Pasta

Csütörtökön kicsit sok lett az ebédre főzött tészta, így gondoltam egyet, és Matyu elé raktam egy tálban egy pár darabot. Abban reménykedtem, hogy így nyerek pár percet, és megebédelhetek.

A tészta első felhasználási módja a következő volt: Matyu megszámol, szőnyegre kipakol, Anya tányérba bepakol, Matyu újra átszámol, kipakol...

Aztán a tésztadarabkák egyszer csak a tárgyak sztenderd sorsára jutottak, Matyu szájhoz emelte őket. És akkor leesett neki, hogy ezt bizony érdemes csócsálni.

Elfogyott vagy 20 penne, ráadásul elég gyorsan.

Matyi rácsodálkozik a világ apró dolgaira...

...és mi próbáljuk nem elröhögni.

Hétvégi altatási tapasztalatok után arról beszélgettünk Apával, hogy vannak ugye az álomba ringatásnak fizikai kihívásai (aminek köszönhetően nekem ínhüvelygyulladásom lett a csuklómban), de ezek sehol sincsenek az érzelmi vonalon futóktól. Na és itt most nem arra gondolok, hogy de rossz, ha sír a gyerek, mert az persze, hogy rossz! Hanem hogy milyen, ha már 10-15 perce ringatom, látom az alagút végét, és elkezd valami olyat csinálni, amitől ez ember legszívesebben jó hangosan felröhögne. Csak hát nem lehet, mert azzal az addigi fáradtságos munka lassan beérni látszó gyümölcsét veszélyezteti!

Hétfőig a teljesség igénye nélkül az alábbiakhoz volt szerencsénk, ki-ki több-kevesebb sikerrel vette az akadályt: szájban és orrban turkálás (altatóéban), ruhán gomb/márkajelzés/flitter/gyöngy és egyéb bizbasz birizgálása, (altatáshoz) túl mély dekoltázs kitágítása, vetkőztetési kísérletek, puszilgatás, nyalogatás, daltól vagy csak úgy röhögés...

Na de ezek sehol nincsenek ahhoz, amit hétfőn kellett faarccal végignéznem! (És akkor innen csak az olvassa tovább, akinek a gyomra az átlagnál nem érzékenyebb!)Matyi nem nagyon akart aludni, de bazi álmos volt, dörgölt is ezerrel. Ilyenkor szokta fullra összetaknyozni a ruhámat. Vártam is, hogy az orrából kikerült, arcáról homlokára vándorló kis galacsin mikor épül be a kardigánomba, de váratlan fordulatként Matyi kezére ragadt, amit ő egyből ki is szúrt. És akkor jött a nagy rácsodálkozás! "Tyűűű, de érdekes, fogjuk csak meg! Jééé, most meg az ujjamhoz ragad! Na, most vissza a másik kézbe! Nem megy!" ... Jó 5 perc... Teljes elmerülés... "Hmmm, meg kéne kóstolni!" (Én: segítség, ezt is?) "Nem megy! Akkor csipegetem még egy kicsit!" Na és ez így ment vagy 10 percen keresztül. Totál elmerülés! Én meg nem mertem lenyúlni ezt a csodát, mert attól féltem, hogy hiszti lesz a vége. Kicsit kusza anyagondolkodásomat jellemzi, hogy arra jutottam, hogy lenyúlom, a hátára ragasztom, mert ha nagyon hiányolja, onnan még vissza tudom bányászni... Hááát, magam is nézek!"

Lényeg a lényeg, a világ Matyi számára láthatóan nagyon érdekes, nekünk meg vele nagyon vidám!

Szófolyás

Közel egy hetet gondolkodtam, míg sikerült kitalálnom ezt a szalonképes kifejezést a szombati napunkra. Eddig ugyanis folyamatosan egy csupán egy betűvel eltérő, de mégis érzékeny lelkűekben talán megrökönyödést keltő szó jutott eszembe Matyi szombati produkciójáról.

Történt ugyanis, hogy szombaton ebéd utánra csodálatos programot szervezett Apa: elmentünk lecseréltetni a kocsijáról a gumit. No hát ez a felnőtt szemmel igazán profi benyomást keltő műhely Matyit olyan szinten beindította, hogy azt se tudtuk, hogyan csitítsuk (hogy ne zavarja a többi - nagyon érdekes RTL műsort néző - várakozót). Fél órán keresztül be nem állt a szája, hátyátyá-hátyátyá, brmmmm-brmmmm, egggy-egggye, tyetyetye, és mutogatott ezerrel, meg sóhajtozott, hogy háhhh, ő most mennyire elfoglalt ezzel a nagy kommentálással.

A nagy duma otthon is folytatódott, és este meg is jegyeztem Robinak, hogy most először volt igazán az az érzésem, hogy hárman vagyunk. Ez így kicsit furán hangzik, de eddig inkább az volt, hogy mi ketten, meg ez a kis bozótharcos. Persze eddig is róla szólt minden, de most már nem csak ugráltat, meg dolgoztat, meg szórakoztat, hanem száz százalékig velünk van.

Duma a héten is folytatódott persze, aki látja (hallja) Matyit, mind megállapítja, hogy bajban lesznek a csajok, ha utol akarják érni dumailag. Na én erre tényleg kíváncsi vagyok. Na meg arra is, hogy olyan lesz-e, mint én, aki kisgyerek korában kidumálta magát (Nagyi még mindig nagyokat sóhajt az emléktől), aztán azóta már inkább csak akkor, ha tényleg van valami mondanivaló. (Bár ez a blogból talán nem jön le ;-)

Matyi szavai tehát a következők: ányá, ápp, lámpa, vonát. (Vastagon, amit kiejt.) Mármint ezek azok, amiket értünk. És még van a mindenre bevethető eggggy, gondolom ez megfeleltethető a kulturált felnőttek izé kifejezésének.

A csend újabb jelentése

Eddig a feltűnően nagy csend Matyi részéről csak egyet jelenthetett: bukott, és épp szétkeni. Ma viszont egy új jelenséggel kerültem szembe! Nagy csend, odaosonok, és az alábbi látvány fogad:

Ha nem lenne tisztán látható, Matyi épp egy női magazinban mélyült el. Mozgókép mutatná, hogy a címlapfotón látható szőke cicanéni, és az egyik oldalon látható kisgyerekek között vacillált ezerrel. Érdekes egyébként, hogy pont ma mesekönyv olvasgatás közben gondoltam arra, hogy neki most inkább női magazint kéne lapozgatnia, és nem babaszépirodalmat, ugyanis (ma épp) sokkal jobban lekötötte az ezerrel lapozgatás, mint a tartalom. Szóval megint anyagondolatolvasást tartottunk.

Ui.: Nagyon belejöttünk a csendes tevékenységekbe! Amíg ezt gyorsan leírtam, a születése óta használt plédet nézegette, sikerült észrevenni, hogy milyen aranyos kis kutyusok (nyuszikák?) vannak rajta. Nagy a meghatódás, ül, és mosolyog rájuk...

Könyvmoly

Egy-két hete olvastam egy babablogban, hogy a Matyunál két és fél hónappal idősebb kislány mennyire szereti a mesekönyveit, és hogy nem csak este kell mesélni neki, hanem reggel is a könyveivel támadja le szüleit az ágyban, és megrendeli a kedvenc mesét. Na én ezt könyvbarátként nagyon megirigyeltem, és bár igazán nem szokásom, egy pillanatra elkámpicsorodtam, hogy nekem miért nem lányom van.

Azt a megfigyelést tettem ugyanis piciny rokonságomban, hogy a nők olvasnak, a férfiak nem. Mármint könyvet. A könyvtáram sorsát így Matyu születésekor (sőt, talán már a 18. heti ultrahang után) az ékszeres kofferkáméval egy menetben elgyászoltam.

Na de hát az én fiam annyira tündérbogár, hogy bennem csak megfogalmazódik egy vágy, és ő megvalósítja! Matyi ugyanis falja a könyveket! Az enyémeket csak a szó szoros értelmében, a sajátjait pedig az átvittben is!

A korábbi kedvenchez (10 kicsi katicabogár) váratlanul becsatlakozott ugyanis jópár újabb remekmű is: a korábbi sikereken felbuzdulva beszerzett Tíz kicsi csillag, Anya kedvence, a nagyon vicces Állatszálloda, és Nagyi antikváriumából lenyúlt "nagy visszatérő", a Falusi hangverseny. Na meg Nagyinál az Anyát és Nagynénit túlélt, de Matyu által egyből szétkapott (amúgy elég buta) Péteres könyv, meg a kicsit viharvert Mesélj nekem Anyukám!, és (a képen is látható) Este van, este van! A héten volt, hogy több mint egy fél órán keresztül lapozgatta őket, mutogatta a képeket, ezerrel kommentált, majd amikor megunta, kérte a másikat! Annyira ügyes, és olyan büszke vagyok rá!

Már csak arra kell rájönnöm, hogy például a napközbeni problémamentes alvással kapcsolatos vágyam megfogalmazását hol rontottam el...

Hull a hó és hózik-zik-zik

Matyi már kiskorában is nagy érdeklődést mutatott a hó iránt, a tavaly szilveszteri nagy (és nagyon szép) hóesés például arra késztette, hogy megszülessen. Így érdeklődve vártuk, mit fog szólni az első "nagykori" hóhoz.

Szombaton elmaradt a rácsodálkozás, besötétedett, így nem tudtunk hóval barátkozni. Ma reggel viszont felvettük Máté (sajnos nagyjából bricsesz) hószerkóját, alá a rendkívül menő rénszarvasos harisnyát, a hiper-szuper 20-as (!) hótaposót, még mindig kedvenc nyuszisapkánkat és testületileg levonultunk a kertbe. (Persze más is volt Matyin, de nem ez a lényeg.)

A kertben Zsombiékat már félkész hóemberrel találtuk, besegítettünk, majd fényképezkedtünk.

A hóval való találkozás tanulságai:

• nem minden gyerek ugat a hó első megpillantásakor (még a mi családunkban sem)
• azért ha fúj a szél, hideg van, és még valami esik is, nehéz mosolygós fényképet csinálni Matyiról
• a gyereket csak óvatosan dobálja apuka, mert könnyen be/kicsúszhat valami apró baleset

Az eseményt Kata és bandája szponzorálta, köszönet jár nekik érte!

Pavlov kedvenc tanítványa

Az ugye már senki előtt nem titok, hogy Matyi nagyon szeret enni. Írtam is erről már sokszor, meg hát ott a filmes bizonyíték. Viszont az csak a múlt héten tűnt fel, hogy amit Pavlov nagy nehezen elért a csengővel a kutyusoknál, azt Matyu a botmixerrel minden tanítás nélkül előadja. Igazándiból az volt a nagyon édes, amikor kettesben voltunk itthon, és ő a lakás különböző távoli pontjairól nyargalt a konyhába a mixer hívó szavára, de mivel mixelni és videózni nem tudok egyszerre, ide egy olyan video került, amin kevésbé csápol, de azért a lényeg látszik.

És köszönet Apának a fáradtságos közreműködésért ;-)! Pussz.

És akkor Matyi megtanult aludni!

Körülbelül 10 hónapja recsegek Matyi napközben nemalvás témában. Eleinte ugye könnyű volt a gyerek, meg itt volt állandóan Nagyi, aki így-úgy álomba varázsolta unokáját. Aztán jött az együtt alszunk naponta kétszer 2-3 órát, amiről nem gondoltam volna, hogy egyszer megunom, de pár hónapon belül szétaludtam az agyam, a háztartás viszont éjszakára maradt. Közben a világ is annyira érdekessé vált, hogy babakocsizás közben már egyre ritkábban volt hajlandó szunyálni.

Úgy két-három hónapja juthattam el oda, hogy na ebből elég, ennek a gyereknek is meg kell valahogy tanulnia napközben is ágyban aludni. Akkor estem neki a "Minden gyerek megtanul aludni" című könyvnek, mely könyvnek oltári sírásokat, még nagyobb lelkiismeret furdalást, és szép kis webforgalmat köszönhetek. (A könyv címe a "matyi világa" után a második leggyakrabban használt guglin keresztül Matyi világába vezető út.) A lényeg, hogy napközbeni alvásunk (Matyi alvása, én nem alvásom) a módszerrel nem oldódott meg.

Így aztán kerestem tovább a megoldást, bevallom, már az is bennem volt, hogy pénzjutalmat ajánlok annak, aki először leszoktatja Matyut arról, hogy már kiságy látványától visítson, majd valahogy ott alvásra kényszeríti. Lehetőleg fájdalommentesen.

Na, lehet, hogy a módszerért a kismamablog.hu szerzőjének kéne adni a pénzjutalmat, de a gyakorlati megvalósítás rám maradt, így enyém a siker és a jutalom!

Múlt hétfőn kezdődött a szigorú kiképzés. Bár terveim szerint én lettem volna a kiképző, Matyu pedig az elképzeléseimet engedelmesen végrehajtó angyalka, az első két napon még kicsit harcoltunk a szerepleosztáson. Ez konkrétan naaagy sírást, majd nagy nehezen 20-30 perc alvást, aztán (a fáradtságtól) még nagyobb sírást jelentett. Sőt, belefért a programba Matyu életének talán első, de egészen biztosan legnagyobb hisztije, ami bevallom, egy életre szóló élmény volt. De nem hátráltam, és a hét közepén jött a fordulat: egyre kisebb sírás, egyre hosszabb alvás.

Az apró sikereknek köszönhetően a hét vége felé már azon sem akadtam ki (nagyon), hogy terveimmel ellentétben Nagyinál elaludt a babakocsiban (ezért külön köszönet a szerencsétlen E...e Banknak, ahol 80 perc alatt már el is lehet intézni egy devizás utalást). Szombaton pedig már büszkén hallgattam Apát, aki kipróbálta, és a következőképp kommentálta a módszert: "Ezzel bármikor el lehet altatni Cucukát!".

Szóval én most olyan boldog vagyok, hogy csak na! Ma például játszóház előtt aludt délelőtt, így kipihenten érkeztünk. Délután viszont sikerült elnéznem az alvás ideális időpontját, így nem sikerült aludnia. Persze az vicces volt, hogy miközben (sikertelenül) próbálkoztam, azon gondolkodtam, hogy meg kéne írni a blogon, hogy Matyut bármikor, bárhol el tudom altatni ;-).

A módszerpontosan itt olvasható, de lényegében arról szól, hogy segíteni kell a kismókusnak ellazulni, és mélyen alfában, de még úgy fél centire thétától be kell rakni az ágyba. Ha sír, kivenni, megnyugtatni, alfa, ágy. Először mondjuk 25-ször, de már 2-3 nap után első lerakásra ott a siker. Ja, és nagyon fontos a rituálé, ami nálunk kb. így néz ki: Redőny félig le, függöny behúz. A függönyön elbúcsúzás az állatkáktól, elsőként az oroszlántól, aki az állatok királya, ezért közbenjárását kérjük a többiek elaltatásában. De azért köszönünk külön majkónak, sziszi kígyónak, puputevének és zsiráfnak. Aztán a képeken élő állatok következnek, szépen sorban szép álmokat kívánunk a zsiráfnak és a két csip-csip-csipnek, aztán a krokinak, az ő csip-csip-csipjének és a két halacskának, majd végül a sziszi-mek-mek-mek-viziló triónak. Következő falon szintén nyugodalmas pihenést kívánunk Folti kutyának (mind a négynek). Aztán barátkozási céllal elköszönünk a kiságyban lakó, és ezért eddig hülyének nézett bocitól és kis plüss valamitől, és ha anya jó erőben van, akkor még a mennyezeti lámpától is. Aztán szépen felrakjuk a végtelenített Tente baba, tente - Lánc, lánc, eszterlánc - Bújj, bújj zöldág lemezt, és ringatunk. Első 5-10 percben Matyu Stallone-t megszégyenítő kitartással és technikával cliffhangerezik rajtam, ami mellett azért nem egyszerű megtartani, de kénytelen vagyok, mert leejteni érthető okokból nem akarom, leülni meg nem szabad, mert meglóg. Aztán elkezd lenyugodni, innentől már csak elröhögni nem szabad: jó esetben gombot, flittert, márkahímzést bizergál az ember ruháján, rosszabb esetben vetkőztet. De innen már csak pár perc fejdobálás van hátra, és már csak kéznyújtásnyira a siker. És már nem remeg a gyomor, amikor berakom az ágyba, mert puff, kisbékába vágja magát, egy kis hátsimi, és alszik is. Yes!

Matyi ebédel

Szülinapi adatlapokból már kiderülhetett, hogy Matyi evése tényleg problémamentes, ha csak azt nem tekintjük problémának, hogy kiló számra kell hazacipelni a gyümölcsöt, zöldséget, kölesgolyót, egyebeket. Imád enni, és ez látszik is rajta. Nem csak az alakján, hanem a showműsoron is, amit evés közben lenyom.

Nagyi már többször mondta, hogy ezt feltétlenül fel kell venni videóra. Na nekem pont aznap jutott eszembe átvinni a kamerát, amikor új ízzel ismerkedett Matyi, először evett zöldbabot. Hát, idegenkedés aztán tényleg nem látszik rajta, annál inkább a híres-neves lelkesedés! Előadta az egész repertoárt: Bécsi kapu méretű szájnyitás, ugrálás, kiabálás. Íme:

U.i.: Kikupáltam magam video szerkesztésből, így vélhetően el fogom árasztani Matyi videókkal a netet...

Bréking: Matyi Apára (is) hasonlít

Váratlan fordulat az eddigi megfigyelők jelentős többségének! Matyi kezd (egy picit) Apára is hasonlítani! Íme a bizonyíték (akinek nem szúrja ki a szemét, egy tipp: az állukat tessék figyelni!):

Bréking: Matyi áll (vol.2)

Hogy lehet az állást fokozni? Hát önálló állással. És hogy nagyon ütős legyen, lehetőleg olyan váratlanul, ahogy azt Matyu tette.

Szóval esti törzsgyűlés nagyinál, Apa és Matyu "BFF" Józsi beszélgetnek, aztán a sózsák őserőember Józsinál is nehéznek bizonyul, így Matyi lekerül a földre. És megáll. Várjuk, hogy huppanjon (nagyon szépen tud!), de nem huppan. Mindenki néz mindenkit, a legjobb helyem persze nekem van: látom, ahogy kicsi pasi áll a két nagy pasi között. És még mindig áll. És akkor hívjuk nagyit, "gyere gyorsan!". És Matyu még erre sem huppan, csak néz, hogy jééé, Apa áll, Józsi áll... Nagyi persze ha kell, nem hall, hívjuk újra. Csak megjön a ház másik sarkából, és Matyu még mindig áll.

Rekonstruálva az eseményeket, itt bizony minimum 15-20 másodperc önálló álláshoz volt szerencsénk! És akkor most szólhat a tapsvihar!

Segítség, fű!!!

Amikor még Matyu nagyon pici volt, sokat ábrándoztam arról, hogy milyen jó lesz, hogy majd Balcsin (is) kúszhat-mászhat nyáron a kertben. Na, aztán jött a nyár, és el is ment, anélkül, hogy Matyi kúszott vagy mászott volna. Kúszás ugyebár végleg kimaradt, mászással pedig pont lecsúsztunk a nyárról. Így lett Matyi indoor mászó...

Ma dél körül bevásárlásból jövet összefutottunk Karesszal a cukrászdában (régi nevén kocsmában), és becsatlakoztunk egy kis pihenésre. Mivel Karesz, többi kutyás barátunkhoz hasonlóan rég nem látta már Matyi (na jó, ő épp tegnap, de az előtt már rég nem), gondoltam villantunk egyet, és bemutatjuk a turbómászást. Le is raktam Matyut a fűbe, ahol szépen elüldögélt. Akkor még nem sejtettem semmit. Aztán egyszer csak látom, hogy dőlne előre, hogy induljon a mászás, aztán már kapja is vissza a mancsát. Aztán megint. "Jaj, mi ez a fura zöld valami?" Nagyon bizalmatlanul (és viccesen) nézegette a füvet, és az Istennek sem akart megindulni. Aztán Karesz négykézlábra tette, és ekkor jött az igazi poén: Matyu elkezdte emelgetni a kezét, és a lábát, amit így leírva még mászásnak is gondolhatna az ember, de nem az volt. Inkább az a fura tornagyakorlat, amire talán még általános iskolából emlékszem: jobb kéz és bal láb felemel, majd csere. Na, Matyu ezt a mutatványt villantotta mászás helyett, de ez így sokkal eredetibb volt. Főleg azzal a megismételhetetlen arckifejezéssel...

Matyi 10 hónapos

Matyu 10 hónapos, kicsi pasi, már nem kisbaba. Teljesen változik, a (talán soha nem igazán) babás vonásainak kisfiúsódásától egészen a változó szokásokig, viselkedésig. Folyamatosan ügyezik, a szó szoros értelmében ránk szól, ha nem rá figyelünk, kajabál, viccelődik.

És ami nagyon új: ragaszkodik. Mint kölesgolyó a kardigánhoz ;-) Követ. Néha már azt is mondhatnám, hogy anyás. Vagy épp apás. De aztán inkább megint anyás. Ami azért tök jó, mert egy-két hónappal ezelőtt elképzelni nem tudtuk volna, hogy összebújva ülünk, és könyvet nézegetünk. Vagy hogy Bebe nézés közben egyszer odabújik, majd picit elmegy, utána megint visszajön. Amikor a pizsamát húzza le rólam, úgy kapaszkodik, akkor épp kevésbé jó. De alapjában véve nagyon édes, hihetetlen, hogy ez fokozható, de egyre jobban olvadunk tőle.

Íme az adatlap:

Neve: Matyu, Protkó, Gyöngyfogú Srác, Bubi (Anya szerint), Dudi, Didu, Dudicica, Cucu (Apa szerint), Bobcsi (Nagyi szerint), Golyó
Súlya: 10160 gramm (ülve mérve, a súlyban benne van egy fogkefe is, amit nem volt hajlandó elereszteni). Tehát ismét belehúztunk. Pedig sportos hónap volt, nem csak zabálós.
Magasság: Updike Nyúlhájtól Nyúlszívig 74 cm. Ami oltási könyv szerint teljesen átlagos. Csak akkor a ruhaméretezést nem értem, én balga azt hittem, hogy van valami köze a méretnek a magassághoz. De nincs. Legalábbis nem sok, mert akkor nem lenne minden 74-es cucc kicsi, nem?
Fogak száma: 6+2 in progress. Jó persze, több is növésben, de kettő már nagyon kínozza, állandóan a szájában a keze (rosszabb esetben az enyém, vagy az apjáé, néha-néha meg a lábam, vállam, hasam...). A 6-ból egyébként a 4 felső gyönyörű, a 2 alsó killer, csak ha nagyon fulladozik, akkor merünk a szájába nyúlni.
Kedvenc étel: Talán annyi a változás, hogy most már a mi kajánk sincs biztonságban, mindenre rárepül. Így szerez banánt, paprikát, szőlőt szürcsöl. Kölesgolyónak már nem csak a pillanatragasztó funkcióját használja, hanem meg is eszi. Bár azért még mindig jó poénnak tűnik, amikor puccba öltözött anyához ragasztja magát egy-két épp csak megnyálazott, így remekül ragadó golyóbissal.
Nem éppen kedvenc étel: A rizs nem újság, szóval nincs. Na jó, ha lehet, ne legyen túl darabos az a bármi, mert akkor nagyon meggyőzően adja elő a fulladást.
Kedvenc szó: Adadada, agyagyagya, anananana (szerintem ezek mint anyák), egyé-egyé-egyé még mindig menő. Dádádádádá, gágágágágá. Ja és a kedvenc grigagrigagriga és módozatai: gagligagligagli, gligagligagliga. És már volt olyan bőven, ami Apa szerint apa, de a krónikás pont nem volt ott...
Kedvenc sláger: A "Gyí' paci paripa...", ugyanis arra lehet jó nagyot ugrálni az aktuális ló (Anya, Apa, Nagyi) combján.
Kedvenc könyv: Még mindig a "10 kicsi katicabogár". Meg megint előkerültek a textil könyvek, abból is az IKEA-s, mert abban elbújt a levél alá egy katica. Na és persze a könyvespolc alsó kettő polcán minden.
Kedvenc TV: Húú, Bebe TV nagyon veszélyes, ugyanis tapad rá. Esti "Elalszunk!" az esti rutin részévé vált, kedvencek (bár ebben Apa a fő illetékes) a cirkuszi bohóc, illetve a paradicsomok. Mindenki szépen megfürdik, lezuhanyozik, fogat mos, majd megy aludni.
Kedvenc tánc: Érdekes, hiszen eddig minden hónapban volt valami új tánc, de most nincs. Rájöttem, hogy ez haladás, és nem megtorpanás, hiszen most már nem egy helyben nyomja a ritmust, hanem rohan. Persze még nem önállóan, hanem a kis Fisher Price-os járássegítője vagy nemtudommilye után. Na de azzal ezerrel!
Kedvenc kép: Minden reggel rettegve nézem, ahogy püföli Klimtet (már rég a széfben lenne a helye...). Kíváncsi vagyok, mikor esik a fejünkre. Ezek alapján nevezhetnénk kedvencnek, csak hát ott vannak Matyi saját fényképei... Nagyinál hűtőre kirakva, otthon a laptopon képernyőkímélőként. Na, ha ezeket meglátja, elolvad a gyönyörtől, és rohan (értsd mászik, vagy kézből ugrik) megcsodálni magát.

Kedvenc játék: Sihuhuhu (Nem tudom, hogy ez csak véletlen, vagy köze van ahhoz, hogy ahogy meghallja a vonatot, már "rohan" a teraszajtóhoz. Lassan mi is járhatunk a Keletibe kirándulni...)
Legújabb kedvenc: A fogkeféje. Teljesen rá van csavarodva, van, hogy azzal alszik el vacsi közben.

Legújabb ellenség: Orrspray-orrszívó-orrcsepp trió. Meg az azt működtető szülő. De ő csak egy rövid időre.
Kedvenc műtárgy: Hmmm. Értelmezzük kicsit tágabban, vagy inkább lazábban a "műtárgy" kategóriát. Szóval a "tilos, ha lehet ne nyúlj hozzá" dolgok közül a kedvencek a virágok (öröm nézni és hallgatni, ahogy Apa próbálja lebeszélni a levéltépésről, ásásról). Mostanság kagylókat is rág, nyamm-nyamm.
Kedvenc testhelyzet: Persze, állás, de már nem egy helyben! Éljen a kapaszkodva lépegetés! Nagyon vicces, hogy Matyu a mászást csak akkor használja, ha nincs lehetőség a lépegetésre. Szóval ha nagy mászva teperésben például odaér a kanapához, felpattan, szépen végiglépeget mellette, majd puff, megint le, és mászik például a konyhaszekrényig. Alvásra pedig szigorúan a kisbékát használja, a kortársaknál még elő- előforduló hátsó kopasz foltnak nyoma sincs a fején.
Kedvenc vicc: Gyí' paci, paripa, és Zsipp-zsupp felkiáltásra végzett ölben ugrálás. Anya hapcizik. Apa/Anya Józsit utánoz. Barambarambucc. És amit kicsit szégyellünk: popsiba fújás. (Apa nevében is elnézést kérek.) Ezek persze csak az újak, a régi csiki-maki, illetve berregés még mind menő.
Kedvenc apaszívatás: Szobanövény ritkítás, házimozi átalakítás, virágföld mintavétel.
Kedvenc anyaszívatás: Fiók és szekrénypakolás, öltözés körüli cirkusz, aludni nem akarás.

Before-after

Volt egy réges-régi kedvenc képünk, a kicsi Buddha. Gyakran előkerült, és már hónapok óta azon viccelődtünk, hogy már meg se lehetne úgy fogni Golyókát. Aztán egyik nap Apa megpróbálta, baba hagyta, Anya fényképezte.

Szóval január 12-én, majd 1 havi böjt és 7 havi tömés után október 16-án. Before-after...