Tegyük fel, hogy anya szeret parázni. Ha ez igaz, akkor most jó dolga van, mert talán van min. Vagy ha nincs, az se baj, mert ha azt hiszi, hogy van, akkor előbb-utóbb lesz.
Huhh, mi ez? Igazából csak Matyi egy-két relatív friss mondását akartam dokumentálni. Csak annyira frappánsak, meg parába vágóak, hogy eléjük kívánkozott ez a kis betekintés Anya kacifántos, határozottan határozatlan gondolatmenetébe.
Na, szóval, van ugye egy dolgozó Anya, sok munka, szintén dolgozó, de otthon mindenben segítő Apa, aki azért a jó magyar átlagnál sokkal többet törődik kicsi gyermekével. Bölcsibe visz, fürdet, altat, egyebek. Ami mindenen parázó Anyát nem csak hálára, hanem néha természetesen parára is készteti. Mert ugye hogy lesz ebből egészséges családkép, vagy mi?
A válasz megszületett, két verzióban is. Úgy látszik, bármit is lát otthon egy gyermek, "mégnemishároméves" korára már tudja, hogy az asszony helye a konyhában, és néha leviheti a sört az urának a műhelybe. Éljenek a sztereotípiák, meg az egészséges nemi szerepek!
Matyi: Apa és én szerelők vagyunk. Én szerelem a buszot, Apa szereli a kombájnt!
Anya: És én mit szerelek?
Matyi: Te nem szerelsz, te gondozónéni vagy!
És pár nappal később egy másik, ha nem lettem volna biztos abban, hogy hol (lenne) a helyem. Egyik nagy kedvenccel, Perdi kutyussal és kicsi Perdivel eljátszva:
Matyi: Ez a kisfia.
Anya: Perdi az anyuka?
Matyi: Igen.
Anya: És hol az apuka?
Matyi: Elment dolgozni.
Ha feminista lennék, minimum aggódnék, de mivel néha kicsit sokat dolgozó anyuka vagyok, megnyugodhatok, hogy kis macsó Matyum számára mindenek ellenére a világ kerek.
