Matyi mostanság rendkívül fárasztó tud lenni, ugyanis ezerrel pörög a lakásban, pakol (cipőket, papucsokat, földet, könyvet, néha játékot) , mászik (hangfalra, szekrényre, szekrénybe, polcra, Anya lábára és Apa lábára), de aludni nem nagyon alszik. Mármint egykönnyen. Így állandóan mozgásban kell lenni, vagy enni kell neki adni. Mivel enni állandóan nem lehet (bár én közel vagyok ehhez), hétvégén is nagy menésben voltunk.
Mivel szép volt az idő, szokásos nagyis ebéd előtt felkerekedtünk a Városligetbe,annak reményében, hogy esetleg Matyi alszik egyet a babakocsiban, mi meg sétálunk, netalántán ücsörgünk egy jót. Na itt lett egy kis félreértés, Matyi úgy gondolta ugyanis, hogy alszik egy kicsit (konkrétan 10 percet) a kocsiban, de nem a babakocsiban, hanem apakocsiban. Utána pedig nyugodtan tologathatjuk 2-3 órán át árkon-bokron keresztül a Ligetben, ő figyel, nehogy eltévedjünk.
A Liget tele volt, először csak a hozzánk hasonló babakocsi tolók tömege tűnt fel (bár amióta Matyi megszületett, mintha tízszer annyi baba jönne szembe...). Aztán belebotlottunk egy szívbetegség megelőzését propagáló rendezvénybe, ahol Matyihoz csábítottunk egy bucifejű valamit, aki Matyit nagyon nem érdekelte, nem úgy a kislányt, akit eredetileg nem terveztünk a fényképbe...
Aztán amikor láttuk, hogy nem lesz ebből se alvás, se napon ücsörgés, úgy döntöttünk, jobb, ha mi is kicsit felpörgetjük magunkat, csak hogy bírjuk Matyuval a tempót a hajnali kelés után.
A finom kávé után turistát játszottunk, fényképezkedtünk kicsit, kivételesen Apa fényképezett, és én bazsalyogtam Matyival a képen. Néha kell ilyen is.
Kifáradva és kiéhezve értünk vissza az autóhoz, irány Nagyi és az ebéd. Bár együtt indultunk, én 40 perccel hamarabb érkeztem és étkeztem, mint a fiúk, ugyanis Matyu cseppet sem váratlanul az utolsó 500 méteren csak bevágta a szunyát. Apa pedig még mindig egy hős személy, így vállalta álmának őrzését a ház előtt parkoló kocsiban.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése