Nyaralni voltunk

Esküszöm, soha nem hittem volna, hogy ilyen szép hely ez a Tahiti! Ja, és első osztályon tényleg ki lehet bírni azt a röpke 22 órás repülőutat is!

Ööööö, ébresztő! Szóval megjöttünk Balcsiról, ahol jól megérdemelt téli szabadságunkat töltöttük. A nem túl szép idő miatt múlt hét szerdán mentünk, és a kifejezetten ronda idő miatt most szerdán jöttünk. Ez így elég borúsan hangzik, pedig nagyon jól éreztük magunkat, tényleg csak a szerda hajnali viharban babakocsikázás tett be egy kicsit. De ne rohanjunk annyira előre, lássuk csak mi minden történt!

Mivel össze-vissza változékony időt vizionáltak az időjósok, már előre beterveztünk egy-két kimozdulós programot. Szerdán még Siófokon punnyadtunk, sétáltunk, játszottunk, de csütörtökön már útra keltünk, és meglátogattuk a veszprémi nagyszülőket. Mivel ők nem túl gyakran látják Matyulit, megvolt a kötelező "mekkorát nőtt ez a gyerek" és hasonló jellegű ámulatba esés, szétgügyizés, agyonszeretgetés, amit Matyi még mindig meglepően jól bír.

Ez az intenzív törődés jó alapozásnak bizonyult a pénteki programunkhoz, amikor is meglátogattuk Felsőörsön Beát és családját. Itt betekintést nyerhettünk egy két fiúval működő család mindennapjaiba. Hááááát, biztosan nem véletlenül találták ezt úgy ki, hogy kicsinek kapjuk a gyereket, aztán szépen fokozatosan felnövünk a növekvő kihívásokhoz. Amit ez a két srác pörgött, hihetetlen volt! Persze a pörgés 95 százalékát Péter (11) teljesítette, aki 4-5 percenként újabbnál újabb produkciókkal szórakoztatott minket. A kedvencem az előre elkészített almaszörp (Robi szerint Péter által flambírozott almának nevezett finomság) volt, aminek egy kis csészényi adagja fedezte félnapi energiaszükségletemet, pedig egy szoptatós anyát (legalábbis engem) igen nehéz ennyi időre jóllakatni. Ha valakinek felkeltette volna az érdeklődését, emlékeim szerint a recept valahogy így hangzott: Negyed kiló nyári alma negyedekbe vágva, 25 dkg cukor (mert épp ennyi volt), vízzel felöntve, majd málnaszörppel megbolondítva. Akkor jó, ha az almának már csak cukor íze van, az almás-málnás levet pedig fehér ember már csak 1:30-as hígításban tudja meginni. Na, de komolyra fordítva a szót, én borzasztó aranyos dolognak tartottam ezt a szörpöt, csak úgy, mint (titkos kedvencem) Andris (5,5) Super Mario rajongását. Ja, és végre megnézhettük, hogyan kell játszani a Harry Potter 2-es demo játékát. Nem ragozom tovább, vidáman, jóllakottan és sok újdonságot tanulva távoztunk. És már azon gondolkodunk, Péter jövőre vajon milyen finomsággal vár minket!

A hétvégén a fentieket pihengettük, gyakoroltuk az ülést és pihenésképpen akkorákat sétáltunk, hogy csak na. Autóhoz szokott seggünk és lábunk csak "nézett", hogy lazán elslattyogtunk a vasútállomásig (lottózni ugye muszáj!), jókat flangáltunk a sétálóutcában, és csak hogy ne érjen minket felkészületlenül a lottó főnyeremény, a vitorláskikötőben kinéztük a megfelelő vizi járgányt is. A túrák fáradalmait a yacht klubban pihentük ki (jó sznobul hangzik, nem?), ahol nagyon finom a limonádé, és ahol Robi összeakadt egy apukával, aki bevezette a fogzási fájdalmakat csillapítani hivatott borostyán nyaklánc rejtelmeibe. (Ilyet szereznünk kell, mert bár fogacska sehol, az éjszakák már nem az igaziak.)

Hétfőn pedig megérkezett a felmentő sereg, nyomában pedig a rossz(abb)idő. Zsuzsa és Gellért, illetve Anikó és Karesz megérkezésével 6 főre bővült a Matyuli körül pörgők köre, ami talán nekünk (főleg az állandóan szolgálatban lévő Robinak) még nagyobb öröm volt, mint Matyunak. Mindig volt valaki, aki őt fogja, hurcolja, szórakoztassa! Zsuzsa bevállalta az etetést (Matyi egyre gyakrabban és egyre nagyobb mennyiségű gyümölcsöt fal), Anikóval pedig felelevenítették a halacska beszédet.

Kedd délután Robi hazaugrott egy gyors Lenny Kravitz koncertre, így csak öten maradtunk Matyira, amit ő késő esti hancúrral jutalmazott (büntetett?). Esti fürdés után elvonultunk kettesben vacsorázni és aludni, ami ment is volna, ha nem matattam volna még a szobában az éjjeli lámpával. Erre felpattant Matyi szeme, egyből látszott, hogy ebből nem lesz alvás. Ki is mentünk a többiekhez, és ekkor kezdődött az igazi szívatás. Minden "Mi van Matyuli, nem alszol?" kérdésre szabályos kiröhögés volt a válasz, szétröhögte magát a gyerek. Ennek köszönhetően jó későn kerültünk (újra) ágyba. Annál jobban esett Robi reggel hatos ablakon kopogós ébresztése (nem bírta nélkülünk a drága!), pedig ekkor még nem is tudtuk, mi következik. Matyi olyan szinten bepörgött apja érkezésére, hogy onnantól bizony nem volt alvás, csak sikongatás, rötyögés, apa hátának "ébredj fel" üzenetű püfölése. De jó, hogy az előző napokon mindenki arról áradozott, hogy milyen jót aludt a nagy csendben és a jó levegőn, erre most hajnalban itt sikongat egy kismacska! Mi legyen? Anya gyorsan felkapta mártírgúnyáját (közvetlenül a hosszú ujju póló fölé, de még a pulcsi, a kapucnis kardigán, a farmerdzseki és Apa széldzsekije alá), és elindult Matyuval sétálni. "Teatttyaúristenhovajutottamén?" Hajnali 7-kor "sétálok" az amúgy nagyon vidám gyerekkel a a szélviharral megspékelt kitartóan hulló esőben, messziről csodálva a tajtékzó Balcsit. Segítség!!! Pár perc múlva jött is Apa személyében, akivel gyorsan meghoztuk a döntést: irány a Residence és a büféreggeli! Matyi érezte, hogy most jobb, ha kicsit viselkedik, így jól elnézegette magát a tükörben, és egész sokáig hagyott minket regenerálódni. (Apropó Residence, azt a megfigyelést tettem, hogy legalábbis ott a 3 gyermek a divat. Legalább 3 ilyen család ült körülöttünk, sőt, volt ahol az anyukának már ott figyelt a 4. a hasában. Hááát, mi erről azt hiszem már lecsúsztunk.)

A csodálatos időjárás megmagyarázhatatlan módon azt az ötletet ébresztette kedves vendégeinkben, hogy akkor itt és most be kéne fejezni ezt a nyaralást, és irány Budapest, a "decsodás"! Hogy ne érezzék kellemetlenül magukat e miatt az eretnek gondolat miatt (ne meg hogy be ne fagyjon az, amire Matyunak pelenkát teszünk), mi is csatlakoztunk, így szerda este már vigyorogva jártuk körbe a lakást, és köszöntöttük Sziszi kígyót, Klimt bácsi kisfiúját anyukájával, a kiságyat és persze a kedvencet, a fürdőszobát.

Ez volt a mi kis balatoni nyaralásunk. Érdekes módon mindenki sajnálkozik, hogy "jaj szegények, milyen időt fogtatok ki!", mi meg csak értetlenkedve nézünk, mert annnnnyira jó volt! Lehet, hogy nem a hely, az időjárás, az ellátás meg tudomisénmi a lényeg, hanem a jó társaság?