Húúúú, most nagyon büszke vagyok magunkra! Sorrendben magamra, Apára, és Bobira. Megléptük ugyanis, amiről már régóta beszélünk, és amitől eléggé tartottam: Matyu megkapta, ami megilleti, a saját szobáját. Mi meg a sajátunkat.
Abból kiindulva, hogy mennyire nehezen viseltük, amikor Matyi kiköltözött az ágyunkból, azt hittem, hogy soha nem gyűjtöm össze ehhez a bátorságom. De szombaton a nagy babaülés és etetőszék vásárlás után leadtuk Matyut nagyinál, kis origami után szépen a helyére logisztikáztuk a babaágyat, és este mindenki a helyén aludt.
Ez a pár méter persze elég volt ahhoz, hogy méterekkel mélyebben aludjunk, és alig halljuk meg a reggeli ébresztőt, de érzem, jó ez így mindenkinek. Abban meg csak reménykedem, hogy az a 7 és fél hónapnyi éjszaka, amit egy légtérben töltöttünk, elegendő lesz Matyi egészséges lelki fejlődéséhez, és elkerülnek minket azok a borzalmak, amikkel a szakirodalom a gyermeküket külön szobában altató Rabenmuttereket fenyegeti...
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése