Üdvözlet

Üdvözöllek kedves látogató Matyi világában! Ez lenne az a hely, ahol megpróbálom megörökíteni kicsifiunk egyre érdekesebb világának eseményeit. Önmagunk szórakoztatása, az emlékek későbbi felidézése a cél, de nem bánjuk, ha másnak is okozunk egy-két vidám percet...

2009. március 1., vasárnap

Matyi 14 hónapos


És ezen a neves napon elindítottuk szegényt az egészségtelen élvezetek jelentette végtelen lejtőn. Sőt, meglöktük! Úgy kezdődött, hogy valahogy elrepült az idő egy csúnya bevásárlóközpontban. Aztán Matyu egyszer csak "nyámm-nyámm" felszólításokat intézett felénk. Rádöbbentem, hogy persze semmi vészkaja nincs nálunk. Ettől elment az eszem, és olyan hülye ötlettel álltam elő, hogy vegyünk neki egy-két tölcsért, hátha azzal kihúzza hazáig. Innen már csak egy lépés volt, hogy Matyi mango sorbet-t nyammogjon, és mindenki (teljesen jogosan) úgy nézzen ránk, mintha ölnénk a gyereket. Nem cukrozott színes fagyott löttyel, hanem mondjuk késsel. "És nézd, az a lüke anyja még fényképezi is a szegény gyereket, mintha vicces lenne!" A szemmel verés okozta sokk hatására valahogy csak megjött az eszem, és beugrott egy drogéria, ahol lehet babakaját kapni. Rohantunk is, feltankoltunk, majd egy plázapadon jól elpiknikeztünk.

Persze úgy szégyelljük az egészet, ahogy van. Ha ez számít valamit.

Neve: Nincs nagy változás, Matyu, Matykó, Töki, Petymeg, egyebek. Akinek ami éppen jól esik. Gondolom pont addig, amíg majd ránk nem szól, hogy naaa, azért ezt már ne!
Súlya: 12170 gramm. 85 dkg egy (rövid) hónap alatt! Erre tényleg nem tudok mást mondani, mint hogy brutál! És totál értetlenül állok a jelenség előtt! Csak nem fog attól meghízni, hogy egész nap eszik??
Magasság: Lemaradt, nem tudom. Csak hogy ne maradjunk hosszadat nélkül, Apuka munkahelyére (még mindig nincs meg a lottó...) belátogató hasonló korú gyermek 86 cm. Na vagy én mérek nagyon rosszul (már amikor mérek), vagy ők. Vagy bazi nagy a gyerek. Ja, és ehhez állítólag kb. 10 kiló. Matyival valószínűleg helyes Stan és Pan páros lennének.
Fogak száma: 8, 100%-os kihasználtsággal. Az, hogy én látleletet vetethetnék fel a karomról, semmi ahhoz képest, hogy egyik nap fogta, és megharapta a kutyát. Odahajolt, magyarázott valamit (talán "Hé figyeljél, mert most leharapom az orrod!"), aztán beleharapott az orrába. Fánka szerencsére annyira meglepődött, hogy nem tudott reagálni.
Kedvenc étel: Régiek állnak, újdonságként esetleg a milánói makaróni említhető. Megismerkedett a család nagy kedvencével, Nagyi sajtosával is. Ízlésvilága szépen illeszkedik a famíliáéhoz, így egy újabb sajtos rajongóval gazdagodott a család. Ja, és valamiért kiújult a bolti gyümölcsszószmósz imádat, mostanában ezért rángatja a konyhaszekrény ajtaját. Saját reggelije + Apa kefirjének lelejmolása után egy, másfél órával simán lenyom 2 üveggel, vagy 4 kicsi műanyag pohárral. Hmmm.
Nem éppen kedvenc étel: Egy hónapot gondolkodtam, és megvan! Azok a babatejpépek, vagy mik. Na, abból nem kér. Én meg nem bánom.
Kedvenc szó: Be kellett látnom, hogy a brmmm-brmmm - nyámm-nyámm párossal minden számára fontos dolgot el tud nekünk mondani, így teljesen felesleges a szókincs (hahaha) bővülésében reménykednem. Jó, azért anya és apa el-el hagyja a száját, például ha beugrom 2 percre a virágoshoz, majd egy fél óra múlva jövök, vagy esténként, amikor Apa hazajön, de ezek az uncsi szülőjelölők 1:10000 arányban állnak brümm-brümmel.
Kedvenc sláger: Friss kedvenc az "Egy kismalac röf-röf-röf", persze a röf-röf-röf, meg a töf-töf-töf részek, ami jó is, mert a második versszakból nem is nagyon tudok többet. Utána kell néznem. Mondjuk hírértékű, hogy ezt a dalt az én s.k. rajzolt malackám tette slágerré, de erről talán majd később, külön.
Kedvenc könyv: Na, lecsavarodtunk a szakácskönyvekről (ebben segített, hogy elpakoltam őket), az én éjjeli szekrényemről most gyereknevelős könyveket tép, illetve fényképezős könyveket lapozgat. Általában egyezik az "irodalmi" ízlésünk, eddig nem volt panasz. Gyerekkönyv témában új kedvencek vannak. Nagyi csodakönyvtárából előkerült "A zsiráfnyakú cica", ami gyorsan közös kedvencünk lett. Bár csak kb. a fele van meg a könyvnek, Nagyi fejből nyomja a Színpomániában zajló eseményeket, Lilamorc és Ceremónia mester intrikáiról, Amálkáról, Expresszről, Pirosról és Palettáról, a Gonosz Tódor keltette veszedelmet elhárító vízoltókról. Imádjuk. Itthon egy újabb autós könyv a kedvenc. Gondolom ilyen lesz még egy pár...
Kedvenc kép: Fotómániákus lett ez a gyermek! Itthon olyan fotóalbumokat túrt elő, amikről nem is tudtam, Nagyinál pedig Acsi és Laci képekkel rohangál. Amitől mindenki frászt kap, hiszen ezek pótolhatatlan kincsek! Aztán totál rá van még durranva a színes, képes magazinokra is, jelenlegi kedvenc a "Digitális fotó magazin", ahol valamiért mindig Dékán István főszerkesztőt böködi. Meg Csukás Istvánt a mesekönyv hátulján. Meg Tari Annamáriát, meg...
Kedvenc játék: Kádba dobálás még mindig menő (fél órás cipőkeresés tanulsága: ha bármi eltűnik, először a kádban kell keresni, csak után jön a konyhaszekrény!), illetve a kiságyba bekéredzkedés, majd ott ki-be dobálgatás. Különös kedvet csinál az ágyba mászáshoz, ha feladjuk rá a szandit. Ilyenkor egyből menne be. Apropó ágy! Annál nagyobb buli, mint a mi ágyunkban hemperegni, hááát! Persze pokoli torony építés, brümm-brümm autó tologatás mind-mind nagyon jó játék!
Kedvenc konyhai eszköz: Nem eszköz, de kedvenc. Tűzhelygombok. Én már csak arra vagyok kiváncsi, hogy mi fog előbb kigyulladni: egy a főzőlapon felejtett konyharuha, vagy a sütőben tárolt pizzasütő lap papírdoboza...
Kedvenc háztartási gép: Minden, ami brümmög, most épp a porszívó. A szerelem aktualitását a nátha adja.
Kedvenc közlekedési eszköz: Nézésre még mindig szigorúan a HÉV! Bár a napokban egy autószalonban járva egyértelműen felismertem szemében a katarzis fényét (ha van olyan)!
Kedvenc gyógyszertári termék: Sajnálattal értesültem, hogy kedvenc Sterimarunkat állítólag már nem forgalmazzák. Matyunak még nem mertem szólni, de lélekben készülök a búcsúra. Reméljük a többi psssz-psssz is ilyen finom!
Kedvenc vicc: A lépcsőházi kuncogás terén nincs változás, szerintem ez a kedvenc. Persze továbbra is a legváratlanabb dolgokon tud csuklásig fajuló röhögőgörcsöt kapni. Múltkor a "helló Bágszi!" tetszett neki nagyon. Na meg persze minden nevelési próbálkozás, például a növények kínzását megszüntetni hivatott kézen ragadás és bosszúsan elrángatás. Na,ez aztán az igazi poén!
Kedvenc apaszívatás: Lancome-os palack megkaparintása, gyors vízzel töltés, és páff Apához vágás. Múltkor már a fürdetés első félideje után csavarni lehetett a ruhájából a vizet, második félidőben alsóneműben próbálta (esélytelenül) felvenni vízi haramiával a harcot. (Egyébként a fürdetés alapszabálya, hogy az nyer, aki aznap elsőként megkaparintja a Lancome-os palackot. Ennyi.)
Kedvenc anyaszívatás: Repülő virágcserép. Totál fáradtan fél perc kiságyban hempergés után 100%-os feltöltődés, majd nulla alvás.

Nem tudom, "lejön-e" a fentiekből, de Matyival az élet hihetetlenül szórakoztató! Szemébe nevetünk, ha viccel, a markunkba, ha épp nem hajlandó "fegyelmeződni". Magunkon, ha lefáraszt, és kipukkadva dőlünk az ágyba. És nagyon büszkék vagyunk rá, hogy "Ennek a gyereknek még a szeme se áll jól!"! Bárhova is vezessen ez!

1 megjegyzés:

Lila Füge írta...

Jön az öreg, meglátja
Örvendezve kiáltja
Rajta fiam, röf-röf, töf-töf,
Apád is így csinálja!

Most már együtt zenélnek
Kukoricán megélnek
Röf-röf röf-röf, töf-töf töf-töf
Ezek ám a legények!

És begépeltem ám, nem kopipészteltem valahonnan :)