállodával (babaágy, babaszék, babakaja, babaez, babaaz). Brühühü, nem utazunk.

Aztán hopp, beugrott a HVG-ből olykor-olykor kieső, ausztriai pihenéseket hirdető füzetke. Szóval irány Burgenland, Sonnentherme. És ha már oda megyünk, legyen a babahotelként hirdetett Sonnenpark! Mert ott állítólag van minden, még babakocsit is adnak, meg babaőrt, meg babakádat (bár mi ilyennek már réééég nem élünk), meg babakaját (azzal viszont nagyon!), meg babaúszást (amit meg Apa olyan rég ki akart próbálni Matyuval).

Hetek óta ment a visszaszámlálás, hogy jaj, mikor megyünk már, rég vártunk ennyire utazást, pedig valljuk be, voltunk már izgibb helyen. Előző életünkben, előző mércénkkel mérve. Mert a mostanival mérve ez valami szuper volt!

Ahogy megérkeztünk, egyből látszott, hogy ez nem egy "átlagos" hotel, ott a hall nem kúszó-mászó-motorozó gyerekekkel és szőnyegen fetrengő felnőttekkel van tele. Itt viszont igen (a képen Apa és Matyu a hallban), Matyu egyből tépett is a járgányokhoz, így mi nyugodtan intézhettük a dolgunkat, átvehettük a 74-es fürdőköpenyt :-)), és az egyéb elengedhetetlen kütyüket.

Gyors lepakolás a szobában, átöltözés, fürdőbe is bevihető babakocsi beszerzése, majd irány a fürdő, mert már annyira kíváncsiak voltunk, mit lép a kádban fürdést imádó Matyi a "kicsit" több vízre. 2 perc kellett az akklimatizálódáshoz, utána beindult a kőkemény pacsa! Nehéz leírni, mennyire elemében volt a srác, annyira örömködött, hogy mi csak nyeltük a vizet. Meg a nagy bátorságában ő is, mert akkora volt a lendület, hogy néha bele-beleharapott a medencébe. Aztán köhécselés, rötyögés, és már megyünk is tovább. Kedvenc műsör a "magyar vándor" vízes változata volt: szépen körbelépkedünk a medence szélénél, ha lehetséges úgy, hogy se Anya, se Apa nem fog...

Ezek után jól csúszott a vacsora, baba fronton is oltári nagy volt a választék, voltak a szokásos üveges ételek, minden féle por (gondolom tápszerek, de ebben nagyon nem ismerjük ki magunkat, szóval csak néztünk, hogy jééé, mennyi van), meg naponta változó frissen készült babaételek. Matyi ahogy írtam, néha banánnal, néha kenyérhéjjal szórakoztatta magát, illetve minket (amikor mondjuk a fejünkhöz vágta, vagy 1 percen belül 68-szor ledobta). Nekünk kellemesebb volt, amikor mondjuk a szomszéd asztal alatt röhögve fetrengő három kisgyerek kötötte le. Vagy a kedvenc katicás mesekönyv, amit tapasztalt versenyzőként már mindenhova magunkkal vittünk.

A reggeli is egy élmény volt, ha Matyu még ennél is jobban viselkedik, akkor valószínűleg degeszre zabáljuk magunkat. Így legtöbbször csak ő evett brutál mennyiségeket, reggeli szopizás után 1 órával simán lecsúszott két tányér ilyen-olyan gyümölcsös-kekszes kulimász...

Az út árában benne volt két babaúszás is, amihez én szkeptikusan álltam, Apa pedig nagyon várta. Az elsőn egyszerűen fenomenális produkciót nyújtott a srác, figyelt, csinált mindent ügyesen, rötyögött, és lenyűgözött mindenkit, persze főként minket. A második sajnos pont ütközött az alvásidővel, így kicsit nyűgösebben érkeztünk, és csak jól sikerült a dolog. Szóval most ott tartunk, hogy lehet, hogy csak beadom a derekamat, és nézünk itthon is valami babaúszást, csak ne akarjanak búvárkodni vele, mert az nekem (még mindig) nem jön be!

Na de volt olyan alvásidő is, amit alvással töltöttünk, mármint a család két rézbőrű tagja, míg Apa kimenőt kapott, és szétszaunázta az agyát. Így mindenki jól járt. Nem úgy éjszakánként, mivel az utolsó két éjjel az ágyunkba engedtük ezt a kis sajtkukacot, aki a sötétség beálltával 120 centisre nőtt, keresztbe fordult, és minket az ágy két peremére szorított. De jól aludt, mi meg boldogan, hogy ismét közöttünk van, mint a régi szép időkben! Nagyon jó volt!

Amire még nagyon jó volt ez a kiruccanás, az az, hogy Apa is látta hasonszőrű srácok között mozogni Matyut. Na meg persze én is láttam újdonságokat, hiszen itt nem volt meg a játszóházas "szigorú" menetrend. Láthattuk, hogy

• Matyit teljesen hidegen hagyja, hogy ott vagyunk, vagy sem, ha játszik. Nagy kiabálások, integetések árán sikerült néha elérnünk, hogy felénk nézzen, és mosolyogjon egy rövidet. Aztán vissza az elfoglaltsághoz.


• kicsi fiunk nem akad ki, ha egy nagyobb srác, vagy egy rinyáló kislány lenyúlja a járgányát,


• és attól sem akad ki, ha egy nagyfiú szépen leszedi az ő kis praclijait a gépéről, és továbbhajt, Matyit szépen faképnél hagyva, ahelyett, hogy átadná a verdát, vagy legalább hagyná, hogy Matyi tolja.

A játszóházban viszont nem szocializálódtunk, annyira lekötötte Matyit a sok (szépen németül éneklő) játék, hogy szinte észre se vette a kollégákat.

Na, nem ragozom tovább, osztatlan sikert aratott a családban a hely, meg is szavaztuk, hogy még visszamegyünk. És akkor kipróbálunk mindent, ami most nem fért bele, vagy amihez Matyu még kicsi volt. És szerzünk egy Maestro kártyát, hogy ne nézzenek hülyének bármelyik boltban, amikor a nálunk lévő három másik, a világ minden pontján ismert és elfogadott kártyával próbálkozunk. Na, de persze ez már nem Matyi világa, ott meg minden rendben van!