Világűr

1-2 hónapja sláger volt nálunk Wall-E, párszor volt alkalmunk megnézni. Mint kiderült, Matyi valami hasznosat is tanult belőle.

Pár hete, bölcsiből sétáltunk kifelé, és Matyi meglátta a Holdat.
Matyi: Anya, ott a Hold!
Anya: Hol van Matyi? Nem látom!
Matyi: Ott van, a világűrben!

Ezt akkor annyira aranyosnak találtam, hogy feltétlenül le akartam ide írni, had mosolyogjunk majd rajta évek múlva is, de persze elmaradt. Tegnap este viszont Matyi eszembe juttatta!

Gyakran játszunk olyat, hogy az arcomba simítja (vagy ha épp olyanja van, veri) a hajamat, és nekem el kell fújnom, ami oltári vicces. Ezt addig játszuk, míg csuklani nem kezd a rötyögéstől. Aztán van egy másik rendkívül vicces dolog, amit úgy kell játszani, hogy Matyi fekszik a kanapén vagy a földön, én fölé hajolok, és hirtelen "lezuhanok", és az arcától öt centire áll meg az én arcom. Na, tegnap ezt a kettőt kombináltuk, lezuttyantam, majd Matyi felszólított a fújásra: "Anya, fújd, a világűrbe!" Igyekeztem, de nem vagyok benne biztos, hogy sikerült.

Dehogy nincs

Matyi beszédfejlődésének egyik legviccesebb hozadéka, hogy szembesülünk saját mondásainkkal, gyakran használt szófordulatainkkal. A héten egyik este egy ilyen gyakran használt kifejezéssel, illetve egy ritka helyzettel szembesülhettünk.

Matyi: Apa, kiszedni a kakiból!
Apa: Van kaki?
Matyi: Van! Dehogy nincs!

Na ha valaki esetleg nem értené a helyzet komikumát, némi adalék: Matyi megszállott kakitagadó, vágni lehet a hmm illatot, és ő még mindig következetesen ninccsel felel a "Van kaki" kérdésére. Ilyenkor a szülő elvacilál egy kicsit, hogy fiának vagy orrának higgyen, de mi általában az orrunk mellé állunk. És legtöbbször igazunk van, amit, ki gondolná, egy "dehogy nincs"-csel szoktunk jelezni Matyu felé.

Autós kijelentések

Matyi elég hosszan (nagyjából 24 óra mínusz alvásidő) tud autókról beszélni. Na jó, néha megszakítja, és akkor kicsit elkalandozunk traktor irányba. Van akit ez megvisel (inkognitójának megőrzéséért csak annyit mondok róla, hogy a gyerekem apjának az anyósa), én speciel viccesnek tartom. Így nagyon örültem, amikor egyik délután, mikor Matyit szépen bepakoltam az autóban, elégedettem megjegyezte: "Jó kis autó Fókán autó!"

Másik, nagyon-nagyon kedves dumája a következő: "Anyaaaa, odanéééééééééézzz, micsoda autóóóóó!". Ezt persze lehet kombinálni (Matyi él is ezzel a lehetőséggel), változtatható a megszólított Nagyira, Apára, a csodálat tárgya pedig lehet traktor is, de azért az esetek döntő többségében autó. (Ezen talán csak az tudna módosítani, hogy ha a nagy faluból egy kisebbe költöznénk.)

Határozott kijelentés

Apa nevű tudósítónk jelenti a sötét gyerekszobából:

"Hajnali kettő, gyermek magához szólit. (Valamiért Anyának hív, de értem így is, hogy nekem kell mennem.) Az A2 autós magazin gyors, gyermek által kezdeményezett átfutása, majd csend. Aztán egy rövid, de velős kijelentés: "Szerintem nem!" És alvás."

Bréking: Matyi igent mondott

Ö, meg a helyett. Mert jó, hogy a kukoricakombájnautó már "hónapok" óta akár félálomban és fejen állva is bármikor tökéletesen artikulálva hagyja el a száját, az "igen" az bizony nem ment. Az "igen" az eddig vagy "de" volt, vagy inkább egy határozott, férfias ö. Mától "igen" (is).

Köd

Ködös reggelekhez volt mostanság szerencsénk (mondjuk ez vol velük a legapróbb baj, de erről talán majd máskor). A második reggelen lányos zavaromban az időjárásról kezdtem beszélgetést ezzel a nagyon jóképű fiatalemberrel:

Anya: Nézd csak Matyu, megint köd van!
Matyi: Még egy!

Igen, még egy ködhöz volt szerencsénk. Jó ez a mindent megszámolósdi!