Egyértelműen szívat

Apa megint házon kívül, így édes kettesben telt a tegnap este. Nagy terveim voltak, gondoltam megírok egy-két (száz) elmaradt levelet, befejezek három-négy félbehagyott blogbejegyzést, meg felmentetem magam ez meg az alól. Bár kicsit veszélyeztetni látszott terveimet a délelőtt és délután is abszolvált másfél-két órás alvás (ami természetesen kizárólag annak köszönhető, hogy Nagyival hármasban bevágódtunk az autóba, és leruccantunk Kiskőrösre rokonlátogatóba), de fürdés után olyan ígéretesen dörgölte a szemét, és tépkedte a fülét, hogy bátran bevonultam kedves kisfiammal este nyolckor a szobájába. Szopizás közben el is gondolkodtam azon, hogy tényleg mennyire imádom, és milyen tökéletes, és hogy azokat az apró hibáit is csak imádni tudom, mert ő egy igazi egyéniség...

Ebből az idilli álomból akkor ébredtem, amikor megkíséreltem berakni az ágyába a karomban békésen szundikáló gyermeket. A horrorfilm kockái:

• Sikerül berakni, nem beejteni. Hasra fordul, a mostanság trendi kisbéka pózt felveszi. Ígéretes. Két másodperc múlva felül, nyekereg, kiveszem.
• Nyam-nyam, elalvás, berakás. Az első jelenet ismétlése.


• Próbálkozás kézben elringatásra, sírás, így a terv gyors feladása, ismét nyam-nyam. Majd szintén a változatosság kedvéért berak, hasra fordul, felül, nyekereg.


• Kiveszem, eltökélten ringatom. Ellenáll, rinyál. Beugrik a "Tente, baba tente" csel, amit azonnal be is vetek, nem is sejtve, mekkora öngólnak teremtek ezzel helyzetet. "Tente baba, tente...". Matyu erre felemeli fejét, ellöki magát a mellkasomtól, és nem hisz a fülének, hőbörög: "hö-hö-hö". A szemének sem, néz, néz, néz, majd kiröhög. Rajtam kívül csak Apa tudja, hogy ez az, amit nem lehet röhögőgörcs nélkül kibírni.


• Altatás feladva, következő jelenet helyszíne a nappali. Matyu a kanapén ugrál, engem néz, és röhög. Rajtam. (Jogosan.)


• Első S.O.S. sms küldése Apának.
• Matyu röhög, ugrál, pörög. Sokáig.


• Kivárás nem jön be, nem fárad. Röhög, ugrál, pörög.


• Új terv, új helyszín: akkor lefekszünk együtt a hálóban, én majd ügyezés helyett olvasok. Olvasnék. Matyu most már a fejem mellett (néha rajta) pörög, veri a képet a falon.


• Rendületlenül próbálom fekvő helyzetbe kényszeríteni, testileg, lelkileg és szellemileg is fáradok (egyértelmű jel: Matyu már rég nem fekszik, hanem a falat kalapálja, és én még mindig "tente babát" dünnyögök...). S.O.S. telefonhívás Apának. Hiába.


• Kiszúrja az órát az éjjeliszekrényen, így fal- és képkalapálás helyett inkább rajtam átvetődve próbálja tigrisbukfenccel elérni az órát. Én rendületlenül rángatom vissza.


• Bosszúból lebukik. Nem kicsit.


• Kigondolom, hogy mit veszek fel, és azt honnan kell elővennem, majd az én tigrisbukfencem következik, a kiugrom-átöltözöm-beugrom projektet Matyu aktivitására való tekintettel 3 másodpercen belül abszolválom.


• Az ágyban fekve ismét próbálom fekvő helyzetbe szorítani, ő pedig továbbra is rajtam átvetődve az óráért nyomul. És ismét lebukik. (Nem vicc. A nyam-nyammos altatási próbálkozások során szerintem háromszor megvacsorázott.)


• Most már igénytelen vagyok, nem öltözködöm. És megőrülök.


• Beugrik a szakirodalom, meg kell nyugtatni a gyereket! Hopp, ott az ágy mellett a Tesco újság, már nézegetjük is ringatózva ezt a csodát. Matyu nem nagyon nyugszik, de én megtudom, hogy van olyan, hogy Tesco gazdaságos dobozos sör...


• Teljesen kivagyok, küldöm a második S.O.S. sms-t. Pótcselekvés.


• Leteszek az olvasós tervről, lekapcsolom a lámpát, innentől már csak infrakamerával készített képek vannak a filmből.


• Feláll, dobol, lehúzom, leteperem, betakarom.
• Feláll, dobol, lehúzom, leteperem, betakarom.


• Hulla fáradt vagyok (azért hazafelé mégiscsak brutál viharban volt szerencsém vezetni), attól félek, hogy elalszom, és Matyu valahova elpattog mellőlem.


• Valahogy elalszik a vállamon, szuszog, és már megint imádom. Egész éjszaka az ágy fejrészénél keresztben alszik, én így, vagy úgy, ahogy épp tudok.

FINE - THE END.