Sikoly

Nem láttam, de mintha valami horrorfilm lenne, nem? A lényeg, hogy a mi szerdai éjjelünk horrornak indult, aztán lett belőle jó kis komédia. Vagy a kettő ötvözete.

Már jó ideje kerülget az allergia, ami ellen Matyuli táplálási módja miatt még mindig nem tudok sokat tenni. Lehet, hogy emiatt egy picit bűnösnek érzi magát a kedves, és ezért néz mindig olyan nagy szemekkel, ha fújom az orrom. Na, de nem erről akarok írni, hanem a szerda éjszakáról!

Szóval már este is nagyon gyötört a szénanátha, mintha a spájzból átköltözött volna a hangyaboly az orromba. Ez a lefekvés közeledtével kezdett már nem csak fizikailag, hanem lelkileg is gyötörni. Hogy fogunk mi hárman egy szobában aludni, ha nekem fél percenként trombitálnom kell? Hogyan-hogyan, hát diszkrét paplan alatt trombitálással.

Ment is ez kb. egy órán keresztül, aztán gondoltam előveszem agykontrollos tudományomat, és megszerelem azzal az orromat. Nem hittem volna, hogy lehet hangyákkal az orromban lazítani, de lehetett, olyan fél óra alfázással sikerült újraindítanom az orron keresztüli légzést. Elégedetten csusszantam a takaró alá, hogy így 2 óra tájt megkezdjem a jól megérdemelt alvást, amikor Matyuli elkezdett nyekeregni. Neeeeeee!

Apa hősiesen próbálkozott a nyugtatással, de csak nem ment. Így jött a jól bevált módszer, amelynek távoli, általában idősebbek által alkalmazott rokonát, az éjszakai frizsider fosztogatást divat mélyen elítélni. Robi elkeseredettségemet látva megígérte, hogy ha elalszik a gyerek, felébreszthetem, és visszarepíti az ágyba, hogy én is aludhassak kicsit.

Na ez a pillanat látszott elérkezni hajnali 3 óra körül, gyerek az ágyában, jó éjt puszik kiosztva, kispárna fej alá gyűrve, amikor egyszer csak egy sikoly hasít az éjszakába. "Tejóistenmitörtén???" nézünk egymásra Robival. Aztán, mikor meghalljuk a folytatást, alig bírjuk visszafogni a röhögést: Matyuli az éjszakai sötétben megtalálta a csörgős-zörgős mesekönyvét, és ebbéli örömét fejezte ki egy határozott sikkantással...

Szóval csütörtökre virradó hajnalban gügyögés kísérte csörgőszóra kellett elaludnunk, de ment, mint a karikacsapás.