Üdvözlet

Üdvözöllek kedves látogató Matyi világában! Ez lenne az a hely, ahol megpróbálom megörökíteni kicsifiunk egyre érdekesebb világának eseményeit. Önmagunk szórakoztatása, az emlékek későbbi felidézése a cél, de nem bánjuk, ha másnak is okozunk egy-két vidám percet...

2009. január 15., csütörtök

Tente boci, tente

Ma délután egy teljesen hétköznapi dolog történt velünk, Matyu nem volt hajlandó elaludni. 40 percet hintáztunk, mantráztam vagy egy fél órát az állatkert lakóit, az összes mesekönyv szereplőit, minden általunk ismert vonat és mozdony nevét, már mindenki aludt, csak Matyi nem.

Fura, hogy megint 40 perc után adtam fel, úgy látszik ez valami lélektani határ. Csalódottságomban fogtam a bocit, és elkezdtem vele hintázni, hogy tente boci, tente. Na ettől Matyi kiakadt, ő is azonnal vissza akart mászni az ölembe, és már láttam is lelki szemeim előtt a bréking nyúzt, hogy Matyi csak bocival alszik. De aztán rájött, hogy ez egy csel, és meglógott. Én pedig lefektettem a kiságyba a bocit, és szépen elrendeztem rajta a takarót. Amit Matyi mérgesen lekapott, ne aludjon itt senki, buli van!

Hogy ez miért hír? Na azért kérem szépen, mert ma kaptam a blogról egy levelet egy kétségbeesett ismeretlen anyukától, aki tőlem kér tanácsot altatás témában! Először azt hittem, valami spam, amit nem szűrt ki a levelezőprogram, na de amikor leesett, hogy abban a témában kér tőlem valaki tanácsot, amiben a kissé elfogult Nagyi szerint is enyhén szólva kihívásokkal küzd az ő amúgy tökéletes tündibündi unokája, majd be... a röhögéstől. Persze kedves Edit, ha olvasod ezt, félre ne érts, és remélem, hogy beválik, amit írtam, de ez tényleg annyira vicces volt!

Szóval így nem alszunk mi!

Talán itt érdemes beszámolnom egy érdekes Google statisztikáról: a keresőn keresztül idelátogatók közül (a "matyi világa" kifejezéstől eltekintve) a legtöbben a "minden gyerek/gyermek megtanul aludni" kifejezéssel keverednek Matyi világába. Lehet, hogy nem csak nálunk (volt) probléma az alvás?

3 megjegyzés:

Great írta...

jo fej ez a Matyi,csak ugy,mint virtualis haverja,kinek neve Hugo:)
olvastalak,hogy Ti a napkozbeni alvassal is hogy megkinlodtok.Nekunk se volt egyszeru,na de most az ejszakai...egyszeruen elromlott az alvokaja egyik naprol a masikra.eddig nyolckor aludt,majd ossszesen reggel hetig vagy otszor kelt,ami nekem mar aldasos.de most...fel 12 kor tudtam lerakni ugy,hogy mar nem rohogott ki,es felajultan bealudt vegre. mi van itt? miert van ez?mert fajdalma tuti nincs annak,aki vigyorog,piszkal,ba-ba-ba-zik...
bocs:-/ koltoi kerdesek voltak...de tudnal segiteni???:)))))

nalatok az ejszakai egyebkent megy?

Anyamacskacica írta...

Éjjel fél 12-kor??? Az azért durva, ilyenben talán nem volt résznk. Egyébként nálunk az éjszakai alvás soha nem volt problémás, vagy nem éltük meg annak, mert régen aghogy először kelt, jött közénk, és úgy aludtunk tovább. Aztán meg (talán fogzáskor) Apuka volt az éjszakás nővér. Tehát én büszkén elmondhatom magamról, hogy talán az első hónaptól eltekintve nem voltam soha kialvatlan, sőt!
Gondolom sokat segítettem ;-)
Csak hogy vmi hasznosat is írjak, szerintem a Viburcol kúpot érdemes kipróbálni. Hátha. Nem tudom, nálatok kapható e.
(Ma volt Abby randi! Matyi nem brillírozott, Abby szíve szerintem még mindig Hugoé.)

Great írta...

Zsuzsi: Koszi a hasznos tippeket:D

mara megjavult,de nem tudom mi volt az oka,eddig 8-kor tenyleg agyban volt.mi egyutt alszunk,ugyhogy nagyon en sem voltam kialvatlan,bar vannak ejszakak,amikor 4-5* is szopizik,na nem kell 20 percekre gondolni,olyan 3 kb..csak hogy lecsekkolja megvan e anya..vagy a cici:)))

a nappali alvas nekunk altalaban megy,hiszen tok faradt az ejszakai kelesek miatt.
hasznalok egy homeos szert,ezek globulik,Osanit,bar nem lehet itt kapni,csak Au-ban.a viburcolt sem,azt is kulfoldrol szerezzuk be,de nem akartam kellemetlenseget neki(utalja a kupot)
szerintem lehetett az almatol,eszrevettem,ha uj gyumit kap,akkor nyugtalanul alszik el...nem tudom.koszi a segitseget,es bocsi a regenyert.
Abbie gyonyoru igaz?Majd elmondom H-nak a jo hirt:)