Alvó bálvány

Matyi megrengethetetlen bálványa Tutu, csodálja, felnéz rá, tart tőle és mondjuk ki, isteníti. Bármire rá lehet venni egy "Anya/Apa, hívd fel Tutut, hogy Matyi nem akar ... (pl. fogat mosni), és nem tudunk hozzá többet kimenni a farmra!" mondattal. Ha pedig óvatlanul túl korán szólunk Matyunak, hogy jön Tutu és "Paszó", akkor szépen felsorakoztatja az ajtóban az összes (kb. 10) traktort, és órákon keresztül elüldögél(ne) a küszöbön.

Legutóbbi ilyen látogatás alkalmával is szanaszét pörögte magát, és természetesen megmutatta Matteonak a traktoros Anna, Peti és Gergőt is. Mi az étkezőben borozgattunk, és egyszer csak feltűnt a nagy csend. A csendhez a következő kép társult:

Az egyik elaludt. Sajnos már megint nem az, amelyiknek kellett volna...

Hangulatfordító

Azt gondolná az ember (konkrétan Anya), hogy egy álmatlan, fél egytől kecskegyerekecske rugdosásával (ő engem, nem fordítva!) színesített éjszaka után menthetetlen a másnap.

Aztán reggel hétkor (ez még mindig a menthetetlen kategória) kávéért könyörgöm, mert tudom, hogy azt csak ő főzhet, de csak akkor, amikor ő akar (és ha nem akar, akkor: Anya, sírjál!). És elpörög mellettem egy totál kipihent, vidám energiacsomag, és ezt ordítja:

"Itt nagyon nagy gázzal elsuhant egy Matykó!"

No, és ezzel megmentve a megmenthetetlen.

Vacsora egyeztetés

Friss, minden szükséges részletet tisztázó beszélgetés:

Anya: Matyi, kérsz vajas kenyeret?

Matyi: Igen!

Anya: Más is legyen rajta, vagy csak vaj?

Matyi: Kenyér is!

Érzem, ahogy árad irányomba az anya iránti ősbizalom!

Családmodell

Tegyük fel, hogy anya szeret parázni. Ha ez igaz, akkor most jó dolga van, mert talán van min. Vagy ha nincs, az se baj, mert ha azt hiszi, hogy van, akkor előbb-utóbb lesz.

Huhh, mi ez? Igazából csak Matyi egy-két relatív friss mondását akartam dokumentálni. Csak annyira frappánsak, meg parába vágóak, hogy eléjük kívánkozott ez a kis betekintés Anya kacifántos, határozottan határozatlan gondolatmenetébe.

Na, szóval, van ugye egy dolgozó Anya, sok munka, szintén dolgozó, de otthon mindenben segítő Apa, aki azért a jó magyar átlagnál sokkal többet törődik kicsi gyermekével. Bölcsibe visz, fürdet, altat, egyebek. Ami mindenen parázó Anyát nem csak hálára, hanem néha természetesen parára is készteti. Mert ugye hogy lesz ebből egészséges családkép, vagy mi?

A válasz megszületett, két verzióban is. Úgy látszik, bármit is lát otthon egy gyermek, "mégnemishároméves" korára már tudja, hogy az asszony helye a konyhában, és néha leviheti a sört az urának a műhelybe. Éljenek a sztereotípiák, meg az egészséges nemi szerepek!

Matyi: Apa és én szerelők vagyunk. Én szerelem a buszot, Apa szereli a kombájnt!
Anya: És én mit szerelek?
Matyi: Te nem szerelsz, te gondozónéni vagy!

És pár nappal később egy másik, ha nem lettem volna biztos abban, hogy hol (lenne) a helyem. Egyik nagy kedvenccel, Perdi kutyussal és kicsi Perdivel eljátszva:

Matyi: Ez a kisfia.
Anya: Perdi az anyuka?
Matyi: Igen.
Anya: És hol az apuka?
Matyi: Elment dolgozni.

Ha feminista lennék, minimum aggódnék, de mivel néha kicsit sokat dolgozó anyuka vagyok, megnyugodhatok, hogy kis macsó Matyum számára mindenek ellenére a világ kerek.

Szombat esti szösszenetek

Tegnap este nem részletezendő okokból kifolyólag ínyenc Apa kedvencét, tejbegrízt készítettem. Elé tettem a tányért és a kakaót, és már fordultam is volna Matyi adagjáért, amikor Matyi berombolt a szobába: "Én is kérek kakós főzeléket!"

Az este hátralévő részében is humoránál volt a gyermek. Alváshoz akartam kedvet csinálni, így elkezdtem fényezni a napokban beszerzett dínós pizsit. Matyinak tetszett a téma:
"Én kicsi dínó vagyok, te nagy dínó."
"És Apa?"
"Apa szőrös dínó."

Jobbnál jobbakat mond mostanság ez a srác, annyira jó fej, hogy ha épp nem nevelni kell, csak röhögünk és röhögünk. Kár, hogy ritkán jutok el odáig, hogy le is írjam.

Amiért érdemes a blogot újraéleszteni

Sok mindenért. Már rég kellett volna, és nem csak azért, hogy Júbán Viktó lekerüljön a címlapról. (Egyébként már rég nem aktuális, úgy tűnik, futó fellángolás volt Matyu részéről.)

Na, szóval ami írásra késztet, és amitől összefutott a könny a szememben:

Ülünk a kanapén, Matyi a "helyén" (ami ugye régen az én helyem volt, de elfoglalta az egyetlen lény, akitől még ezt is szó nélkül eltűröm), én mellette. Átöleli a nyakam, magához húz a maga kis férfias határozottságával és bika erejével, de aztán jön a szívfacsarás, könnyfakasztás. Arcára mutat, és kinyilatkoztat: Mindjárt jön ide az anyaszag!

Könnyfátyol, és közben eszembe jut, hogy ugrik be az egész gyerekkor, amikor megérzem Anyu 100 éve használt parfümének illatát, és megrettenek, megdöbbenek, hogy nekem is van szagom, ami majd 30 év múlva Matyicicában ébreszt remélhetőleg kellemes emlékeket. Hmmm.

Ha már írok, akkor gyorsan egy rövidet Apáról is:

Balcsin ülünk a teraszon, valamit eszünk (legyen reggeli, Matyi szerint úgyis minden nyami az).
Anya: Matyi, ki a te apád? (Azért tisztázom, a kérdést nem kétség szülte...)
Matyi: Az, ami ott ül.