Ami vicces, az vicces

Ízlések és pofonok. Matyi szerint nagyon vicces, ha Apa (Jobi) pelenkából gyúrt labdát dobál a falnak. Hmmm, ő tudja...

Szerintem meg egyébként az, amikor hason úszva lábtempózik, meg "kéztempó" felszólításra kiint, mint anno május elsején az elvtársak, csak hát azt nem engedte felvenni. Sebaj, ez van.

Ma esti mantra

Ma erre próbáltunk elaludni: báttó-báttó-buttó-báttó-buttó-báttón...

Ha valaki elsőre nem értené: Jenson Button világbajnok! Ennél mondjuk csak akkor szórakozom jobban, ha Räikkönen vagy Nakajima nyer, de ne legyünk telhetetlenek! A lényeg, hogy Matyi egyre több szót méltat arra, hogy kimondja! Mai termés battón kívül:áúúúúúúdi (Apa nagy örömére, mert így már csak ő Apa, bár mostanság inkább Jobi...), pad (na ez minek?), kop (ami pók, de még inkább Tábász Tábi, mert tegnap együtt találták).

Haladunk, na!

Tábász Tábi

Egy-két hete már tervezgetem, hogy írok egy "Találós kérdés" nevű bejegyzést, és valami szép nyereményt sorsolok ki a a megfejtők között. Na hát ez, mint annyi minden más, egyéb világot megváltó és meg nem váltó elfoglaltságok miatt elmaradt, és közben a megfejtés is megszületett.

A kérdés valami olyan lett volna, hogy "Mi a franc az a tábász tábi?". Ez a dilemma most már "Honnan a francból jön az, hogy Tábász Tábi?"-ra egyszerűsödött, sőt, van már tipp is! Nem azt mondom, hogy sok értelme van, de létezése tagadhatatlan!

Na, Tábász Tábi (csak tippelek, hogy két szó, és azért nagy betű, mert tulajdonnév) a képen látható fiú, Matyi bálványa, kedvenc barátja, Zsombi. Akinek ugye nincs egyszerű neve, így nem akadtam meg azon, hogy Matyi először nem őt, hanem Pistit (harmadikos nagyfiú haverját, bocsi!) nevezte nevén. Na de arra nem gondoltam volna, hogy ezt a nevet még tovább bonyolítjuk!

No kérem, szóval Zsombi Tábász Tábi, néha Távász Tábi (ami Nagyi szerint "Szevasz Csabi", Csabi pedig lenni Zsombi ápuká, meg Zsombi második neve, na de ezt már tényleg nem kéne belekeverni a megfejtésbe...). Matyi egyértelműen így hívja, sőt, már csak őt hívja így. Ha épp nincs nálunk, vagy mi nem vagyunk náluk (ami relatív ritka, tegnap azt hiszem 4 és fél órát sikerült itt-ott egymással tölteniük), akkor Matyi áll az ajtóban, kopogtat kifelé, és kiabál, hogy Tábász Tábiiiii! Meg tartja a füle mellett a kinyújtott mutató ujját, és hallgatózik, mikor moccan a nagy Ő. Vagy ha teheti, egyszerűen benyit hozzájuk. A garázsból a lépcsőházba lépve pedig kötelező jelleggel elkezdi ordítani bálványa nevét, és teszi ezt addig, amíg fel nem érünk a másodikra. Ami jelen tempónkban, valljuk be, nem két perc, így a szomszédoknak bőven adunk lehetőséget a tolerancia gyakorlására. Arról pedig már nem is beszélnék, hogy milyen, amikor Zsombi kvázi megérzi, hogy megérkeztünk a garázsba, és a lépcsőházba lépve Matyi Tábász Tábizását szinte azonnal egy, ha lehet még kellemesebb hangfekvésű Matyu-Matyuszizással tudja kísérni.

Éljen Zsombi, éljen Tábász Tábi!!! Meg az én kis Kazinczy Matyum!

Beszélgetünk

Matyi legújabb kedvencei a Verdák. Simán felismeri szinte az összeset, és egy csomónak tudja a nevét is. Ami csak azért nagy szám, mert amúgy ugye nem nagyon beszél. Apropó Verdák! Még emlékszem, amikor Ági kolléganőm említette őket "előző életemben", és azt sem tudtam, miről beszél. Na, most már tudom!

- Gídó (értsd: Guido)!
- Te Matyi, ha már azt ki tudod mondani, hogy Guido, akkor mennie kéne a Nagyi-nak is! Mondd, Nagyi!
- Gídó!
- Nyertél!

Day 5

Akkor most csak röviden, jó?

Együtt reggelizett a család, és a "ma is megyünk bölcsibe, jó?" kérdésre Matyi nem mutatott semmilyen ellenkezést, sőt! Örültem. Beértünk, és tök üres volt a szoba! Meglepődtem. Aztán megtaláltuk a szomszédban az egy, azaz egy darab csoporttársunkat és az egy darab gondozó néninket. Aki közölte, hogy akkor én ma már akár haza is mehetek. Beparáztam. Aztán összeszedtem magam, és szépen elindultam. Egészen az autóig jutottam, ahol szépen ücsörögtem egy kicsit, csak hogy lássam, ahogy kijönnek a teraszra. Vártam. Aztán megláttam, és erőt vettem magamon. Meg beparáztam, hogy meglátja az autót. Elindultam, Glamour napoztam. Kizárólag muszájból. Vettem neki Verdás könyvet, meg Verdás újságot, Bussszal. A megbeszélt időpont előtt egy órával visszamentem, hátha... Így majd' egy órát hallgattam, hogy anyaaaaaa. De nem aggódtam. Aztán kicsit mégis, aztán megint nem. És nem sírtam, még egy icipicit sem! Mondjuk amikor bevitték az ebédet, arra tippeltem, hogy ekkora anyaaaa közben nem lesz evészet. Aztán egyszer csak kijött egy nagy pocakú gyerek, namm-namm, semmi kisírt szem, folyó orr! Mint kiderült, csak a Nagyi által indiánüvöltésnek titulált anyaaaa üvöltéseket gyakorolta, miközben szépen eljátszott. Hmmm....

Bea gondozó nénivel azért megbeszéltük, hogy mivel kicsit túl jól sikerült a kötődésre nevelés, a jövő héten is maradunk a csak délelőttözésnél, és majd a harmadik héten próbálkozunk az ottalvással. Nem sietünk, nincs hova, és főleg nem miért.

Day 4

Magam sem hittem, amit tegnap leírtam, de csak bejött! Ma bizony nem sírt senki a bölcsiben! És én ha jól emlékszem, a bölcsin kívül sem, ami azért manapság nagy szó!

Legújabb formánkat hozva megint kicsit megcsúszva ébredtünk, de még épp időben, hogy Nóri barátnőnk őszi turnéjának mai RTL Klubbos állomását elcsípjük. Matyi kicsit lefagyott a dologtól, elszokott már attól, hogy ismerősöket lásson a TV-ben, de aztán újraindítottuk, és ment a pörgés.

Bölcsihez érve kitörő örömmel vettük tudomásul, hogy a kertben egy bazi nagy darus kocsi áll, és motoros fűrészek megnyugtató moraja hallatszik. Így egy kis ebéd befizetéses intermezzo után alig bírtam rávenni Matyit a cipőcserére, ő már rohant is be a szobába, és pattant fel a dobogóra az ablaknál, és már bámulta is a kerti eseményeket. Pár perc múlva azért csak eljött onnan, és örömmel láttam, hogy bizony egyre nagyobb magabiztossággal flangált a szobában. Szépen előjöttek a matyis ugrálások, szökdelések, sunci pillantások. Amikor a kipenderítésemre került sor, megint az ablaknál állt, így nagyon nem izgatta, hogy anya épp dolgára megy. Ezek alapján azért bíztam benne, hogy nem lesz neki kínszenvedés az elkövetkező 2- 2 és fél óra.

Na nem úgy nekem! Ilyen lassan még nem telt el 2 és fél óra! Pedig ott duruzsolt a fülemben a "101 pozitív állítás" (mert én ma bizony nem sírok!), meg ott volt a kezemben egy jó kis könyv. Viszont ott volt a fenekem alatt egy 2-3 évesek számára 2 percnyi cipőcserére tervezett pad, és azt hittem, megveszek. Kimenni meg ugye a tegnapiak után nem mertem, nehogy megint síró Matyuszira jöjjek vissza! Így fél óráknak tűnő 5 percenként néztem fel az órára. Aztán megküzdöttem magammal, és nem dőltem el a kispadon, pedig majd' elaludtam. Aztán tovább küzdöttem magammal, és szépen visszadugtam a fülembe a fülhallgatót, amikor hallottam, hogy Matyu anyázik. Ezt többször is megtettem. Aztán egyszer csak eltelt az a három napnak érzett közel 2 és fél óra, és kijött egy jókedvű Matyu, aki sírás helyett nam-nammolt, remélem a cukkíni főzeléket mesélte, és nem a rántott párizsit!

Na, ez azért így mindenek ellenére sokkal jobb volt. Holnap is megyünk, mert várnak. És mert egyre elképzelhetőbbnek tűnik, hogy jó lesz neki ott.