Boldog születésnapot Apa!

Szombat reggel

Szombat kora reggel a család még 1-2 évig talán erősebbnek nevezhető férfi tagja úgy gondolta, nem vergődik tovább álmatlanul az ágyban (ezt soha nem fogom megérteni...), és elment vásárolni. Ezt természetesen a család másik férfi tagja egyből megérezte, benyargalt a szobába, bevetette magát az ágyba, kicsit bújt, meg anyaaaaaa, anyaaaaa-zott, aztán kiparancsolt az ágyból. Így reggel negyed nyolckor a család egyetlen, az alvással egészséges kapcsolatot ápoló tagja a következő beszélgetésbe keveredhetett:

Matyi: Anya, gyere, építsük meg a vasutat!
Anya: Matyi, várjuk meg inkább Apát, ő tud jó vasutat építeni!
Matyi: Nem, gyere, te vasutas lány vagy!

Utána szerencsére kiderült, hogy nekem csak csodálnom kell, ahogy ő épít. Így felhívhattam Apát, hogy adjak némi instrukciót a bevásárláshoz. Gondoltam adok Matyinak is esélyt a beleszólásra.

Anya: Matyi, Apa mit hozzon a boltból?
Matyi: Hááááááááááááát*, autóóóóóóóót ééééééééés gépet**!
Anya: ... (Csend. Mosoly.)
Matyi: Anya, ne nevess!!

Igaza van, komolyan kell venni, ha valaki ennyire rajong valamiért.

* Mostanában minden válasz így kezdődik. A kedvenc pedig: "Háááát, nemigen."
** Gépek alatt munkagépeket értünk, mi beavatottak. Valami csatornázási projekt, vagy mi miatt nagyjából a ház előtt dolgozik folyamatosan 5-10 gép, jó kis New Holland-ok, Liebherr-ek, Bobcat-ek. Matyi mindet nevén nevezi, és amikor ezen ledöbbenek, és megkérdezem, honnan tudja, közli, hogy "Hát oda van írva". Én meg ilyenkor persze elszégyellem magam, mert tényleg oda van írva. És a legaranyosabbat múltkor mondta, amikor a patak túloldaláról figyelhettük a fennforgást: "Anya, odanézz, milyen szép gépek!" Sárosak, rozsdásak, de Matyi szerint kevés szebb dolog van ennél a világon.

Alvó bálvány

Matyi megrengethetetlen bálványa Tutu, csodálja, felnéz rá, tart tőle és mondjuk ki, isteníti. Bármire rá lehet venni egy "Anya/Apa, hívd fel Tutut, hogy Matyi nem akar ... (pl. fogat mosni), és nem tudunk hozzá többet kimenni a farmra!" mondattal. Ha pedig óvatlanul túl korán szólunk Matyunak, hogy jön Tutu és "Paszó", akkor szépen felsorakoztatja az ajtóban az összes (kb. 10) traktort, és órákon keresztül elüldögél(ne) a küszöbön.

Legutóbbi ilyen látogatás alkalmával is szanaszét pörögte magát, és természetesen megmutatta Matteonak a traktoros Anna, Peti és Gergőt is. Mi az étkezőben borozgattunk, és egyszer csak feltűnt a nagy csend. A csendhez a következő kép társult:

Az egyik elaludt. Sajnos már megint nem az, amelyiknek kellett volna...

Hangulatfordító

Azt gondolná az ember (konkrétan Anya), hogy egy álmatlan, fél egytől kecskegyerekecske rugdosásával (ő engem, nem fordítva!) színesített éjszaka után menthetetlen a másnap.

Aztán reggel hétkor (ez még mindig a menthetetlen kategória) kávéért könyörgöm, mert tudom, hogy azt csak ő főzhet, de csak akkor, amikor ő akar (és ha nem akar, akkor: Anya, sírjál!). És elpörög mellettem egy totál kipihent, vidám energiacsomag, és ezt ordítja:

"Itt nagyon nagy gázzal elsuhant egy Matykó!"

No, és ezzel megmentve a megmenthetetlen.

Vacsora egyeztetés

Friss, minden szükséges részletet tisztázó beszélgetés:

Anya: Matyi, kérsz vajas kenyeret?

Matyi: Igen!

Anya: Más is legyen rajta, vagy csak vaj?

Matyi: Kenyér is!

Érzem, ahogy árad irányomba az anya iránti ősbizalom!

Családmodell

Tegyük fel, hogy anya szeret parázni. Ha ez igaz, akkor most jó dolga van, mert talán van min. Vagy ha nincs, az se baj, mert ha azt hiszi, hogy van, akkor előbb-utóbb lesz.

Huhh, mi ez? Igazából csak Matyi egy-két relatív friss mondását akartam dokumentálni. Csak annyira frappánsak, meg parába vágóak, hogy eléjük kívánkozott ez a kis betekintés Anya kacifántos, határozottan határozatlan gondolatmenetébe.

Na, szóval, van ugye egy dolgozó Anya, sok munka, szintén dolgozó, de otthon mindenben segítő Apa, aki azért a jó magyar átlagnál sokkal többet törődik kicsi gyermekével. Bölcsibe visz, fürdet, altat, egyebek. Ami mindenen parázó Anyát nem csak hálára, hanem néha természetesen parára is készteti. Mert ugye hogy lesz ebből egészséges családkép, vagy mi?

A válasz megszületett, két verzióban is. Úgy látszik, bármit is lát otthon egy gyermek, "mégnemishároméves" korára már tudja, hogy az asszony helye a konyhában, és néha leviheti a sört az urának a műhelybe. Éljenek a sztereotípiák, meg az egészséges nemi szerepek!

Matyi: Apa és én szerelők vagyunk. Én szerelem a buszot, Apa szereli a kombájnt!
Anya: És én mit szerelek?
Matyi: Te nem szerelsz, te gondozónéni vagy!

És pár nappal később egy másik, ha nem lettem volna biztos abban, hogy hol (lenne) a helyem. Egyik nagy kedvenccel, Perdi kutyussal és kicsi Perdivel eljátszva:

Matyi: Ez a kisfia.
Anya: Perdi az anyuka?
Matyi: Igen.
Anya: És hol az apuka?
Matyi: Elment dolgozni.

Ha feminista lennék, minimum aggódnék, de mivel néha kicsit sokat dolgozó anyuka vagyok, megnyugodhatok, hogy kis macsó Matyum számára mindenek ellenére a világ kerek.