Bréking: Matyi egy huzamban 3 órát alszik!

És amitől ez bréking: napközben!!!

Na jó, be kell vallanom, hogy az a 3 óra igazándiból csak 2 óra 50 perc volt, de hát így is totál üressé vált az életem, nem tudtam mit kezdeni magammal. Ezért úgy lenne kellőképp hatásos a hír, ha mellékelhetném hozzá a rólam készült kandikamerás felvételt is. Kb. ezt láthatnánk:

• Anya gyorsan ebédet főz, kapkod, mint állat, hogy kész legyen 30 perc alatt
• közben elgondolkodik, hogy érdemes-e a korábbi szőnyegbombázás nyomait eltakarítani, de arra jut, hogy arra a max 20 percre, ami még hátravan, tényleg nem érdemes
• Anya revideálja az előző gondolatmenetet és szépen visszapakolja az összes (Matyu számára hozzáférhető, így garantáltan kipakolt) konyhai fiókot és szekrényt
• még mindig csend, akkor talán pakoljuk össze az ötven mesekönyvet és a százötven bümmbümm autót is
• csend, Anya arcán értetlenkedés
• na jó, tényleg nem érti, de azért leül a kanapéra, hiszen tudja, hogy ha mástól nem, ettől garantáltan véget ér a szunyó
• és nem
• és attól sem, hogy a laptop adaptere lezuhan, és brutál a csörömpölés
• "húúú, be van kapcsolva az a rohadt légzésfigyelő?"
• be, alszik
• Anya kanapén internetezik,majd (hihetetlen fordulatként) ráun
• az alvás 2 és feledik órájában előszedi a fényképezőt és félve bedugja az ajtórésen
• majd ledől a kanapéra, és nem pattan fel azonnal...
  

A világ legdrágább kisfiúja pedig közel 3 órával a lefekvés után ébred. Hihetetlen. Kata azt mondja, ez mostantól így lesz. Ha ez igaz, én leszek a világ legboldogabb embere. Közvetlenül azután, hogy rájöttem, mit lehet kezdeni ezzel a töménytelen szabadidővel...

Ezt a hírt pedig az eset megtörténte után 2 nappal rögzítem, miközben kisfiú több mint 2 órája alszik. Mi meg csak nézünk Apukával.

Apró update: A bejegyzés írása alatt Matyu csúcsot döntött, és percre pontosan lenyomta azt a bizonyos 3 órát...

Az Állatkertben jártunk

Ami nagy hír, hiszen egyszer már próbálkoztunk, nem sok sikerrel. Meg aztán olyan messze is van tőlünk az az Állatkert, hogy naggggyon rá kellett készülni. Igazándiból csak annyi kellett, hogy Kata tippet adjon, Apa jóváhagyja az összecsapom-és-kész ebédet, és én ne tízig aludjak, hanem felkeljek időben. Minden összejött, így délelőtt 1/2 11 körül már ott is voltunk.

És vagy egy fél órát nézegethettük kettesben az állatokat, meg elmélkedhettünk, hogy vajon milyen gyakran néznek ki a hidegtűrő, de mégsem őshonos egzotikus madárkák a Hősök terére, meg vajon hogyan villog a puputevével falatozó galamb, amikor leereszkedik a Moszkva téri plebszhez. Ráértünk, ugyanis Matyu, akiért az egész bonyolult program létrejött, aludt...

Aztán egyszer csak a nyökögés, felülés, Matyi felébredt. Mi meg vártuk ezerrel, hogy mit szól, hogy most kivételesen nem egy sárga alapon piros pöttyös (bárányhimlős?) puputeve néz vele szembe ébredéskor, hanem egy loncsos verzió. Na, nem nézett sehogy. Jóóó, egy picit, de nem volt az a két kézzel mutogatós "ö-ö-ö!!!", hanem nagyrészt bambula. Vagy egy fél órát.

Próbálkoztunk mi is, meg az állatok is, de Matyu elég rezignáltan viselkedett. Én meg kezdtem kétségbe esni, hogy a legnagyobb állatkerti élmény a (szegény) tigris háta mögött elsuhanó vonat marad. De aztán szerencsére eljutottunk a majomházba, és a kis rokonlátogatás egyből megtette hatását.

Volt először nagy ámuldozás

aztán pedig jött a mutogatás, kurjongatás!

Innentől már minden rendben volt, tiszteletünket tettük egy-két kedvencnél: zebra, zsiráf, bivaly (ha nem is olyan, mint a "szent" pancsoló állatkert könyvben). Krokit és az itthonira hasonlító sziszikígyót nem láttunk, szóval vissza kell majd menni alaposabban körülnézni. Mondjuk volt olyan állat is, akivel a kelleténél közelebbi kapcsolatba sikerült keveredni: egy mókus, vagy mi a manó hipp-hopp beszaladt Matyu babakocsijába. Elég ijesztő volt, és ami még ennél is ijesztőbb: megállapíthattam, hogy azért csak marad valami egy anya egójából is. Ugyanis megkönnyebbültem, hogy nem rám szaladt a kis drága, mert akkor megállt volna a szívem, az tuti. Így meg biztos lehettem benne, hogy áááá, nem bántja a gyereket...

Jó volt ez az állatkertezés, nem merészség állítani, hogy folyt. köv.

Tente boci, tente

Ma délután egy teljesen hétköznapi dolog történt velünk, Matyu nem volt hajlandó elaludni. 40 percet hintáztunk, mantráztam vagy egy fél órát az állatkert lakóit, az összes mesekönyv szereplőit, minden általunk ismert vonat és mozdony nevét, már mindenki aludt, csak Matyi nem.

Fura, hogy megint 40 perc után adtam fel, úgy látszik ez valami lélektani határ. Csalódottságomban fogtam a bocit, és elkezdtem vele hintázni, hogy tente boci, tente. Na ettől Matyi kiakadt, ő is azonnal vissza akart mászni az ölembe, és már láttam is lelki szemeim előtt a bréking nyúzt, hogy Matyi csak bocival alszik. De aztán rájött, hogy ez egy csel, és meglógott. Én pedig lefektettem a kiságyba a bocit, és szépen elrendeztem rajta a takarót. Amit Matyi mérgesen lekapott, ne aludjon itt senki, buli van!

Hogy ez miért hír? Na azért kérem szépen, mert ma kaptam a blogról egy levelet egy kétségbeesett ismeretlen anyukától, aki tőlem kér tanácsot altatás témában! Először azt hittem, valami spam, amit nem szűrt ki a levelezőprogram, na de amikor leesett, hogy abban a témában kér tőlem valaki tanácsot, amiben a kissé elfogult Nagyi szerint is enyhén szólva kihívásokkal küzd az ő amúgy tökéletes tündibündi unokája, majd be... a röhögéstől. Persze kedves Edit, ha olvasod ezt, félre ne érts, és remélem, hogy beválik, amit írtam, de ez tényleg annyira vicces volt!

Szóval így nem alszunk mi!

Talán itt érdemes beszámolnom egy érdekes Google statisztikáról: a keresőn keresztül idelátogatók közül (a "matyi világa" kifejezéstől eltekintve) a legtöbben a "minden gyerek/gyermek megtanul aludni" kifejezéssel keverednek Matyi világába. Lehet, hogy nem csak nálunk (volt) probléma az alvás?

Boldog névnapot!

Ma pedig ennek

Most, hogy már betöltötte Matyu az egyegyegyegyet, totál "egy évvel ezelőtt" őrületbe estem.

Ma egy évvel ezelőtt ez volt. Gyanúm szerint már erős szopisztrájk, még erősebb "állítsuk meg a súlyvesztést" para, lájtos katasztrófahangulat. (De vicces innen, egy év távlatából...) És bőrkontaktus, összebújás, együtt kipukkadás.

És hogy holnap ne írjak egy "tavaly ilyenkor"-t, megjegyzem, hogy már csak egy napra és 50 grammra voltunk a bugyrok bugyrától, a testsúlyminimumtól. Innentől már Berg auf.

Ma egy éve...

... hogy beköltözött egy kicsi, púpos fejű pasi a lakásba. Jelentjük, jól érzi magát, sikeresen belakta az egészet, mi pedig jókat röhögünk a régi "na nálunk aztán nem lesz a nappaliból játszótér" fogadalmunkon.

Különösen most, hogy már egész nap fel-alá lófrál, érezni, hogy ő a főnök, mindenhol nyomot hagy. Éjjeliszekrényre bekészített száz éves lakáskulcs, játékok közé eldugott szájfény, plüssállatok közé elrejtett, alig csócsált almaszelet, virágcserépbe elültetett kölesgolyó...

És ez így jó! Nagyon!