Már több koncertet és esti programot mondtam le, mert nem tudtam elképzelni, hogy azzal sokkoljam Matyut, hogy nélkülem kell elaludnia. Aztán egy pár hónapja eldöntöttük, hogy egy júniusi koncertre most már aztán tényleg én is elmegyek, és Nagyi megnyeri az esti altatást. Ez volt a terv.
Aztán egyszer csak jött egy levél egy nagyon távoli, de nagyon kedves rokontól, hogy barátaik Magyarországra látogatnak, és de jó lenne, ha megmutatnánk nekik Budapestet, és ha lehet, akkor by night. Huhh, gondoltam én, akkor tehát vagy megy Nagyi a maga "sötétben kicsit nem (sem) látok" szemével, vagy én összeszedem magamat, és megtesszük Matyuval azt az első nagy lépést.
Nagyi megörült, hogy de jó, persze, alszanak majd ők együtt, meg bandáznak, meg miegymás, de én persze már reggel úgy ébredtem, hogy "jaj Istenem kicsi Matyukám, mi lesz veled"! Meg velem!
Délelőtti folyamatos rosszullét eredményeként délre összeszedtem a bátorságom, és megkértem Nagyit, hogy módosítsunk a programon, és az az első nagy lépés legyen már egy kicsit kisebb: játszanak délután Nagyinál, de aludni jöjjenek haza Matyi otthonába. Nagynéni is egyből felajánlotta a segítségét, az én szívemről meg valami gigantikus méretű kő esett le! Így búcsúztunk el Matyutól.
Részünkről a délután és az este nagyon jól sikerült, és be kell vallanom őszintén, gondoljon rólam bárki bármit, nem gondoltam Matyura minden pillanatban. Nem elemezgetném, de így volt.
Az este hamar elment, 11 után kicsivel úgy néztünk ki bambán az autóból, mint anno buli, vagy még jobb esetben egy jó kis éjszakába nyúló könyvvizsgálat után. Ezen mondjuk jól elönironizálgattunk Apával.
Aztán hazaérve meghallgattunk a világ legboldogabb Nagyijának beszámolóját: Matyi szupercuki volt, szétpacsálta magát a kádban, össze-vissza ugrált (???), aztán kint is ugrált, aztán evett (hová tűnt kérem az esti rutin?), aztán olyat csinált, ami miatt sürgős peluscserére volt szüksége (rutin???), aztán elaludt, de felébredt, mert Nagyi levert valamit (hopp, és újra itt a rutin!), aztán azt mondta, állítólag tisztán, hogy "Anya, gyeje!" (cuki-cuki, meg egy pici brühühü), aztán elaludt. És Nagyi ragyog az élménytől. Én meg kivenném az ágyból, és megölelgetném. Mármint Matyut.
Szóval ezt léptük ma.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése