Akkor most csak röviden, jó?
Együtt reggelizett a család, és a "ma is megyünk bölcsibe, jó?" kérdésre Matyi nem mutatott semmilyen ellenkezést, sőt! Örültem. Beértünk, és tök üres volt a szoba! Meglepődtem. Aztán megtaláltuk a szomszédban az egy, azaz egy darab csoporttársunkat és az egy darab gondozó néninket. Aki közölte, hogy akkor én ma már akár haza is mehetek. Beparáztam. Aztán összeszedtem magam, és szépen elindultam. Egészen az autóig jutottam, ahol szépen ücsörögtem egy kicsit, csak hogy lássam, ahogy kijönnek a teraszra. Vártam. Aztán megláttam, és erőt vettem magamon. Meg beparáztam, hogy meglátja az autót. Elindultam, Glamour napoztam. Kizárólag muszájból. Vettem neki Verdás könyvet, meg Verdás újságot, Bussszal. A megbeszélt időpont előtt egy órával visszamentem, hátha... Így majd' egy órát hallgattam, hogy anyaaaaaa. De nem aggódtam. Aztán kicsit mégis, aztán megint nem. És nem sírtam, még egy icipicit sem! Mondjuk amikor bevitték az ebédet, arra tippeltem, hogy ekkora anyaaaa közben nem lesz evészet. Aztán egyszer csak kijött egy nagy pocakú gyerek, namm-namm, semmi kisírt szem, folyó orr! Mint kiderült, csak a Nagyi által indiánüvöltésnek titulált anyaaaa üvöltéseket gyakorolta, miközben szépen eljátszott. Hmmm....
Bea gondozó nénivel azért megbeszéltük, hogy mivel kicsit túl jól sikerült a kötődésre nevelés, a jövő héten is maradunk a csak délelőttözésnél, és majd a harmadik héten próbálkozunk az ottalvással. Nem sietünk, nincs hova, és főleg nem miért.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése