Matyi alapból is sok időt tölt Nagyival, igen meghitt és szoros a kapcsolat. (Aminek következtében néha az az érzésem, hogy az anyám beszél egy egyméteres kis manuszból, ami elég fura, de most nem ez a lényeg.) A héten Matyu lebetegedett, így 3 és fél napig Nagyi napközis szolgáltatását élvezte. Eleinte mindkettőjük, majd ahogy egyre jobban lett, inkább csak saját örömére. Nagyi annyira túladagolódott, hogy a megszokott "kikísérlek, hogy biztos legyek benne, hogy elmentetek" helyett már arra is megkért a péntek déli gyerek átadás-átvétel során, hogy ha lehet, a szokásos szombat helyett inkább vasárnap menjünk...
A másik érintett kicsit eltérően reagált. Ma reggel többször megkérdezte, megyünk-e a Nagyihoz. Ha nem, akkor miért öltözünk? Ha nem, akkor hogyan mutatjuk meg a tegnap este beszerzett Messey Ferguson-t? (Amit ugye Nagyi tud igazán értékelni.) De a legjobb este következett:
- Fürdünk?
- Igen, fürdünk.
- És utána alszunk? Nem azért keltünk föl, hogy utána ne menjünk a Nagyihoz!
- Igen, fürdünk.
- És utána alszunk? Nem azért keltünk föl, hogy utána ne menjünk a Nagyihoz!
Ez már majdnem olyan, mintha azt mondaná, hogy életem értelme Nagyi, nem?
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése