Üdvözlet

Üdvözöllek kedves látogató Matyi világában! Ez lenne az a hely, ahol megpróbálom megörökíteni kicsifiunk egyre érdekesebb világának eseményeit. Önmagunk szórakoztatása, az emlékek későbbi felidézése a cél, de nem bánjuk, ha másnak is okozunk egy-két vidám percet...

2009. január 25., vasárnap

Az Állatkertben jártunk

Ami nagy hír, hiszen egyszer már próbálkoztunk, nem sok sikerrel. Meg aztán olyan messze is van tőlünk az az Állatkert, hogy naggggyon rá kellett készülni. Igazándiból csak annyi kellett, hogy Kata tippet adjon, Apa jóváhagyja az összecsapom-és-kész ebédet, és én ne tízig aludjak, hanem felkeljek időben. Minden összejött, így délelőtt 1/2 11 körül már ott is voltunk.

És vagy egy fél órát nézegethettük kettesben az állatokat, meg elmélkedhettünk, hogy vajon milyen gyakran néznek ki a hidegtűrő, de mégsem őshonos egzotikus madárkák a Hősök terére, meg vajon hogyan villog a puputevével falatozó galamb, amikor leereszkedik a Moszkva téri plebszhez. Ráértünk, ugyanis Matyu, akiért az egész bonyolult program létrejött, aludt...

Aztán egyszer csak a nyökögés, felülés, Matyi felébredt. Mi meg vártuk ezerrel, hogy mit szól, hogy most kivételesen nem egy sárga alapon piros pöttyös (bárányhimlős?) puputeve néz vele szembe ébredéskor, hanem egy loncsos verzió. Na, nem nézett sehogy. Jóóó, egy picit, de nem volt az a két kézzel mutogatós "ö-ö-ö!!!", hanem nagyrészt bambula. Vagy egy fél órát.


Próbálkoztunk mi is, meg az állatok is, de Matyu elég rezignáltan viselkedett. Én meg kezdtem kétségbe esni, hogy a legnagyobb állatkerti élmény a (szegény) tigris háta mögött elsuhanó vonat marad. De aztán szerencsére eljutottunk a majomházba, és a kis rokonlátogatás egyből megtette hatását.

Volt először nagy ámuldozás


aztán pedig jött a mutogatás, kurjongatás!


Innentől már minden rendben volt, tiszteletünket tettük egy-két kedvencnél: zebra, zsiráf, bivaly (ha nem is olyan, mint a "szent" pancsoló állatkert könyvben). Krokit és az itthonira hasonlító sziszikígyót nem láttunk, szóval vissza kell majd menni alaposabban körülnézni. Mondjuk volt olyan állat is, akivel a kelleténél közelebbi kapcsolatba sikerült keveredni: egy mókus, vagy mi a manó hipp-hopp beszaladt Matyu babakocsijába. Elég ijesztő volt, és ami még ennél is ijesztőbb: megállapíthattam, hogy azért csak marad valami egy anya egójából is. Ugyanis megkönnyebbültem, hogy nem rám szaladt a kis drága, mert akkor megállt volna a szívem, az tuti. Így meg biztos lehettem benne, hogy áááá, nem bántja a gyereket...


Jó volt ez az állatkertezés, nem merészség állítani, hogy folyt. köv.

0 megjegyzés: