Üdvözlet

Üdvözöllek kedves látogató Matyi világában! Ez lenne az a hely, ahol megpróbálom megörökíteni kicsifiunk egyre érdekesebb világának eseményeit. Önmagunk szórakoztatása, az emlékek későbbi felidézése a cél, de nem bánjuk, ha másnak is okozunk egy-két vidám percet...

2008. szeptember 17., szerda

Újdonságok a (tetőtéri) ágyban

Tegnap este kezdődött az egész, amikor ismét sikerült estére úgy felpörögnie (Apa szerint megint a gumibogyóanyatej a hibás), hogy nem számíthattunk egyszerű altatásra. Pici fárasztás után ment is be Matyu az ágyába, ahol a szokásos hátsimi-éneklés kombó után bizony nem a jól ismert dünnyögés-befordulás-alvás sor következett, hanem valami teljesen új. Matyu gondolt egyet, és hasznosítani próbálta egyre tökéletesebb mozgástudományát. Hasra vágta magát (itt még nem fogtam gyanút, mostanság meglepő módon rákapott a hason alvásra), majd jött a villámgyors felülés, majd felállás. Innen ki lehet találni a folytatást: a rácsokba kapaszkodva óbégatott.

Ezek után Apa következett, akinek hasonlókban volt része, de a vége még megdöbbentőbbre sikeredett: Matyi csöndben álldogált a (majdnem teljesen) sötét szobájában, és mormogott magában. Aztán valahogy csak elaludt.

Reggel pedig egy kicsi medvebocsot találtam az ágyikójában. A szokásos 5 órai kelésnél (valaki állítsa már át Matyi vekkerét!) most először egy az ágy sarkában kucorgó kismackót találtam az ágyban, akiről azért gyorsan kiderült, hogy ő a mi kicsi fiunk.

Pár (de egyre kevesebb :-(() órával később a mi ágyunkban ébredve Matyival a szokásos reggeli beszélgetésünket folytattuk, nyújtózkodtunk, nézegettük a kezünket (Apa szerint "hmmm, még mindig nem látszik át"), amikor egyszer csak azt mondta Matyi: tetőtér! Na jó, lehet, hogy csak annyit, hogy tetőté, de ebből a hülye is rájön, hogy mire gondolt. Főleg, hogy már hónapok óta kedvenc reggeli program a plafon nézegetése, és most végre itt az eredmény! Persze, hogy azért ferde az egyik fal, mert tetőtér!

0 megjegyzés: