Az elsők hete volt ez, de annyira le vagyok maradva itt a nagy mesélésben, hogy csak Schlagwortokban fogom összefoglalni. Mármint ez a terv, aztán meglátjuk, mennyire lendülök bele...
Igazándiból minden arról szól, hogy Matyi már annyira nagyfiú! Csatlakozom a "rohan az idő" kórushoz, hiszen már én is látom, ahogy kezd kiesni a kezünkből a gyeplő. Persze, most még csak tapsikol, meg felhúzza magát a kiságyban, meg egész nap be nem áll a szája, annyit "dumál", de pillanatokon belül elkezd majd nőni a bajusza (ettől rettegek!), hazahozza az első csajt (ettől ő rettegjen), és felnő (ettől mindannyira rettegünk). Brühühü.
Kedd volt ugyebár a nagy nap, amikor első adandó alkalommal felállt a kiságyban, majd este elkezdte a vezényszóra tapsikolást. Na hát azóta is ez Matyi két kedvenc elfoglaltsága, közvetlenül az evés után (zabagép!!!).
A tapsikolásnak az a nagy előnye, hogy végtelen örömciklusba lehet keveredni vele: Matyi tapsikol, ennek mi örülünk, aminek Matyi nagyon megörül és tapsikol... Másik kedves tapsizós verzió a tapsira ébredés, amit egy kis kéznézegetéssel fűszerez, és hát bevallom, elolvadok tőle. Ja, és nem ám egyszerű tapsiról van szó, hanem egy különleges mozgáskombinációról: 3-4 taps, majd 3-4 térdcsapkodás vagy 3-4 taps, majd összezárt öklök rázása vállmagasságban (ahogy az igazi bajnokok szokták)!
Az állás mániával pedig az őrületbe kergeti az egész családot. Nincs már olyan, hogy fekvésből esetleg felülünk, neeeem, egyből állni kell. Ha játszik, nem feküdhetek oda hozzá, mert már vetődik is rám, hogy felkapaszkodhasson, és állhasson. Mondjuk a kiságyban és a járókában nagyon cuki, először guggol a rácsok előtt, bazsalyog, nyalogatja a rácsokat (etetni és a rácson benyúlni tilos és veszélyes!), majd a felhőtlen boldogság akkor ül ki az arcára, amikor felhúzza magát, és már rágcsálhatja a rácsot. Ha leültetem bármi olyan elé, amire fel lehet kapaszkodni, pillanatokon belül ott tartunk. Így került a hasára az a játékállvány is, ami alatt "kiskorában" olyan nyugodtan elheverészett.
Visszatérve a heti eseményekhez, csütörtökön elmerészkedtünk a világ másik végére is (a budaligeti végén már jártunk), és nem elég, hogy marha jól éreztük magunkat, még az is kiderült, hogy a világnak ez a vége csak 20 perc kocsival! Szóval ezek után Katáék gyakrabban is számíthatnak ránk. Több dologra is rájöttem náluk:
- Nincs jobb játék egy tesónál. Matyit olyan szinten lekötötte Máté és Nóri, hogy csak annyira kellettem, hogy néha felültessem, amikor épp eldőlt.
- Na jó, van egy dolog, ami még jobban le tudja kötni Matyit: a kakilás. Mármint valami, ami annak látszik. Míg Máté és Nóri aludt, Mati (ahogy Máté hívja) velünk ücsörgött, és kb. 1,5 órán keresztül csak nyögött, és vörösödött a feje. (Ilyenkor nagyon cuki!)
- Gyakran bekattan a téma, és most megint érzem: nem férünk el, valami nagyobb lakás kell nekünk! Szóval szép és hőn szeretett lakásunkat budapesti családi házra cserélnénk, várjuk a kedves jelentkezőket!
Matyi 7 hónapos szülinapjának ünneplésébe Apa sajnos megint csak este tudott becsatlakozni, ezért hétvégén terveztük bepótolni az ünneplést. A buli helyszíne (mily meglepő) Balcsi, résztvevők Matyi nagy kedvencei: Szupernagyi és keresztszüleim, a mindig mosolyt fakasztó Zsizsike, és a mindig megnyugtató Józsi.
Na de ehhez le kellett érni Siófokra. Le is értünk. 4 és 1/4 óra alatt. Leírni könnyű, de amikor 3 és 1/2 óra kocsikázás után még mindig csak a 33-as kilométerkőnél voltunk, háááát... Na jó, nem ott szakadt el a cérna, már jóval előtte! Én a szemüvegem mögött sírtam az idegességtől, Robi pedig bevallotta, hogy ő csak azért nem, mert valahonnan beugrott neki, hogy ő itt a férfi, meg családfenntartó, meg egyebek. A túra fénypontja azt hiszem az volt, amikor elfogyott az aszfaltút, és egy szelektív hulladékgyűjtő telepen találtuk magunkat Pusztazámoron, ahol mi voltunk a hétvége biztonsági eseménye (összes nyugdíjas security-s összefutott). Vagy talán az, amikor a Pusztazámor és Gyúró közötti, kukoricatáblák közt futó földúton Robi levillogta az előtte döcögő (értsd: az útviszonyoknak megfelelő sebességgel haladó) Audit Q7-et? Még jó, hogy nem lőttek. Szóval nem tudom, mikor volt a legrosszabb, de arra tisztán emlékszem, hogy azt kívántam, bárcsak jönnének az ufók, és kiemelnének innen. Mert ha a 7-es és az M7-es be van dugulva, csak az ufók segíthetnek.
De a lényeg nem ez, hanem hogy Matyuli mennyire jól bírta! 1,5 órát aludt (ez pont elég lett volna az Érden történő átjutáshoz), majd játszott, meguzsonnázott, később megebédelt. Kicsit pityergett persze, de messze ő bírta a legjobban hármunk közül! Tudja ő, hogy mikor kell viselkedni! Ha rossz formáját hozza, szerintem hajamat tépve berohanok a kukoricásba, és még mindig ott keringek...
Ami ezek után maradt a hétvégéből, nagyon jól telt. Mindenki az ő szavát leste, de ezzel szerencsére megint nem élt vissza. Lelkesen járt apjával és Józsival a Nádas büfébe sörözni, meg Hekizni (helyi kutyabarát), pancsolt a breki medencében (lazán hason, pörög már a vízben), és folyamatosan a frászt hozta Zsizsikére (is) a torkán lecsúszó brutális barackmennyiséggel.
A lefelé útból okulva, vagy inkább mesimétlődésétől rettegve csak este 1/2 9-kor indultunk haza, ezzel a meleget és a dugót terveztük kikerülni. Csak hogy pozitív legyek, a meleget sikerült. Ahogy felhajtottunk az autópályára, 1-2 kilométeren belül araszoló kocsisorba csatlakozhattunk... Az autópályafelügyeletes hölgyemény pedig igazán frappáns tájékoztatást adott telefonos érdeklődésünkre: "Uram, készüljön fel mindenre!" Az uram ezek után úgy döntött, hogy ő bizony nem készül, hanem visszafordulunk Siófokra, ahol nagyiék ismét nagyon örültek nekünk...
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése