Elolvadok

Totál kész vagyok a meghatottságtól, meg a büszkeségtől! Tényleg, szerintem nem is tudom szavakba önteni.

Szóval ma dél körül a levezető babakocsis körünket futottuk, és mivel szigorúan forgalmas utak (esetleg sínek, talán-talán parkoló autók) mellett szabad csak sétálnunk, megint az ovi mellett vezetett hazautunk. Ilyenkor félve lesek és hallgatózom, hátha meglátom Zsombit, vagy Barnát, és persze figyelek, hogy ők ne vegyenek észre, nehogy szívfájdalom legyen a bezártságból. (Én valahogy még mindig emlékszem, mennyire rossz volt, amikor Acsi elsétált az ovi mellett Pasekkal, és én nem mehettem velük. Brühühü.)

Na, most nem voltam elég óvatos, Zsombi egyből kiszúrt minket, és szaladt oda vidáman, hogy "Szia Matyusz!". Én kicsit megijedtem, hogy akkor most mi lesz, de hát ami jött, arra aztán nem számítottam! Zsombi elfordult, és elkiáltotta magát: "Gyertek, gyertek, itt az egyik barátom, a Matyi!!".

Jajistenemjajistenem, az én pici fiamat valaki a barátjának nevezi! Bocsánat, nem is bárki, hanem egy 4 és fél éves nagyfiú! Kész vagyok, elolvadok!

És most már tényleg le kell videóznom, ahogy Zsombi bohóckodni szokott Matyinak, Matyi pedig nézi (és követi), mint a Messiást!