Pasta

Csütörtökön kicsit sok lett az ebédre főzött tészta, így gondoltam egyet, és Matyu elé raktam egy tálban egy pár darabot. Abban reménykedtem, hogy így nyerek pár percet, és megebédelhetek.

A tészta első felhasználási módja a következő volt: Matyu megszámol, szőnyegre kipakol, Anya tányérba bepakol, Matyu újra átszámol, kipakol...

Aztán a tésztadarabkák egyszer csak a tárgyak sztenderd sorsára jutottak, Matyu szájhoz emelte őket. És akkor leesett neki, hogy ezt bizony érdemes csócsálni.

Elfogyott vagy 20 penne, ráadásul elég gyorsan.

Matyi rácsodálkozik a világ apró dolgaira...

...és mi próbáljuk nem elröhögni.

Hétvégi altatási tapasztalatok után arról beszélgettünk Apával, hogy vannak ugye az álomba ringatásnak fizikai kihívásai (aminek köszönhetően nekem ínhüvelygyulladásom lett a csuklómban), de ezek sehol sincsenek az érzelmi vonalon futóktól. Na és itt most nem arra gondolok, hogy de rossz, ha sír a gyerek, mert az persze, hogy rossz! Hanem hogy milyen, ha már 10-15 perce ringatom, látom az alagút végét, és elkezd valami olyat csinálni, amitől ez ember legszívesebben jó hangosan felröhögne. Csak hát nem lehet, mert azzal az addigi fáradtságos munka lassan beérni látszó gyümölcsét veszélyezteti!

Hétfőig a teljesség igénye nélkül az alábbiakhoz volt szerencsénk, ki-ki több-kevesebb sikerrel vette az akadályt: szájban és orrban turkálás (altatóéban), ruhán gomb/márkajelzés/flitter/gyöngy és egyéb bizbasz birizgálása, (altatáshoz) túl mély dekoltázs kitágítása, vetkőztetési kísérletek, puszilgatás, nyalogatás, daltól vagy csak úgy röhögés...

Na de ezek sehol nincsenek ahhoz, amit hétfőn kellett faarccal végignéznem! (És akkor innen csak az olvassa tovább, akinek a gyomra az átlagnál nem érzékenyebb!)Matyi nem nagyon akart aludni, de bazi álmos volt, dörgölt is ezerrel. Ilyenkor szokta fullra összetaknyozni a ruhámat. Vártam is, hogy az orrából kikerült, arcáról homlokára vándorló kis galacsin mikor épül be a kardigánomba, de váratlan fordulatként Matyi kezére ragadt, amit ő egyből ki is szúrt. És akkor jött a nagy rácsodálkozás! "Tyűűű, de érdekes, fogjuk csak meg! Jééé, most meg az ujjamhoz ragad! Na, most vissza a másik kézbe! Nem megy!" ... Jó 5 perc... Teljes elmerülés... "Hmmm, meg kéne kóstolni!" (Én: segítség, ezt is?) "Nem megy! Akkor csipegetem még egy kicsit!" Na és ez így ment vagy 10 percen keresztül. Totál elmerülés! Én meg nem mertem lenyúlni ezt a csodát, mert attól féltem, hogy hiszti lesz a vége. Kicsit kusza anyagondolkodásomat jellemzi, hogy arra jutottam, hogy lenyúlom, a hátára ragasztom, mert ha nagyon hiányolja, onnan még vissza tudom bányászni... Hááát, magam is nézek!"

Lényeg a lényeg, a világ Matyi számára láthatóan nagyon érdekes, nekünk meg vele nagyon vidám!

Szófolyás

Közel egy hetet gondolkodtam, míg sikerült kitalálnom ezt a szalonképes kifejezést a szombati napunkra. Eddig ugyanis folyamatosan egy csupán egy betűvel eltérő, de mégis érzékeny lelkűekben talán megrökönyödést keltő szó jutott eszembe Matyi szombati produkciójáról.

Történt ugyanis, hogy szombaton ebéd utánra csodálatos programot szervezett Apa: elmentünk lecseréltetni a kocsijáról a gumit. No hát ez a felnőtt szemmel igazán profi benyomást keltő műhely Matyit olyan szinten beindította, hogy azt se tudtuk, hogyan csitítsuk (hogy ne zavarja a többi - nagyon érdekes RTL műsort néző - várakozót). Fél órán keresztül be nem állt a szája, hátyátyá-hátyátyá, brmmmm-brmmmm, egggy-egggye, tyetyetye, és mutogatott ezerrel, meg sóhajtozott, hogy háhhh, ő most mennyire elfoglalt ezzel a nagy kommentálással.

A nagy duma otthon is folytatódott, és este meg is jegyeztem Robinak, hogy most először volt igazán az az érzésem, hogy hárman vagyunk. Ez így kicsit furán hangzik, de eddig inkább az volt, hogy mi ketten, meg ez a kis bozótharcos. Persze eddig is róla szólt minden, de most már nem csak ugráltat, meg dolgoztat, meg szórakoztat, hanem száz százalékig velünk van.

Duma a héten is folytatódott persze, aki látja (hallja) Matyit, mind megállapítja, hogy bajban lesznek a csajok, ha utol akarják érni dumailag. Na én erre tényleg kíváncsi vagyok. Na meg arra is, hogy olyan lesz-e, mint én, aki kisgyerek korában kidumálta magát (Nagyi még mindig nagyokat sóhajt az emléktől), aztán azóta már inkább csak akkor, ha tényleg van valami mondanivaló. (Bár ez a blogból talán nem jön le ;-)

Matyi szavai tehát a következők: ányá, ápp, lámpa, vonát. (Vastagon, amit kiejt.) Mármint ezek azok, amiket értünk. És még van a mindenre bevethető eggggy, gondolom ez megfeleltethető a kulturált felnőttek izé kifejezésének.

A csend újabb jelentése

Eddig a feltűnően nagy csend Matyi részéről csak egyet jelenthetett: bukott, és épp szétkeni. Ma viszont egy új jelenséggel kerültem szembe! Nagy csend, odaosonok, és az alábbi látvány fogad:

Ha nem lenne tisztán látható, Matyi épp egy női magazinban mélyült el. Mozgókép mutatná, hogy a címlapfotón látható szőke cicanéni, és az egyik oldalon látható kisgyerekek között vacillált ezerrel. Érdekes egyébként, hogy pont ma mesekönyv olvasgatás közben gondoltam arra, hogy neki most inkább női magazint kéne lapozgatnia, és nem babaszépirodalmat, ugyanis (ma épp) sokkal jobban lekötötte az ezerrel lapozgatás, mint a tartalom. Szóval megint anyagondolatolvasást tartottunk.

Ui.: Nagyon belejöttünk a csendes tevékenységekbe! Amíg ezt gyorsan leírtam, a születése óta használt plédet nézegette, sikerült észrevenni, hogy milyen aranyos kis kutyusok (nyuszikák?) vannak rajta. Nagy a meghatódás, ül, és mosolyog rájuk...

Könyvmoly

Egy-két hete olvastam egy babablogban, hogy a Matyunál két és fél hónappal idősebb kislány mennyire szereti a mesekönyveit, és hogy nem csak este kell mesélni neki, hanem reggel is a könyveivel támadja le szüleit az ágyban, és megrendeli a kedvenc mesét. Na én ezt könyvbarátként nagyon megirigyeltem, és bár igazán nem szokásom, egy pillanatra elkámpicsorodtam, hogy nekem miért nem lányom van.

Azt a megfigyelést tettem ugyanis piciny rokonságomban, hogy a nők olvasnak, a férfiak nem. Mármint könyvet. A könyvtáram sorsát így Matyu születésekor (sőt, talán már a 18. heti ultrahang után) az ékszeres kofferkáméval egy menetben elgyászoltam.

Na de hát az én fiam annyira tündérbogár, hogy bennem csak megfogalmazódik egy vágy, és ő megvalósítja! Matyi ugyanis falja a könyveket! Az enyémeket csak a szó szoros értelmében, a sajátjait pedig az átvittben is!

A korábbi kedvenchez (10 kicsi katicabogár) váratlanul becsatlakozott ugyanis jópár újabb remekmű is: a korábbi sikereken felbuzdulva beszerzett Tíz kicsi csillag, Anya kedvence, a nagyon vicces Állatszálloda, és Nagyi antikváriumából lenyúlt "nagy visszatérő", a Falusi hangverseny. Na meg Nagyinál az Anyát és Nagynénit túlélt, de Matyu által egyből szétkapott (amúgy elég buta) Péteres könyv, meg a kicsit viharvert Mesélj nekem Anyukám!, és (a képen is látható) Este van, este van! A héten volt, hogy több mint egy fél órán keresztül lapozgatta őket, mutogatta a képeket, ezerrel kommentált, majd amikor megunta, kérte a másikat! Annyira ügyes, és olyan büszke vagyok rá!

Már csak arra kell rájönnöm, hogy például a napközbeni problémamentes alvással kapcsolatos vágyam megfogalmazását hol rontottam el...

Hull a hó és hózik-zik-zik

Matyi már kiskorában is nagy érdeklődést mutatott a hó iránt, a tavaly szilveszteri nagy (és nagyon szép) hóesés például arra késztette, hogy megszülessen. Így érdeklődve vártuk, mit fog szólni az első "nagykori" hóhoz.

Szombaton elmaradt a rácsodálkozás, besötétedett, így nem tudtunk hóval barátkozni. Ma reggel viszont felvettük Máté (sajnos nagyjából bricsesz) hószerkóját, alá a rendkívül menő rénszarvasos harisnyát, a hiper-szuper 20-as (!) hótaposót, még mindig kedvenc nyuszisapkánkat és testületileg levonultunk a kertbe. (Persze más is volt Matyin, de nem ez a lényeg.)

A kertben Zsombiékat már félkész hóemberrel találtuk, besegítettünk, majd fényképezkedtünk.

A hóval való találkozás tanulságai:

• nem minden gyerek ugat a hó első megpillantásakor (még a mi családunkban sem)
• azért ha fúj a szél, hideg van, és még valami esik is, nehéz mosolygós fényképet csinálni Matyiról
• a gyereket csak óvatosan dobálja apuka, mert könnyen be/kicsúszhat valami apró baleset

Az eseményt Kata és bandája szponzorálta, köszönet jár nekik érte!