Soha nem fogom elfelejteni azokat a gyermekkori estéket, amikor feküdtem az ágyamban, és azon keseregtem, hogy az a szegény fél karú, fejetlen Barbie, kibelezett színes golyóstoll, vagy más, ezekhez hasonlóan hasznos, de valamiért általam mégis csak fontosnak ítéltetett kacat ott hever magányosan a sötétben a kuka mélyén. Annak ellenére nagyon emlékszem, hogy azért elég ritkán sikerült Anyunak megtörnie ellenállásunkat, és valami "fontosat" a lenti kukáig eljuttatnia.
Az idő múlásával ugye azt várnánk, hogy az ember fejlődik, szépen felnő, és rájön, hogy semmi értelme használhatatlan kacatokat gyűjteni. És rá is jön. Csak aztán egyszer csak születik egy gyereke, és ennek váratlan velejárójaként az ember megint elkezd ragaszkodni a "kacatokhoz". Na jó, lehet, hogy az ember nem, de én igen.
Így díszítette például több mint egy évig egy, a képen látható csoda dizájndarab a hálószobánkat. Mert nem az a lényeg, hogy csipp-csupp pénzért kapni ugyan ilyet, vagy ha kell, teljesen másmilyent az IKEA-ban, hanem az, hogy az én (akkor még tényleg) kicsi fiam hosszú heteken keresztül azzal szórakoztatta magát és minket, hogy ezt a lámpaernyőt kapargatta. Konkrétan rongyosra. És milyen cukika és picike volt, amikor ezt csinálta, és ha én ezt az Apa által egyébként (vélhetően jogosan) tűzveszélyesnek minősített lámpaernyőt kidobom, akkor az én picifiam cukiságának és piciségének egy bizonyítékát dobom ki. Brühühüüüü. "De ki kell dobni, ronda!" Brühühühüüüü. "Most már tényleg ki kell dobni, mindjárt kigyullad!" Brühühühüneeeee! Mégneeeeeeeee! Lefényképezeeeeeem! "Jó, fényképezd le, de aztán kidobjuk!" És aztán az ötödik lefényképeztedmá' után lefényképeztem, és kidobtuk. Most, hogy így leírtam, már számomra is egyértelmű, hogy hiba volt.
Viszont ott lapul még a szekrény mélyén 3 Hipp-es zöldséges-húsos babakaja, amit Matyi igazándiból elég ritkán, és csak egy rövid ideig evett. Viszont ott van a reggeli "Anyaaaaaaaagyümőcsőőőőőőőőőt" (gyümölcspépek, amiket Matyi imád, és ha teheti, akár hármat is benyom egy nap) alatt,és így ha Matyi vicces kedvében van, az "őszibarackosat kérsz vagy almás-banánosat?" eldöntendő kérdésre simán rámutat az ominózus 3 pempő egyikére. Mivel ezek szerintem rém gusztustalanok, és még annál is büdösebbek, régen, amikor ezekre mutatott, szépen szótagolva kiolvastam: sár-ga-ré-pa-puly-ka-hús-sal, és véleményemet a cuccról egy bööööööööö öklendezéssel fejeztem ki. Na ez Matyinak azóta is annyira tetszik, hogy képes alkalmanként tizenöt-hússzor is elszótagoltatni velem, hogy pa-ra-di-cso-mos-tész-ta-bor-jú-hús-sal, a nagy böööööööö poénnal a végén, amit ugye ő is mond. Na kérem, anya az, akinek van szíve kidobni ezeket a finomságokat? Én anya vagyok, nem feltétlenül normális, de hogy még nem bírtam rávenni magam ezen finomságok "hasznosítására", az biztos.
Ráció-Kacatanya: 1:1.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése