Üdvözlet

Üdvözöllek kedves látogató Matyi világában! Ez lenne az a hely, ahol megpróbálom megörökíteni kicsifiunk egyre érdekesebb világának eseményeit. Önmagunk szórakoztatása, az emlékek későbbi felidézése a cél, de nem bánjuk, ha másnak is okozunk egy-két vidám percet...

2008. december 31., szerda

Különös Szilveszter vol. 2

A tavalyi után nem gondoltuk volna, hogy lehet még különös Szilveszterünk, de tévedtünk. Na persze szó sincs a tavalyi űberolásárol, hiszen nem volt vajúdás, Himnusz alatt fájás előtt/közben/után kanapén kuporgás, Kölyökpezsgő bontatlanul hagyás (majd nyárig teraszon felejtés), hajnalban gyönyörű hóesés közben kórházba vonulás...

Kaptunk viszont egy érdekes levelet. Úgy kezdődött az egész, hogy 24-én újságolta Pasek, hogy Matyinak levele érkezett, és milyen vicces így leírva a neve. Aztán Szenteste Nagyinál nézzük a postát, feladó Kiskőrös Önkormányzata. Mi??? Anyából egyből előjött a hivatalos levél undor, és ez is majdnem a kibontatlanság sorsára jutott, mint sok-sok hivatalos levél. (Na mondjuk ezt a szokásomat érdemes lenne analizáltatni. Vagy esetleg így nemíromlehányévesen kinőni...)

De aztán csak győzött a kíváncsiság, kibontottam, és pillanatokon belül elöntött a boldogság és a büszkeség. Boldogság, ugyanis Matyi, mint Petőfi Sándorral, Kiskőrös szülöttjével egy szülinapot ülő gyermek, egy ünnepség keretében kap egy Petőfi összes kötetet. "A Petőfi kötetet kizárólag ebből az alkalomból gyártattuk le a Helikon Kiadóval. A kötet belső borítóján ex librist helyeztettünk el, amelybe az átadás előtt mi írjuk be a tulajdonos, - jelen esetben az Ön 2008. január 1-én született gyermeke - nevét, feltüntetve az ajándékozás alapját is. A különleges kötet üzleti forgalomba nem kerülhet, a névre szóló, ex libris-szel és emléklappal ellátott könyvet csak az kaphatja meg, aki a költővel egy napon született." És büszkeség, ugyanis ez a "nagyon jó fej" Kiskőrös Matyu néhai nagypapájának imádott otthona volt, ahova mostanság már csak évente egyszer-kétszer járunk, főként temetőbe...

Kis kavarás után (a levél elkeveredése miatt lecsúsztunk a jelentkezési határidőről) 31-én szépen elindultunk Kiskőrösre, ahol aztán 10-15 Matyival hasonszőrű gyerkőc társaságában eltöltöttünk egy szép órát. A kis Petőfik megkapták vélhetően első verseskötetüket (majd megpróbálták egymásét lenyúlni), játszhattak az előkészített sok-sok játékkal (volt Thomas!!), aki liberális hozzátáplálásban részesült, az ehetett már a sajtos pogácsából (Matyu ezeket láthatóan irigyelte, és megpróbálta letámadni őket). Kint volt a városi TV is, volt fényképezkedés, és minden, ami egy ilyen nagy eseményhez hozzátartozik. És mindezekből természetesen az igen jó fej város küldeni fog nekünk egy-egy példányt!


Nagyon jól éreztük magunkat, jót beszélgettünk a polgármesterrel is, aki láthatóan borzasztóan örült, hogy ismét felbukkant egy kiskőrösi vérvonal (apukát kárpótlandó gyorsan felgöngyölítették a veszprémi szálat is: a polgármester úr oda járt középiskolába). Ja, és persze arra is jó volt ez az esemény, hogy ismét megállapíthassuk, hogy Matyu a legszebb gyerek ;-) Ez lehet, hogy kicsit szubjektív, de hogy valami objektív megfigyelésről is beszámolhassak: szemmértékkel már megint Matyu volt a legmagasabb a csapatban...

Az ünnepség után még beköszöntünk Ildiékhez, ahol összefutottunk a legkisebb Gáborral is, aki tartott nekünk egy gyorstalpaló tanfolyamot dinoszaurusz témában. Matyu imádja a pusz/musz/busz/nusz végződésű szavakat (vén-kram-pusz, an-tan-té-nusz, szó-raka-té-nusz...), így egy-egy Chilantaisaurus, Dianchungosaurus, vagy épp a "mezei" Tyrannosaurus Rex nagy tetszést aratott nála:

0 megjegyzés: