Anyuka (is) kicsit behavazódott, így valahogy nem sikerült még sort keríteni annak az apró fejleménynek az írásos megörökítéséről, hogy Matyi elkezdett beszélni. Nem kicsit, nagyon!
Ennek köszönhetően most már nap mint nap olyan párbeszédekbe keveredünk, illetve olyan monológokat van szerencsénk hallani, melyekre Apa (pontosabban még mindig főként Jobi) jogosan mondja, hogy "na ezt már jó lenne Anyacica, ha leírnád gyorsan a blogba"!
Íme egy, szerintünk vicces volt, és biztos jó lesz majd pár év múlva felidézni:
Matyi sokat ad a megjelenésére, egy ideje gyakran fel is pattan a szobamérlegre, ellenőrizni az ellenőrizendőt. Tegnap is, ami külön jó, mert érdekelt, mi lett az eredménye a betegeskedéssel járó, Matyinál eddig soha nem tapasztalt étvágytalanságnak. Felpattan, ficánkol, lenéz, vár, vár, vár, (mérlegnek nem erőssége a sajtkukac testtömeg megállapítás), majd amikor felvillan az eredmény (14,1 kg), közli: Kilenc. Majd elégedetten leszáll a mérlegről.
Lehet, hogy nekem is így kéne? Felpattanok, várom, majd elégedetten konstatálom, hogy 52? És utána még gyorsan odapattanok az ajtófélfához, és lemérem az 1,80-at... Megfontolandó!
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése