Az első... (2008. május 19-i hét)

Kezdjük egyből azzal, hogy borzalmas időket élünk, behalt Anyuka gépe, így nem elég, hogy nem tudom megnézni, épp hány fok van Budapesten, nem chatelek, blogot írni is elég nehéz. Most Apuka gépével küzdök, de abban bízom, hogy a következő heti adagot Zsófi fáradozásainak köszönhetően már a saját gépemen rögzíthetem. Mert esküszöm, ez így nem az igazi.

Na de térjünk a lényegre! Lehet, hogy minden hét úgy fog kezdődni, hogy "na, most már tényleg nem lesz semmi említeni való"? Mert ugye ezt a poént már múlt héten is elsütöttem, de esküszöm, megint azt hittem. Na aztán...

• A hétfő ígéretesen alakult, Matyuli beizzította legújabb kedvenc szórakozását, a pelenkázó fölötti polcról pakolást. Korábban is kedvenc hely volt a pelenkázó, ugyanis Apa telepakolta a felette lévő polcot hasaló plüss állatkákkal, akik a polc széléről kukucskáltak lefele az épp pelenkázott páciense (főként Matyulira). Imádta ezeket. Na de mostanra oda jutottunk, hogy annyira ügyesen fog, nyúl, hogy hopp, egy szép irányított mozdulat, és már repül is lefele a kacsa, a másik kacsa, a macska, a kakas, a zsiráf és a megnemmondommilyenállatlehet állatka. Szóval első polcról pakolás. Ja, és egyértelműen jobbkezes a srác.



• Következő attrakcióról először csak elmesélésből értesültem, de később saját szememmel, fülemmel is megcsodálhattam. Egyébként a "hülye szülők" tipikus esete. Ugyanis eddig, amikor mentünk Nagyihoz mindig messziről kiabáltam, kéz- és füst jeleket adtam le, hogy dugják el a kutyát, nehogy Matyuli felébredjen, megijedjen, megálljon a növésben. Na most kiderült, hogy Matyulinak nem kicsit tetszik a kutya: Fánka ugat, Matyuli rötyög. Höhö-höhöhö-höhöhöhö. Pedig majdnem sikerült kutyától félős gyereket nevelnünk belőle. Na mindegy, még annyi lehetőségünk van az elrontására.



• Ugyanez a kacarászás a jutalom manapság a csikizésre, főleg a mellkas az érzékeny pont.

• Sporteseményekben gazdag volt a hét, így tettünk némi engedményt, és volt egy kis TV nézés. Megvolt az első BL döntő (hajrá MU!!), és az első veszprémi bajnoki cím. Ha jól hallottam: É-pííí-tőőők!

• Aztán jött a hétvége nagy eseménye: (szinte) teljesen vízszintesből félig ülőbe (mondjuk heverészőbe) állítottuk a babakocsit. Mióta vártam ezt! Na Matyuli kevésbé, mert azért csak nyekergett így is, de tagadhatatlan, hogy nagyot léptünk a csendes környékké minősítés felé. Lehet, hogy egyszer napszemüveg nélkül is el merek menni vele sétálni. Vagy egyáltalán el merek menni vele sétálni. Egyébként más sem hitt a szemének: Robi kutyasétáltatós ismerősei meg is jegyezték, hogy jééé, nem kézben van a baba, hanem alszik (!!!) a kocsijában (!!!).
  
  
• Szintén ezen a napon történt valami nagyon hihetetlen: első napközbeni alvás kiságyban. Na ehhez mondjuk valami olyannak kellett történnie, amire én képtelen vagyok, így vagy csak hétvégente, vagy Robi lottónyeremény miatti munkából való kilépése után ismétlődhet a produkció: Matyuli (és egy önfeláldozó szülő) reggel 1/2 8-kor kelt, 10-re Anyukát is kiordította az ágyból, és 11-re totál kipurcant. Lehet valami ebben a "kelj fel vele korán" tanácsokban...
  
  
• Ezt az eseményekben gazdak hetet az első károkozás zárta: vasárnap délután Szarka család legifjabb sarjának érdeklődését erősen felkeltette Nóra (alias Lila néni) türkiz csillámos hajpántja. Matyi szépen mosolyog, hajpánt a kézben. Egyszer csak reccs, már egy ultra-modern hajpánt és egy nagyon csini medállá alakítható műanyag darabka Matyuli kezeiben. Matyuli örül, Anya ég, Nóra a veszteség ellenére elég jól tartja magát.
  
  
• És a végére a kedvencem, amit attól tartok, hogy nem tudom leírni, de remélem soha nem felejtem el: Matyuli reggelente, de ha kipihent, akkor délutánonként is cuppog. Ez alapján ugye nehéz elképzelni, de ki-be szívja a kis száját, és annyira vicces hangot ad hozzá, hogy meg kell zabálni! (A képről talán felismerhető...) Ennél már csak a "de finom volt" nyelvcsettintését szeretem, attól rendre könnybe lábad a szemem.

Egyébként a fentieket mind egy Haramia vezér produkálta, akinek a legkedvesebb mulatsága mostanság az ordítozás. Ó, hol vannak már a mezei sikolyok, most már hőbörgés van, de úgy, hogy néha már tényleg zokon veszem.

Persze ezt közönség előtt titkolja, dolgozóban is csak akkor sírt, ha meghallotta Erzsi "nálam ne sírj!" felszólítását ;-) Plázázás közben pedig akkora csajozást nyom, hogy még azok az eladó kisasszonyok is köszönnek, akik korábban soha nem vetemedtek ilyenre.

Mivel a hőbörgést és a porszívó zúgást nehezen bírom, szerda óta (ekkor volt porszívó zúgás) folyamatosan jövünk-megyünk, bátran autókázunk (jaj, csak nehogy elbízzam magam!!), itt-ott megállunk, és keressük az izgalmasabbnál izgalmasabb kalandokat.

Az első... (2008. május 12-i hét)

Nagyon úgy nézett ki, hogy ez egy igen csak rövid bejegyzés lesz, aztán csütörtök magasságában annyira felgyorsultak az események, hogy csak na. Egyébként ezen a héten kevésbé a csecsemőfejlődési to-do listát tikkelgettük, hanem inkább a népszerű baba-mama programokat illetve igazi férfias dolgokat kóstolgattuk. Néha szinte a szó szoros értelmében...

• Pünkösd hétfő, éljen a 3 napos hétvége és a 4 napos munkahét. Ennek köszönhetően Matyulival egy jót sétáltunk hétfőn (értsd: itthon volt Apa, a rettenthetetlen, aki nem fél, és nekivág Matyival egy sétának). Hazafelé jövet nagy ötletelésbe fogtunk, Apuka kitalálta, hogy inna egy sört, ezen én is felbátorodtam, és gondoltam egy nagyot: én meg iszom egy kólát, amit utoljára kb. 1,5 éve ittam, és talán ennyi idő múlva jön majd rám megint. Irány a házunk előtti cukrászda, leülünk, dolce vita. És akkor kihozzák a sört, és Matyuli elkezd remegni Apa kezében. De nem kicsit. Kapkod a sörösüveg után, üt, rúg, morog. Végül sörösüveget nyalogat, szigorú szülőknek köszönhetően csak kívülről, végül is ott koszosabb. Szóval megvolt az első sör. (Érdekes, hogy kb. ennyi idős volt egy ismerős kislány, amikor meglátogattuk, és a szemünk láttára esett transzba egy pohár vörösbor láttára. Úgy látszik, ez valami korosztályos ártalom.)

• Amikor Matyuli elunja a játékait, és már minden programhelyszínt végigjárt (hintaszék, "játszóház", kiságy...), akkor azt szoktuk játszani, hogy Matyuli a hátán fekszik, Anyuka pedig szétpuszilgatja a nyakát. Ezzel elég sokáig el lehet lenni, ha fogy a türelem, akkor a rádióból szóló zenére Anya táncol (amennyire térdepelve lehet), illetve ha nagyon szorult helyzetben vagyunk, még énekel is. (Pedig olvastam, hogy ezzel sokat árthatok a gyereknek, lévén semmmmmi hangom nincs, de ő élvezi, biztos röhög magában.) Na de most új dolgot sikerült kifejlesztenünk: a Matyuli féle baba-mama tornát. Matyi fekszik a hátán, én térdelek (vagy néha nyújtva a lábam), és 2 illetve 3 ütemű fekvőtámaszokat nyomok ütemtől függően "su-su" illetve "su-su-su" felkiáltásokkal. Az utolsó "ütem" Matyuli arcától 5 centire, aminek az eredménye az ő részéről nagy-nagy rötyögés, az enyémről pedig remek izomláz.
  
  
• Tiborral, testi-lelki-szellemi karbantartónkkal Matyuli már többször is találkozott, és szerintem nem túlzás azt állítani, hogy meglehetősen odavan érte, érdeklődve figyeli, hallgatja. (Szerintem ő is ugyan attól a nyugalomtól van lenyűgözve, mint amiért mi úgy várjuk mindig, mint a Messiást.) Pénteki találkozásunkkor is majd fél órát tudott azzal tölteni Matyuli, hogy figyelte, amint Tibor masszírozza Apát. (Ennyi időre semmi mással nem tudjuk a hintaszékébe szegezni.) Aztán csak kiolvastuk a tekintetéből, hogy ő bizony kipróbálná ezt a dolgot, így megvolt az első babamasszázs. És persze ez sem a mindenki számára hozzáférhető fajtából.

• Vasárnap pedig megtörtént, amit még nagyon távolinak gondoltam: beültünk Matyulival egy étterembe. Na jó, nem egy étterembe, hanem a szülő életünk előtti törzshelyünkre, ahol nagy-nagy örömmel fogadtak minket a felszolgáló lányok (valljuk be, főként a család férfi tagjait). Ja, és a nagy őszinteség rohamban azt is bevallhatom, hogy bár olasz az étterem, nem a Nagy zabálást bírta ki Matyuli, hanem csak egy gyors desszertre ugrottunk be, de akkor is, megvolt az első éttermi látogatásunk.

Szóval ennyi minden történt, és akkor még nem is említettem az első önálló apás fürdést (értsd Anya nélkül, nyakig vizesen, totál kimerülve), az első rövidnadrágos napot (ld. fenti fotó), az első önálló fotelban ücsörögve olvasgatást (ld. szintén fent), első teraszon pihizést.

Haladunk, nagy-nagy lépésekkel, hátra soha nem nézve.

Mindjárt itt a balatoni nyár

Hétvégén Balatonon jártunk, na nem először, de azért csak megemlékezünk róla.

A balatoni vizitek azért mindig olyan különlegesek, mert Matyuli elvei megszegésére kényszerül, és kénytelen két nagy napközbeni alvást is beiktatni. Az oda- és visszaút alatt számításaim szerint pont annyit alszik, mint máskor egy héten...

Először talán március végén jártunk lent, annyi biztos, hogy egy szép napsütéses nap volt. A kisfiú akkor épp azt a (rendkívül rövid) korszakát élte, amikor szinte szeretett babakocsizni, így amint befordultunk a Balatonhoz vezető utcába, már aludt is. Én meg köröztem a házunk és a Balcsi között, aztán amikor lefáradtam, stafétabotként kezdtük átadni egymás közt a babakocsit, szigorúan betartva a "megállni tilos" szabályt. Lett is oltári nagy alvás, csodálatosan egészséges pofiszín, majd otthon "Úr Isten, leégett a gyerek" anyapara. Ja, és megvolt az első cumisüvegből evés, Apuka oda se mert nézni, olyan mélyen élt még bennünk a cumizavaros szopisztrájk lelki terrorja. Aztán elégedetten elindultunk haza, nem is sejtve, hogy a hétvége mekkora hatással lesz további életünkre. Azóta ugyanis Matyuli elvei a következő két szabállyal bővültek:

• "Cumisüveget szájunkba nem veszünk!" - de jó, ha olyan könnyen szokik majd rá (ha kell), mint anno a szopizásra, lesz megint egy húzós hónapunk
  


• "Nap az arcunkat egy pillanatra sem érheti!" - még jobb, mert ugye nincs annál egyszerűbb, mint úgy körözni pl. a lakópark körül, hogy soha ne süssön a szemébe a nap. Persze csinálhatnánk olyan túrákat, hogy délelőtt elindulunk az egyik irányba, és délután, amikor már máshogy süt a nap, hazaindulnánk. Úgyis annyira szeret sétálni... Szóval a lényeg, hogy Kata "fordítsd szembe a nappal, úgy becsukja a szemét és elalszik" tanácsát nem tudtuk túl sokáig alkalmazni. (Most még híresebb lettél, megint Téged idézlek!!!)

Ezek után már csak arról voltak híresek a balatoni vizitek, hogy lefagy a derekam (a ház még hideg, így a teraszon megy az evészet).

Aztán most hétvégén megint leugrottunk egy gyors kőműves csekkolásra, meg megnéztük a kacsákat. (Matyuli egyébként nagy szárnyas párti, soros kedvenc haver a nyakhúzásra zenélő liba, illetve egy új szerzemény, egy vadkacsa.) "Csak bírjuk ki, míg felülhet a kocsiban" teóriámat erősíti, hogy a hordozót raktuk a babakocsira, és úgy nagyon élvezte a kocsikázást.

Ment a sikongatás a fűzfáknak, és hála Istennek a víz még nem keltette fel az érdeklődését. (Ezt csak azért írom, mert én gyerekként arról voltam híres, hogy nekem május 1-vel megkezdődött a Balatoni szezon, és onnantól alig lehetett kiimádkozni. Na most meg arról vagyok híres, hogy eltelnek úgy nyarak 1 utcára a parttól, hogy nem megyek be a vízbe, mert "hideg". Szóval nem tudom, ki lesz, aki majd lóbálja a gyereket május 1-én a fagyos vízben, de nem én. Bár ha képes vagyok koffeinmentes kávét inni rizstejjel, akkor lehet, hogy a Balatonba is bemegyek a kedvéért???)

A lényeg, hogy már alig várjuk, hogy beinduljon az igazi Balcsi szezon, és lent röföghessünk a nagy jólétben, távol a várostól!

Az első... (2008. május 5-i hét)

Ez a hét inkább a korábbi hetek vívmányainak bebetonozásáról, mint újabb mutatványok bevillantásáról szólt. Persze azért ez az "eseménytelen" hét is tartogatott sok-sok meglepetést, örömöt:

• Ami talán a legfontosabb Matyuli fejlődése szempontjából, a fogás már nagyon megy! Örömteli, de fájdalmas lépés, hogy hihetetlen erővel fogja (tépi) a hajam, a fülem, a pólóm, a szám, az orrom... Fájdalommentes, és így még inkább örömteli, hogy fogja a játékait, és így már nem csak a fölé/mellé lógatott kütyükkel, hanem a kisebb plüss barátokkal is tud mit kezdeni.



• Mi az, hogy tud mit kezdeni! Ezen a héten láttam először azt az igazi "hello, hát te meg hol jártál, mindegy, lényeg, hogy itt vagy" örömöt Matyuli arcán, amikor előkerült egy-egy pár napra száműzött játék. Olyan aranyos, vigyorog ezerrel, megragadja, felhúzza a lábait, és oldalra gördül a kis szőrös havert szorongatva.



• Mivel a szellemi fejlődés legalább olyan fontos, mint a testi kunsztok villogtatása, íme az első "engem aztán ne nézzetek hülyének" eset. Mint a korábbi bejegyzésekből látszik, a babakocsiban sírás és a napközben nem alvás problémácskákon kívül semmi de semmi gond nincs a gyermekkel, de én gyarló anya arra gondoltam, hogy de jó lenne, ha ezekkel sem lenne baj. Hopp, elő is kaptam agykontrollos tudományomat (a tanfolyamon kifejezetten tanítják, hogy annál egyszerűbb nincs, mint kisgyereket agykontrollal kezelgetni), és a hét elején este az ágyban agykontrollos módszerekkel elkezdtem Matyulimat győzködni a napközben alvás és babakocsizás szépségéről. Hétfő, kedden és szerdán. Az eredmény nem váratott magára: hétfő, kedden és szerdán amint abbahagytam győzködését alfában, megnyekkent és jött hozzánk bétában. Azóta nem győzködöm, azt hiszem ennél egyértelműbben nem fejezheti ki, hogy hagyjam már békén ezekkel. (Babakocsi ügyben egyébként visszaszámolok, azzal bíztatnak ugyanis az ismerős anyukák, hogy majd ha felülhet a kocsiban, elnézelődik, és nem fog ordítozni. Nagyon várom!)



• Szintén nem először, de most már egyre ügyesebben megy az ujjszopizás. Hüvelyk- és mutatóujj, illetve egy/két egész ököl felváltva. Ha valaki erre felszisszenne: bármilyen cumis bepróbálozásra a "nem értelmezhető" felirat jelenik meg az arcán, ha nem éhes, egyszerűen kiesik, ha éhes, akkor 3-4 szopizás után 1-2 méterre repül az a semmirekellő gumidarab. Ja, és egy Ranschburg idézet, csak hogy én is megnyugodjak: "Körülbelül három és tizennégy hónapos kor között szinte minden gyermek átesik egy ujjszopási perióduson, ami a fejlődés egészséges, normális tünete." Megnyugodtam.



• Ez inkább Anyuka fejlődésében nagy lépés, kevésbé Matyuliéban, de a héten először édes kettesben kimozdultunk autóval. Ez sok okból nagy szó, ugyanis a hordozóba bekötés, hordozó kocsiba pattintás, babakocsi összecsukás és kinyitás mind-mind olyan tudomány, amiben eddig csak Apuka jeleskedett. De kedd este megkaptam a kiképzést, már elalvás előtt is csak erre az izgi másnapi programra tudtam gondolni, így amikor Kata lemondta a találkát, és már annyira rá voltam pörögve a kocsival kiruccanásra, hogy felkerekedtünk Matyulival. Tökéletesen sikerült a program, oda-vissza csend az autóban (pedig készültem Kata módszerével: "A gyerekkel autózás titka, hogy hangosabban énekelj, mint ahogy ő sír!"), Árkádban pedig bealvás. Na ennek annyira megörültem, hogy be is vonultunk az egyetlen csendes és egyben értelmes elfoglaltságot is biztosító helyre (Libri), és ott vártuk meg, hogy Matyuli kialudja magát.



• A keddi mérésnél (korábbi perverz szokásunkat elhagyva már csak keddenként méricskélünk) Matyuli először lépte át a 7 kilót, és ránézésre azóta is rendületlenül nő és csak nő és csak nő...



• Első hallásra apróság, de azért a hasazós múltunkat ismerve nagy dolog: Matyuli már hason is sikongat.



• Szintén hasazós produkció, csak a másik oldalról: már annyira ügyesen emelgeti a lábait, hogy egy szebb zoknival nagy örömöt lehet okozni neki. Ez a produkció egyébként nagyon hasznos peluscserénél, ő emel, én fényezek a kencével.



• Végül egy dolog, amit nem először csinál, sőt, de most volt először, hogy majdnem berágtam rá érte: úgy morog evés közben, hogy nem lehet mellette megmaradni. És mivel csak anyatejet eszik, nagyon nem tudok elmozdulni mellőle. Nagyija szerint olyan ilyenkor, mint egy bozótharcos (nem csak nyög, morog, hanem üt és rúg is...), én valahogy azokat a nagyon fura amerikai egymást dobálva verekedős emberekkel vélek felfedezni némi hasonlóságot. A lényeg, hogy erről le kell szokni, nem tudok mellette aludni, így van, hogy reggel már 9-kor fel kell kelnünk ;-))

Helyzetjelentés - ebben a formában az utolsó (2008. május 8.)

Még egy utolsó e-mail-es helyzetjelentés, és akkor mostantól tényleg csak itt...

Sziasztok!

Már régóta bennem van, hogy jaj, de rég nem írtam már helyzetjelentést, de most, hogy megnéztem (febr. elején küldtem az utolsót), le vagyok döbbenve. Azóta mondhatni új fiunk van... Gondolom Ti azért bírtátok, hogy nem osztom meg a bénázásunkat, csak hát én megfogadtam, hogy ezeket a kis irományokat elrakom majd Matyulinak, és így most nagyon le vagyok maradva. (Itt és most bocs a terjedelemért, de nem csak nektek, hanem a történelemnek is írok.) De a jó hír, hogy így és ebben a formában ez az utolsó helyzetjelentés, ugyanis Matyuli kapott a 4 hónapos szülinapjára egy blogot, és innentől kezdve ott rosszalkodom.Szóval már nem kötelező olvasni, de akit érdekel, szívesen látunk a http://matyivilaga.blogspot.com oldalon. És örülnék, ha kommentálnátok is Matyuli történeteit, had olvasgassa majd 15-20 év múlva!

Tartok tőle, hogy ha valami (valaki) félbe nem szakít, hosszú leszek, ezért az elfoglaltaknak egy executive summary / vezetői összefoglaló: Köszönjük, remekül vagyunk, evészet rendben, így Matyuli (alias Golyó Gabi illetve Hurka Gyurka) kerek, babakocsiban továbbra is ordítás, napközben csak muszájból alvás, oltári nagy vigyorgás, kiabálás, duma, két kéz szájba tömködés. Vicces dolgok nem nagyon történtek :-((

És akkor annak, aki ráér, emészthető fejezetekbe tagolva:

Alvás, kiságy, egyebek

Visszaolvasva láttam, hogy anno, amikor írtam, még nem volt hajlandó megmaradni az ágyában. No ez úgy oldódott meg, hogy anyukám igazi kamikáze módon csak be-be rakosgatta a gyereket az ágyba, és utána olyan sztorikkal sokkolt, hogy ennyit meg annyit aludt ott a gyerek. Na én ezt saját szemmel nem láttam, így nem is hittem, és mivel mégiscsak az anyja vagyok, sokáig kitartottam amellett, hogy nem teszem be abba a kínzókamrába. Aztán ahogy lassan én is megtapasztalhattam (szigorúan anyukámat megfigyelve, és nem személyes tapasztalatokat gyűjtve), hogy bizony a kisördög kiköltözött a kiságyból, én is összeszedtem a bátorságom, lecseréltem a másfél hónap "pihentetés" alatt fullra beporosodott lepedőt, és azóta gyakran ellátogatunk játszani a kiságyba. Ott vannak ugyebár a pörgő állatok, akik nagyon helyesek, de 2 hét után már nem csak az én agyamra ment a zenebona, hanem mostanára Matyi is gyakran "idegrohamot" kap tőle. Nem csodálom. Viszont van egy nagyon érdekes rácsvédő (vagy fejvédő? szóval rongy, ami védi a rácsot Matyitól, és Matyit a rácstól), amit lehet kézzel-lábbal rángatni, csócsálni, van kitekerhető nyakú liba (attól zenél, ha gyilkos módon húzzuk a nyakát, de csak 20-30 másodpercig, így nem hogy hajat mosni, de még kávét főzni se nagyon lehet a produkciója alatt), üres PÖTTYÖS DM-es papírzsepis doboz (mert ennél érdekesebb nincs a világon!, vettünk pöttyös ágyneműt is, oltári a siker, extázis, ha velem szemben ül, és fejem mögött a pöttyös párna, engem hajlamos észre sem venni, és ha megszólalok, meglepődve elvigyorodja magát, hogy "jééét, te itt vagy anya"), meg mindig az épp aktuális slágerjáték (mert ugye Mátyás napnak, Húsvétnak, babalátogatóknak, meg a "csak úgy"-nak köszönhetően akad játék bőven). Szóval az ágyat belaktuk, de 2 héttel ezelőttig szigorúan csak játszóhelynek használva (kivéve elvetemült Nagyit).

Aztán egyik este, miután kaja közben elaludt, talán az én fejemben fogalmazódott meg az elvetemült gondolat, hogy rakjuk a saját ágyába, ne a miénkbe. És azóta így megy ez, csak azután jön hozzánk, hogy felébred enni. Addig mi a hiányától szenvedve (ami nálam még lelkiismeret furdalással is társul) terpeszkedünk az ágyunkban. (Itt már nem írom le, de a blogból kiderül, hogy nagy előrelépés történ ágyban elalvás ügyben!)

Szóval éjszaka alszunk rendesen, de a napközbeni alvás nagy probléma (bár doktor néni kb. azt mondta, hogy akinek éjszaka alszik a gyereke, az kussoljon), kézben, vagy autóban hajlandó csak elaludni. Mivel már több, mint 7 kilós, a kézben altatás egyre macerásabb, főleg, hogy leülni ugye nem szabad közben, mert az felháborító, és ordítás jár érte. Így a Föld napjától még nem is olyan messze igazán szép gondolat, de megfordult a fejemben, hogy talán kocsikáznunk kéne, hétfőn leugrunk Gyöngyösre, kedden Kecskemétre, és így tovább. Olcsó és környezetbarát. A városban nem kocsikázunk, mert ott lehet piros lámpa, meg dugó, ahol meg kell állni, és az szintén felháborító, sírás jár érte. Apropó, megállás! Talán Veszprémből jöttünk haza, amikor eszünkbe jutott, hogy ajándékot kéne vennünk. A gyors és nem túl stílusos megoldást választottuk: megállunk az autópályán egy benzinkútnál, és veszünk valamit. Mivel Matyi (folyamatosan haladó kocsiban ülvén) már aludt, kitaláltuk, hogy majd én bemegyek, Robi pedig köröz vele a parkolóban. Lehet, hogy ott rontottuk el a tökéletes kivitelezést, hogy Robi megállt, és úgy szálltam ki, és nem tigrisbukfenceztem... Na mindegy, én bent válogattam, Robi kint körözött, kb. a 10. kör után a benzinkutasok pedig elé ugráltak, meg integettek neki, hogy álljon félre, de ő nem hagyta magát, bőszen integetett vissza, és kerülgette őket. Nem is értem, mi a furcsa egy benzinkút körül köröző fekete autóban, benne egy napszemüveges pasival és egy (próbálkozásaink ellenére) ordító gyerekkel. Kb. 15 kör után egy üveg borral, és a nevetséges próbálkozások ellenére síró gyerekkel távoztunk.

"Gyermekápolás"

Nem rólam szól a beszámoló, de le kell írnom, hogy nagyon szerencsés vagyok. Apuka ugyanis oltári segítség, amikor még igényelte Matyuli az éjszakai szervízt (igen, voltak idők, amikor nem volt hajlandó addig enni, amíg le nem lett cserélve a pelusa), Robi volt az éjszakás nővér. Mondjuk egyszer-kétszer láttam, hogy csukott szemmel pelenkáz, e ha úgy is megy, miért bántsam érte? Ezen kívül ő a fürdőmester, illetve fürdetés után ő öltöztet. Ez volt egészen március közepéig, amikor is három hétre HTB lett, és három műszakozott. Na innentől én csak a frizsider szerepét töltöttem be, ami naggggyon kényelmes volt! Az első héten. Mert utána leesett, hogy én bezony lecsusszantam a dobogó felső fokáról, és Apa a kedvenc. Második hét végére beletörődtem, és úgy döntöttem, nem rinyálok, élvezem, hogy mindenben ki vagyok segítve. Viszont úgy elszállt az a három hét, hogy csak néztem, és egyszer csak ott voltam megint kettesben egy kisfiúval, aki a következőképp tesztelte megkopott gyermekápolási készségemet (semmi túlzás, ez így volt): reggeli evészet után pici malőr alsó fertályon, sebaj, anya összeszedi minden tudását, lecseréljük a szerkót. Második evészet után titkos kakilás (pedig ilyet nem is tud!), egyszer csak Matyit ölelgetve azt veszem észre, hogy totál nedves a ruha a hátán. Nem nedves, rosszabb. Teljes szerkó le. Body félig föl, sugárban bukás, body le. Gyerek vacog. Body 3/4-ig föl, sugárban bukás, közben másik sugárban bepisilés. És akkor az aznapi ötödik szerkó felkerült a gyerekre, én pedig azóta sem hiszem, hogy nem valami teszt volt.

"Nedves" hátról jut eszembe: már rég volt, akkor még jobban utáltam öltöztetni. Szomszéd kisfiú beteg volt, izgultunk mi van vele. Egyszer csak hallom anyukája hangját, rohanok ki, Matyi kezemben. Ott egy másik szomszéd is, beszélgetünk, ők is megcsodálják Matyit, majd elköszönünk, ajtó bezár. Lerakom a gyereket, akkor látom, hogy hátközéptől bokáig "sütőtökfőzelék" Matyi ruhája. Vajon mennyire néztek hülyének a szomszédok, hogy egy nyakig sz..os gyerekkel a kezemben traccsolok velük?

Orvosi élmények

Az előző beégés miatt húztuk-halasztottuk a kardiológus kontrollt, de Robi szabija alatt csak elmentünk. Korábbiakból okulva vittünk egy Jumbo csomag pelenkát, és egy heti váltás ruhát, minket innentől meglepetés nem érhet. De ért. Szegény Matyuli teljesen jól bírta, hogy levetkőztetjük, lefektetjük az ágyra, rajtunk kívül a doktor néni és a szintén doktor néni lánya ugrálnak körülötte. Matyi lábszárnyi csipeszek kézre-lábra felrakva, ötödik nekifutásra 10 másodpercig folyamatosan rajta van a pici mellkasán az összes hülye fémkütyü, amikor doktor nénik rájönnek, hogy az EKG készülék nincs bekapcsolva. Matyi még mosolyog. Nénik matatnak, de már látom, nem lesz ebből semmi. Matyi már nem nevet, de doktor nénik még próbálkoznak. Fémkütyük leesnek, doktor néni újra fölrakja, Matyi ordít, anya nénik helyett tartja az összes kütyüt és (orvosi kérésre) lefogja Matyuli kezeit és lábait. Ekkor jön az első kérés: anyuka nyugtassa babucit, simogassa! Mégis mivel, banyek, két kézzel a kezeit fogom, könyökkel a lábait próbálom kordában tartani, a harmadik 10 ujjas kezemmel pedig egyenként próbálom a helyén tartani a fémkütyüket a mellkasán. Anyuka kezdi elveszíteni türelmét, pedig most jön a java: "Apuka nem tudja véletlenül, hol kell bekapcsolni?" 1. reakció: áááááááááá, ezt nem hiszem el 2. reakció: persze, van ilyenünk otthon, csak viccből jöttünk el, 3., végső reakció: hihi, ezek nem tudják, hogy apuka műszaki zseni. Gyereken feküdve, eltorzult arccal sietek segítségükre: nincs véletlenül ennek is, mint mindennek a hátulján egy legtöbb esetben fekete kapcsoló?? És jé, van, és már kezdhetjük is azt a vizsgálatot, amit ha doktor nénik nem bénáznak, Matyi végigmosolyog. Így az EKG láttán fő doktor néni megjegyezte, hogy itt ugye figyelembe kell venni, hogy sírt (igazándiból már őrjöngött) a baba. Ha belegondolok, ezzel azt akarhatta mondani, hogy értékelhetetlen a EKG, nem?

Volt még bénázás, nem folytatom, a lényeg, hogy utána egy-két napig nem lehetett hátra fektetni a gyereket (pl. peluscsere), mert elkezdett ordítani, annyira rögzült benne az emlék. Nem csodálom.

Az oltásokat viszont nagyon hősiesen bírja, nem rendez nagy sírást, viszont aznap egész nap megy a "panaszkodás", folyamatosan olyan, mintha újra-újra elpanaszolná, hogy mi történt vele. Nagyon cuki.

Ami talán még említésre méltó esemény (és még nem ment ki a fejemből), hogy elmentünk Raffai mesterhez 3 hónapos kontrollra. Ő lenne az a világhírű pszichológus, pszichiáter nemtudoménmi, akihez terhességem alatt jártam "aludni". Na jó, baba-mama kapcsolatanalízisra, ami tényleg tök jó volt, nagyon szép emlékek (is) kötnek oda. De az igazi döbbenet az, hogy Matyit is. Amikor ugyanis megérkeztünk a szokott helyre, ahol eddig Matyuli ugyebár csak a hasamban kuporodva járt, totál megnyugodott, mintha "otthon" lenne, csak nézelődött, hallgatta Raffai mestert, bezsebelte a bókokat, figyelmesen jegyzetelt a "meddig nem születhet semmi esetre sem kistesó" résznél. Robival mindketten meg vagyunk róla győződve, hogy Matyi felismerte a helyet, Raffai doktor hangját, pedig Isten látja lelkemet, az elején tényleg nagyon szkeptikus voltam. De most már meggyőződésem, hogy megérte.

Szerintem még van 1001 téma, amiről szerettem volna írni, de most, hogy nem jut eszembe, gyorsan abba is hagyom. A többit majd a blogban.A látogatókat egyre nagyobb szeretettel várjuk, aki még nem volt, szégyellje magát (főleg, ha mondjuk 3 sarokra lakik ;-), aki meg már volt, jöjjön megint!

Puszi,

Zsuzsi

Anyák napja

Megünnepeltük Matyulival az első Anyák napját. Szombaton már nagyon izgatott volt, nem bírt magával, ezért belemarkolt egy krizantémba...

... és így már szombaton kaptam egy marék szép virágszirmot.

Aztán vasárnap, szerintem némi apai segítséggel kaptam egy szép nagy csokrot, fehéret, a kedvencemet.